Aktivizálja magát a Nemzeti Fórum

2007.05.17. 15:08

„Akik Szombathelyen élet halál urai, úgy tűnik, Budapesten nincsen súlyuk” – mondta Kovács Jenő a mai sajtótájékoztatón.

Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott a Nemzeti Fórum szombathelyi szervezete annak apropóján, hogy az egyesület múlt szombaton tartotta második országos gyűlését.

Kovács Jenő, a szervezet városi vezetője elmondta: a tanácskozáson részt vett Orbán Viktor Fidesz-elnök is. Az ülésen kivétel nélkül ott voltak a Fidesz által vezetett szövetségi politika képviselői, és a felszólalók mindegyike a szövetségi politika folytatása mellett foglalt állást, és többen „új MDF-ként” jellemezték a Nemzeti Fórumot.

Kovács Jenő, Gyurácz Ferenc


Kovács Jenő szólt Nemzeti Fórum által szervezett Csengey Dénes Vándoregyetem országos és megyei vonatkozásairól, majd röviden értékelte az országos politikai helyzetet. Ezek szerint az ország gazdasági és erkölcsi válságban van, a kormánnyal nem az a baj, hogy baloldali, hanem hogy nem kivezeti az országot a válságból, hanem rontja a helyzetet. A mostani rendszert „lopakodó diktatúrá”-nak lehet nevezni, és ismertette egyik tagnak a véleményét, aki szerint a nyolcvanas évek második felében nem kellett párttagnak lennie, ha egy megyei szervezet vezetője akart lenni, ma viszont igen.

A helyi ügyekkel kapcsolatban Kovács Jevő elmondta: az őszi választások után voltak olyan vélemények, hogy jó, hogy Szombathelyen megmaradt a baloldali vezetése a jobb érdekérvényesítés miatt. „Most már lehet látni, hogy nem így van, akik Szombathelyen élet halál urai, úgy tűnik, hogy Budapesten nincsen súlyuk” – hangzott el, mondván, a dekoncentrált szervezetek közül egyedül a munkaügyi központ került ide, annak pedig Zala megyei vezetője van.

Kovács Jenő szerint az osztrák környezetszennyezést részben magunknak is köszönhetjük azzal, hogy korábban soha semmit nem tettünk szóvá, beleértve azt, hogy az osztrákok a határtól 10 méterre állítottak fel etetőket, átcsábítani és lelőni a vadakat.

A „civilben” közlekedési szakember szerint a 86-os út körüli történések „a vicc kategóriájába tartoznak”. Az ország legnagyobb kamionforgalmú útjáról van szó, ugyanakkor az érintett 186 kilométerből egyedül Vátnál folyik ma munka 4,5 kilométer hosszan.

A sajtótájékoztatón a Nemzeti Fórum részéről szintén jelen volt Gyurácz Ferenc, aki elmondta: 1988-ban a szombathelyi MDF alapító tagok között volt, és 2006 őszén lépett ki a pártból, miután úgy látta, hogy nincs remény a lekiteleki szellem továbbvitelére, és a meghirdetett korrupcióellenes harc közel sem őszinte. Ekkor csatlakozott a Nemzeti Fórumhoz.

Gyurácz úgy véli, az MDF eredeti célja nem valósult meg, a demográfiai, erkölcsi problémák továbbra is jelen vannak, csakúgy, mint a nemzeti összetartozással, a határon túli kisebbségekkel vagy a családok támogatásával kapcsolatos gondok.

A sajtótájékoztatón elhangzott még: a Nemzeti Fórum a jövőben szeretne aktívabbá és láthatóbbá válni a helyi közéletben.

Az ALON kérdésére Kovács Jenő elmondta, a párttá alakulás kérdése rendszeresen előjön a szervezet tanácskozásain, de ez „egyelőre nem aktuális”.
.