Az utóbbi idők talán legsúlyosabb kiállításába futottunk bele a péntek este a szombathelyi Irokéz Galériában. Varga Ferenc szobrászművész alkotásai és gondolatai keményen betalálnak, még a „technokultúra és a tömegmédia korában” is. Sőt akkor igazán.
Igazi képzőművészeti outsiderként nagyon egyszerűen szoktam eldönteni egy-egy alkotó vagy alkotás értékét. Ha tíz-tizenöt másodperc alatt elindít valamit bennem ott bent, akkor jó a mű, ha nem, akkor nem. És ezen az első, kellően szubjektív és kellően laikus véleményen szinte már soha nem módosít semmilyen későbbi műelemzés, magyarázat, filozófia.
Mindez azért érdekes, mert az Irokéz Galéria padlásterére érve, a lépcsővel szembeni képekre (Sikertelen kísérlet a szoborfaragásra hívó késztetés megtagadására) pillantva, bőven a tíz másodperces limit alatt marad a felismerés: ennek a fele sem tréfa.
És ez még csak az első, szolid benyomás volt.
A terem másik falán a meszelt falon a következő szöveg olvasható: „Választottam Kiotóban egy kavicsot egy közeli autóparkoló sóderéből, és zsebembe téve elmentem vele északnyugatra a Japán-tengerig. Ott megmostam a kavicsot a tengervízben, majd visszagyalogoltam vele Kiotóba. Útnak indultam ezután délkelet felé is, és zsebemben a kaviccsal elgyalogoltam a Csendes Óceánig. Az óceán vizében is megmostam a kavicsot. Visszatérve Kiotóba, letettem a kavicsot az autóparkoló sóderébe, oda, ahonnan felvettem. Huszonkét napon át 960 km-t gyalogoltam, télen, egyedül, azaz kettesben egy kaviccsal. A kavicson nem látszott semmi változás.”
„Ez kinek a verse” – kérdezem Pados Gábortól, a galéria egyik tulajdonosától? „Ez nem vers – válaszolja – hanem mű, ami megtörtént. Szeretnéd meginterjúvolni a művészt?” – kérdezi, amire valamit olyasmit habogok, hogy azért erre talán rá kellene készülni, mert különben furcsán sülnek el ezek a beszélgetések. Így lustaságom miatt az olvasónk most elestek egy feltehetően érdekes beszélgetéstől.
A nagyobbik terem padlójának a felét egy hatalmas, 130 négyzetméteres mű foglalja el, a „Százezer falevél” foglalja el, amely úgy készült, hogy Varga Ferenc hegesztett egy 13 méteres vaslétrát, az felállította a 13 méter magas páfrányfenyő mellé, és lerajzolta a fát eredeti méretben, kezdve a fa tövén, befejezve a csúcsán. A mű – amin a levelek és ágak apró részletei találhatók - 300 lapra fért rá. Az alkotás egy év alatt készült el.
A kiállításon látható Varga-művek mindegyike súlyos gondolati és művészeti kérdéseket fogalmaz meg, de teszik ezt olyan természetességgel és őszinteséggel, hogy nem érezzük őket nyomasztónak vagy nem idevalónak. Sőt, minden tiszteletünk és hálánk a művészé, aki helyettünk is foglalkozik azzal, amikkel nekünk is sokkal többet kellene.
A tárlatot Dr. László Géza, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Mint kiderült, a cégvezető műgyűjtő, aki tulajdonosa a kiállítás egyik Varga Ferenc-alkotásnak is.
A megnyitót követő pogácsás-borozgatás közben örömmel fedezzük fel, hogy autentikus forrásból kaphatunk teljesebb képet a művészről. Egy kisasztalnál Varga Ferenc mintegy félszázoldalas, „Szoborfaragásról a technokultúra és a tömegmédia korában” című doktori disszertációját, amelyben a műveiről és a szobrászatról szóló gondolatait fogalmazza meg.
Ebből idézünk az alábbiakban:
"Olyan korban élünk, amikor munkájának legalapvetőbb kérdéseivel is szembesülnie kell annak, aki szobrot akar faragni. A virtuális valóság képeinek özönével nem tud versenyre kelni a valóságos anyagból faragott kép. A gépi technológia kétségessé teszi a természetes emberi munka értelmét. A tömegmédia és a populáris szubkultúrák korában aligha tudunk már irónia nélkül beszélni olyan fogalmakról, mint a tehetség, vagy a hivatás. A fogyasztói társadalom gazdasági modellje alapvetően meghatározza gondolkodásunkat, és ez elől a tisztán piaci rendszer elől a “szellemi ember”, a művész is csak alig-alig tud kitérni." (Bevezetés)
"A művel semmi más üzenetet nem kívánok átadni, mint hogy ez a mű legyen egy jól megfaragott szobor. Ez az eddigi legfontosabb művem, ebben szándékozom összegezni minden tudásomat. Olyan messzire jutok ezzel a művel, ahol nincs már értelme korunk stílusáról, trendjéről, művészeti színpadáról vagy piacáról beszélni, nincs értelme a múló társadalmi, vagy politikai problémák illusztrálásának. Nincs értelme a saját stílusnak, nincs értelme az érdekesnek, a különösnek, az újnak. Csak a kéz munkája és a szem látása marad meg. Még annak a kifejezésnek is elvész az értelme, hogy „az én kezem,” vagy „az én szemem”. Egyedül két kifejezésnek van még értelme, ez „a kéz munkája” és „a szem látása” kifejezés."(Szobor koncepció nélkül)
"Az élet és halál osztatlanságának gondolata kapcsolatba hozható a szoborban őrzött tekintet időtlen karakterével. Lefotóztam magam munka közben, amint faragom saját magam életnagyságú gránitszobrát. A szobrom változatlanul megmaradhat öt-hatezer éven át vagy talán még tovább is. Amit faragtam, az egy névtelen önarckép, egy élő ember képe. Mivel azonban öt-hatezer év múlva egy öt-hatezer éve meghalt ember képe lesz, ezért ha címet adnék neki, most is azt a címet kellene adnom, hogy „Egy öt-hatezer évvel ezelőtt élt ember”. A fényképen, amit munka közben készítettem, együtt látható az élő és a régen meghalt ember képe. A két kép valóban nagyon hasonlít egymásra, és valóban elfér egy papírlapon. Ellenállhatatlan vonzereje van annak, hogy olyat lássunk, amit majd öt-hatezer év múlva is látni fog egy távoli generáció. Annak, hogy úgy lássam magam, mint ahogy engem is látni fog egy öt-hatezer év múlva élő ember. Mivel öt, vagy hatezer év múlva a szobrom egy teljesen ismeretlen és névtelen ember képe lesz, ezért most is úgy tekintek rá, mint egy teljesen ismeretlen és névtelen ember képére. "(A szoborban őrzött tekintetről)
A kiállítás 2007. június 1 - ig tekinthető meg az Irokéz Galériában (Szombathely, Tkököly u. 36).
Nyitva tartás: kedd-péntek: 14:00-18:00 valamint előzetes bejelentkezéssel.
Varga Ferenc oldala
Az Irokéz Galéria honlapja