Alon-portré: Dröszler László, fodrász

2007.06.05. 17:39

A hölgyek leginkább akkor kérnek valami egészen új frizurát, ha drasztikus változás van az életükben, például pasicsere – mondja Dröszler László, az egyik legismertebb szombathelyi fodrász, akivel szakmáról, trendekről, vendégekről Óperint utcai szalonjában beszélgetünk.

ALON: Egy nemzetközi felmérésben olvastam, hogy a különböző szakmák képviselői között a fodrászok a legboldogabb emberek. Ön szerint igaz?

D.L.: Igen, teljesen egyetértek, talán azért mert ez egy nagyon kreatív szakma. Emberekkel foglalkozunk, ők optimális esetben boldogan távoznak szalonjainkból, és a munkafolyamat is vidám, oldott légkörű.

Dröszler László, fodrász


Hogyan lett fodrász?

22 éve vagyok a pályán, 1985-ben kezdem tanulni a szakmát, majd 1991-ben mestervizsgáztam. Véletlenszerűen lettem fodrász, két lehetőség közül választhattam, vagy gimnáziumba megyek vagy fodrásznak. Én megkérdeztem az ismerőseimet, hogy hol kell kevesebbet tanulni, és azt válaszolták, hogy a fodrászoknál. Így emellett döntöttem. De a „keveset tanulás” nem jött be, a mai napig folyamatosan tanulok. Egyébként pedig semmi különleges indíttatásom nem volt, nem nyírtam babákat gyerekkoromban, semmilyen vonzódást nem éreztem a hajhoz.

Kit tart mesterének, példaképének?

Több magyar és külföldi szakember van, akinek a munkáját nagyra értékelem. Vannak köztük ismertek és kevésbé ismertek. Ilyenek közvetlen kollégáim, Molnár Joli, vagy egy fiatal szakmabeli, „James” Kiss János. Az ismertek közül Hajas László, aki egy nagyon komoly szakember, nemcsak jó marketing lengi körül, hanem ténylegesen jó fodrász. Vagy Mátyás Géza, aki szakmai körökben ismert inkább, szerintem zseniális.

Milyen tulajdonságok szükségesek egy jó fodrásznak?

Jó térlátás a formához, jó fantázia, finom ízlésvilág, hajlékonyság, mert sokféle emberrel kell foglalkozni.

Mit szeret legjobban a szakmájában?

Sok mindent. Tulajdonképpen ez egy nagyon kreatív szakma, olyan, mely nagyon közel áll a művészethez. És mivel folyamatosan változik, ha valaki jó fodrász, akkor nincsenek sablonok a számára. Akkor is bele lehet vinni egy kis különlegességet, játékosságot, még ha a vendég aznap nem is veszi észre, hogy másik technikával csináltam a frizuráját.

Mit szeret legkevésbé?

A papírmunkát, bár ez inkább a vállalkozáshoz tartozik.

Dröszler László, fodrász


Azt tartják, ha egy hölgy új hajszínt választ, új frizurát vágat, annak többnyire lelki okai vannak.

Teljesen igaz. Általában akkor kérnek valami egészen újat, ha valami drasztikus történik az életükben. A klasszikus eset a pasicsere. Tízből kilenc hajszíncsere partnerváltáskor van. Van olyan is, amikor finoman éreztetem a vendéggel, hogy ne a hajszínét változtassa meg, mert nem az az igazi a problémája. Sőt, volt egy vendégem, akit éveken át győzködtem, hogy vágassa le a haját, mert a rövid haj jobban állna neki. Aztán egyszer beült a székembe és azt mondta, hogy „rövidre”. Én abban a pillanatban tudtam, hogy vége a házasságának, válni fog.

Milyen érzés hosszú éveken át valaki a fodrászának lenni? Mennyire ismeri meg törzsvendégeit?

Amennyire hagyják, amennyire igényük van rá. Van, aki egész mélységekig elmesél dolgokat a családjáról, és valakiről tíz év után is csak felszínes ismereteim vannak. Fodrásznak lenni egy bizalmi állás.

Tudom, hogy rendszeresen jár szakmai kiállításokra, versenyekre. Meséljen erről!

Tíz éve járok ilyen rendezvényekre, szemináriumokra, nagybemutatókra, show műsorokra. Ez utóbbiak divatbemutató jellegű műsorok, sok boldogsággal és még több munkával, fáradtsággal. Sokat kell készülni rájuk, sok munka előzi meg őket.

Melyek most a legújabb trendek, technikák?

Most formavilágban a nagyon egyedileg, fejre szabott, megtervezett frizurák mennek, amik nem olyan tépettek, mint korábban voltak. Általában puhán, geometrikusan vágottak, nincsenek benne éles elválasztó vonalak. A színekben nagyon változatos a trend, előtérbe kerültek a sötétszőkék, világosszőkék, háttérbe szorultak a sokszínű melírok. Trend még a szekciós festés, mikor különböző részeket más színűre festünk: ilyenkor rokon színekkel dolgozunk. Klasszikusan a vöröseknél és a szőkéknél is megjelennek a divatosabb árnyalatok, melyek nagyon gyorsan, szezononként változnak. Azt viszont jó tudni, hogy a fodrász számára, ami divat, az nem látható az utcán.

És milyen frizurát viseljen, aki divatos akar a nyáron lenni?

Olyant viseljen, amely valamely elemében tükrözi a modernséget, de abszolút alkalmazkodik a viselője egyéniségéhez, korához, alkatához, fejformájához, tónusában pedig a színeihez. Soha nem lehet öncélú a frizura.

Dröszler László, fodrász


Mit tesz abban az esetben, ha a vendég olyan frizurát kér, amelyről tudja nem áll jól neki?

Lebeszélem róla. De ha nagyon nem hagyja magát, akkor büntetésből megcsinálom neki.

Sok ilyen vendége van?

Szerencsére nem. A vendégeim megbíznak bennem, érzik, hogy nem csinálok nekik olyan frizurát, ami nem áll jól. Vendégként olyan fodrászt kell választani, akiben megbízunk, akivel kapcsolatot tudunk kialakítani, akire hallgatunk. Önmagunkat sosem tudjuk olyan objektíven nézni, mint ahogy egy kívülálló lát minket.

A cipész és lyukas cipője példáját ismerve kérdezzük: családtagjainak Ön a fodrásza?

Igen. Talán furcsa, de ők is időpontot kérnek, bejelentkeznek a szalonba és jönnek. Egyébként „szakmailag” teljesen rendben van a fejük.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Kertészkedek, konyhakertem van, gondozom a gyümölcsfáimat. Különösen szívesen foglalkozom a nagypapám által ültetett rózsákkal Barkácsolni és főzni is szeretek. Ezek mind olyan tevékenységek, hogy közben nem kell senkivel beszélnem. Persze lehet, de szerencsére nem muszáj.
.