A KDNP is beszámolt

2007.06.27. 16:19

Puskás Tivadar, Harangozó Bertalan és Básthy Tamás is értékelték az elmúlt időszakot.

A Kereszténydemokrata Néppárt Vas megyei országgyűlési és szombathelyi önkormányzati képviselői sajtótájékoztató keretében számoltak be az országgyűlésben és a városi közgyűlésben végzett munkáról.

A KDNP is beszámolt


Básthy Tamás a morális KDNP-ről

Básthy Tamás, országgyűlési képviselő elmondta: a Kereszténydemokrata Néppárt hosszú évek után a 2006-os parlamenti választást követően ismét önálló frakcióval jelentkezett a magyar politikai életben. Nagy elismerésként könyvelhetik el, hogy 10 év után az európai konzervatív és kereszténydemokrata erőket tömörítő Európai Néppárt ellenszavazat nélkül, egyhangúlag fogadta ismét tagjai közé őket.

Kiemelte, hogy a KDNP politikai döntéseit és állásfoglalásait mindenkor elsősorban morális mérlegelés után hozta meg. A kormány azonban a kereszténydemokrácia számára fontos értékeket folyamatosan figyelmen kívül hagyja. Különösen igaz ez a népességfogyás terén, ahol a KDNP ennek megállítására a családi adózás hatáselemzésekkel alátámasztott törvénytervezetét készítette el, mely azonban nem nyerte el a parlament támogatását. A frakció határozott ellenvéleményt fejtett ki az oktatási törvények változtatásával, ezen belül is a tandíj bevezetésével szemben, mely szerintük az esélyegyenlőség további romlását fogja eredményezni.

Puskás Tivadar főleg az egészségügyre koncentrált

Puskás Tivadar, országgyűlési képviselő 2006 májusától az Országgyűlésben a KDNP frakció tagjaként végzi parlamenti munkáját, és 2007. március 1. óta ismét az Országos Mentőszolgálat Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezetének orvos-igazgatója. Elmondta, hogy az egészségügy átalakításának kérdései mellett a szociális ellátás kérdéseiben, a 86-os út fejlesztése érdekében, a költségvetési tételek kiigazításában hallatta hangját.

Az Országgyűlés több olyan módosítást is elfogadott, melyet korábban ő javasolt. Ilyen például a véradók, a tüdőszűrésen résztvevők, a tűzoltók, mentők, rendőrök, a krónikus betegek vizitdíj- és napidíj-mentessége. Kudarcnak tekinti azonban, hogy nem sikerült meggyőzni a kormányzó többséget az egészségügyben dolgozók ügyeleti díjának emeléséről.

Harangozó Bertalan a város ügyeiről

Harangozó Bertalan, városi képviselő a szombathelyi közgyűlésben a Fidesz-KDNP közös frakciójának tagjaként tevékenykedik. Elmondta, hogy a Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Bizottság elnökeként fő célkitűzése volt a közbiztonság és a bűnmegelőzés érdekében kifejtendő közös munka előtérbe helyezése, ami sikerült. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ugyan a város gazdasági programja számos vállalható nagy projektet (Huszár-úti laktanya rekonstrukció, Kámoni arborétum revitalizációja) tartalmaz, de kimaradt a programból az, amit az önkormányzati törvény 91. § (6). bekezdése fogalmaz meg, hogy: „a gazdasági program tartalmazza különösen: … a munkahelyteremtés feltételeinek elősegítését…, az adópolitika célkitűzéseit, …továbbá városok esetében: a befektetés-támogatási politika célkitűzéseit”.

Ezen feltételrendszer kidolgozását ő elengedhetetlennek tartja a foglalkoztatás növelése, a hatékony város- és gazdaságfejlesztés dinamizálása miatt. Kifejezte, hogy nem értenek egyet a köztulajdonban lévő Savaria Fórum magánkézbe adásával. Véleményük szerint a közszolgálati lap jelenkori és jövőbeni kiadása és annak köztulajdonban tartása a mindenkori önkormányzat politikai felelőssége. Szerinte nem segíti a Markusovszky Kórház működését, hogy a fenntartó Vas Megyei Önkormányzat ellen Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata bírósági eljárást kezdeményezett a kórház működtetői jogának megszerzéséért.
.