Civil környezetvédők a Rábáról

2007.06.29. 22:18

Négy nyugat-dunántúli civil környezvédelmi egyesület közös sajtóközleményben elemzi a folyó körül kialakult helyzetet.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Alulírott nyugat-dunántúli civil szervezetek képviselői üdvözöljük a Rába és élővilága megőrzése érdekében a közelmúltban sorra került megállapodásokról, lépésekről érkező híradásokat: köszönet illeti mindazokat, akik munkájukkal az utóbbi napok eredményeihez hozzájárultak. Ugyanakkor fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy mindezeket jelentős előrelépésnek, de csupán egy hosszabb folyamat első lépésének tekintjük.

A Rába most nem mindig habzik, de nem tudható, milyen láthatatlan mérgeket rejt a folyó. A több mint öt éve tartó szennyezés súlyos következményeinek a felszámolása nyilvánvalóan nem megy majd egyik napról a másikra. Úgy véljük, a mostani megállapodás betartásának ellenőrzésében még sokáig szükség lesz a Rábát védő civilek éber figyelmére, munkánk folytatására. Szeretnénk e civil kontrolt kiterjeszteni a szükséges beavatkozások kiadásainak ellenőrzésére, a pénzeszközök takarékos, de hatékony felhasználásának biztosítása érdekében is.

Ezúton is szükségesnek látjuk hangsúlyozni, hogy a Rába felső, legérintettebb és legértékesebb szakasza az Őrségi Nemzeti Park szerves része, és szinte a teljes hazai Rába-szakasz Natura 2000-es terület, sőt jelentős része a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. Ezen kívül kiemeljük, hogy a Rába eddigi – és remélhetőleg mielőbb megszűnő – szennyezéseit nem szabad csupán környezetvédelmi-víztisztasági kérdésként kezelni, hanem az élővilág megőrzése is – teljes vertikumában – legalább azonos súllyal kell latba essen. A szennyezést nem csupán a gazdasági hasznot hozó horgászat, turizmus érdekében kell megszüntetni, hanem azért is, hogy a teljes tápláléklánc helyreálljon az érintett területek egészén. Javasoljuk sürgősen beindítani az átfogó és rendszeres biológiai monitoringot – mely az eddigi rendszeres vízminőség-vizsgálat mellett sajnálatos módon nem működött –, és szorgalmazzuk forrásainak megteremtését is.

Segítené munkánkat, ha tájékoztatást kapnánk a miniszteri megállapodás részleteiről, a vállalt szigorú határértékekről és határidőkről. A térségben élők nevében is kértük Fodor Gábor miniszter urat, adjon lehetőséget számunkra tájékozódni a magyar–osztrák megállapodás – munkánkat segítő – részleteiről.

Számítunk ugyanakkor a sajtó munkatársaira is a hazai és főként a térségi civil szervezetek álláspontjának a nyilvánosságban való, súlyának megfelelő megjelenítésében, véleményük közvetítésében.

A fentiekkel összhangban kifejezzük szándékunkat a környezetkárosítás felszámolását elősegítő és ellenőrző folyamatban való aktív részvételre, hiszen az elmúlt évek keserű tapasztalatai arra intik a térségért aggódó és küzdő civileket, hogy a biztató ígéreteket és elhatározásokat a folyó és környezete állapotának tényleges változásával, javulásával mérjék.


Kelt a Nyugat-Dunántúlon, 2007. június 27-én

Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület
az Élőlánc Magyarországért Vas megyei csoportja
Kerekerdő Alapítvány
a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vas Megyei Csoportja
.