Az máig eldöntetlen, hogy a színpadon a hétköznapi Galla Miklós van, vagy tud „normális” is lenni. A bőség kosarában akadt néhány hibás alma is, de összességében még mindig élvezhető az abszurd humor talán legismertebb hazai képviselője, aki nem emlékszik, hogy gyermekkorában hosszú nemi szervet, vagy emlékezetet kívánt magának.
Sokadalom, túlélőcsomag, reklámözön
Felbolydult méhkasnak látszik a belvárosi filmszínház környéke, mikor odaérek. Derék, így van ez jól, teljenek a széksorok. Az aulában tudtomra adják, hogy dehogy is ott, sokan vagyunk, a nagyteremben lesz a Galla. Fent, a lépcső tetején ugyancsak izgága forgolódás fogad, széplányok osztanak kis, főként papírnemű útravalót. Benne kókuszos csoki, narancs neontarka lufi, matrica és három képeslap kinézetű nem képeslap a falusi élet gyönyöreiről. Nyalóka és cucli nuku. Odaadom majd a hétéves unokaöcsémnek. Csak kezd velük valamit. De tovább, be a lassan teltház felé közelítő foglaltságú bordó vonatú székek közé.
Kezdésügyileg kis késés iktatódik be. Addig nézegethetők a hatalmas molinók a vörös függönyön, melyről a mellem ülő nő meg is jegyzi, hogy szívesen megnézné, miként abszolválnak rajta egy nagymosást. Hanem már a Rolling Stones is megmondta, hogy nem kaphatsz meg mindent, amit akarsz. No ezt nem a közben bevásárlóközpontosan szóló zenéből szűröm ki, mivel az a Fehér karácsony. Már épp andalodnánk, mikor jön egy kopasz, öltönyös fickó, hogy az evolúció csak miattunk ment végbe, jöjjön hát a – valamilyen, de e valamilyenségében rettenetes – szignál, majd pediglen immár maga Galla Miklós.
Fahang és pókerarc
És igen, már az a tipikus járás, ahogy és amíg beér a mikrofonállvány és a kis asztalkája közé, már az rolnizza bennünk a rugót, hogy aztán bang! és az első odavetett mondatára röhögjünk. És úgy is lesz, már a nem működő gallérmikrofon megjegyzésre készteti. Gyorsan meg is említeném, hogy részemről mindmáig eldönthetetlen, hogy hétköznapi Galla Miklóst látom egy az egyben, vagy tud „normális” is lenni, ez pedig csak „figura”. Mindegy, van, lesz ezen gondolkozni még elég időnk, most épp műsor van.
Import angol humor
Az ilyen bemelegítő rövidebb poénok után jönnek az abszurd szkeccsek Monty Python szellemében. Némelyekben közreműködik a tíz éve Galla szolgálatába állt társalkodónő, Bölöni Réka. Így például az 1963-as angol vonatrablásban, ahol a szőrszálhasogató yardos felügyelőnek ad lecsapandó magas labdákat. Bár, nehéz megállni azt is, hogy ne képzeljük Nagy Natáliát a nő helyébe. A közös L’art pour L’art-os idők Bandó-lánya ugyanis valahogy sokkal jobban „hozta” ezt a bután naiv csitris szöszkét.
Hiába a szinti-pop és ska vonalon 1983-ban egy nagylemezig (Digitális majális) jutó GM49 zsenialitása, a műsorban elhangzó két dal ostoba és felesleges. Jobbakat is villanthatott volna. A Derrick című krimisorozat főtémájának megszövegezése talán még mosolyra húzza a szánkat, de a szupergiccses alapra énekelt, lapos poénnal záruló Bence már táblakaparászásként hat. Nem könnyű kenyér abszurditásra kihegyeződő jó dalokat írni. Szerencsére annyira azért nem forszírozzák ezt a vonalat. Ahogy – bizonnyal jogi vonatkozások miatt sem – egy fia Besenyő-családos poén nem hangzik el, Galla nem vedlik át Margittá.
Minden jó, ha a vége film
„Durva, de jó!” – veti oda Galla az egyik szexszel és egyéb testi lefolyású ezzel-azzal ovációt arató nyelvi játéka után. Az. Ám nem ér fenékig a tejfel. Akad szép számmal (ha nem is regimentnyi) rossz poén is, amolyan „az újszülöttnek minden új”-féle. Kinek-kinek miként jön át. El is hangzik, van, akinek a feleséggyilkos önkéntes özvegy. Hanem valljuk csak be: mindez elnézhető, ha a bőség kosarában olykor-olykor akad néhány rohadtalma is.
Kétszeri visszatapsolás után zárul Miki mókatára. Kezdődik ugyanis John Travoltával a jegyhez grátiszban járó Hajlakk című film. Én ezt már nem várom meg, veszem a cuccaimat (haha!), és a beiktatott negyed órásszünet népvándorlásszerű mozgolódásaihoz csatlakozva magam is távozom.
Értékelés: 8/10