A szabad demokrata képviselő néhány napja nyilatkozott az összeférhetetlenségről, a szombathelyi szocialisták szerint nem jól tette.
A mai nap folyamán az MSZP szombathelyi elnöksége egy párthatározatot juttatott el szerkesztőségünknek, amelyben felszólítják Hankó Faragó Miklós szabad demokrata képviselőt, hogy egyeztetés nélkül ne tegyen további nyilatkozatokat az összeférhetetlenség kérdésében. (A határozat teljes szövege a keretben olvasható.)
A Magyar Szocialista Párt
Szombathelyi Szervezete Elnökségének 18/2007. számú határozata A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Elnöksége 2007. október 8. napján megtartott elnökségi ülésén meghozta a következő 18/2007. számú határozatot. 1, A Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Elnöksége felszólítja dr. Hankó Faragó Miklós MSZP – SZDSZ közös jelöltként országgyűlési képviselői mandátumot szerzett országgyűlési képviselőt, hogy jövőben bármely Szombathely Megyei Jogú Városhoz kapcsolódó ügyben tett nyilatkozata előtt kérjen személyes egyeztetést az őt jelölő szervezetek elnökségétől, így a Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezetének Elnökségétől is. 2, Felszólítjuk, hogy a Miniszterelnök Úr által megfogalmazott polgármesteri tisztség – országgyűlési képviselőség egyidejű betöltésével kapcsolatos összeférhetetlenség kérdésében mindaddig további nyilatkozatot ne tegyen, ameddig a Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Elnöksége hivatalos álláspontját ki nem alakította e kérdésben. 3, Kérjük továbbá, hogy mint MSZP – SZDSZ közös jelöltként országgyűlési képviselői mandátumot szerzett országgyűlési képviselőként a továbbiakban bármely olyan kérdésben, amelyben a Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Elnökségének álláspontja az SZDSZ álláspontjától eltér, amennyiben ez szükséges, kérjen felmentést az SZDSZ országgyűlési frakciójától, hogy a frakció által meghatározott szavazási iránymutatástól eltérhessen. Szombathely, 2007. október 8. Horváth György elnök Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete |