A Fidesz a színházberuházásról

2007.12.14. 15:49

A Fidesz szerint a városi színházberuházással kapcsolatban már a közbeszerzési eljárás során felmerültek aggályos elemek – hangzott el egy mai sajtótájékoztatón.

Marton Zsolt frakcióvezető arról számolt be, hogy jelenlegi helyzet szerint a pályázati kiírásnak mindössze egy cég (információnk szerint egy Zala megyei építőipari vállalkozásról van szó – a szerk.) felelt meg, ők jogosultak arra, hogy árajánlatot tegyen a munkálatok elvégzésére.

A politikus szerint azzal, hogy egyetlen ajánlattevő cég került bele az eljárásba, teljesen kizárja, hogy bármiféle árverseny alakuljon ki, így az eljárás komoly problémákat vethet fel.

Marton úgy véli, az indokolatlan feltételek beépítésével nehezítette meg az eljárást bonyolító Absolute Consulting, hogy több cég is megfeleljen a közbeszerzési eljárásnak, hiszen teljesen szokatlan módon például előírta, hogy 800 millió forint saját tőkével kell rendelkezni az ajánlatban rész venni kívánó vállalkozásoknak.

Ilyen mértékű saját tőkéje azonban csak igen kevés építőipari társaságnak van, Vas megyében például egynek sem.

Az is érdekes, hogy a kiírásban a projekt befejezésének végső határideje 2008. december 31-e, miközben a városvezetők sajtónyilatkozatai arról árulkodnak, hogy a jövő évi színházi évad már az új színházban indul.

Újságírói kérdésre Marton Zsolt elmondta, nem feltételezi, hogy a kiírás kifejezetten egy cég számára készült volna, azonban a pályáztatás egy sor figyelmetlenségből, vagy hozzá nem értésből adódó hibát tartalmaz, ezért a Fidesz azt javasolja a városvezetésnek, függessze fel ezt az eljárást és haladéktalanul írjon ki egy új, a szakmai szempontoknak jobban megfelelő pályázatot.

(A városházán zajlott pénteki sajtóreggelin Ipkovich György polgármester arról számolt be, hogy a színházi társulat alakul meg 2008 augusztusában, az első előadás jövő év decemberében lesz – a szerk.)
.