Szerkesztőségi körkérdés: Ha azt mondom, húsvét

Kupi Györgyi

A húsvét nekem egy nagyon nyugodt, stresszmentes ünnepet jelent. Nem kell mindenféle elvárásoknak megfelelnem, nincs konzumálási kényszer, nem kell se karácsonyfa, se szaloncukor, és nem ömlik a tömegtájékoztatási eszközökből, hogy vigyázz, kész, húsvét.

A húsvét stresszmentes. És hosszú. Kezdődik a nagypénteki böjttel, amely ha nem is a feltámadásig, de szombat késő délutánig eltart. Az is előfordul, hogy egyáltalán nem főzök semmit, a töltött tojáson, sajton és olajoshalon kénytelen élni a család két napig. (Most olvastam, sőt meg is írtam, hogy nagypénteken régen kialudtak a tüzek, ekkorra már a sonkát is megfőzték, amit persze csak a feltámadás után vágtak fel. Túl a szakrális jelentőségen, praktikus szokás, van idő takarítani, udvart rendezgetni, fodrászhoz menni.)

Ha valaki nyavalyog, az megkapja: Krisztus többet szenvedett, neked csak a parizeredről kell lemondanod. Ez olyan érv, amely előtt még az ateista családtagok is meghajolnak. A „nélkülözés” persze még nagyobb jelentőséget ad a nagyszombat délután a húsvéti köszöntés és kupica pálinka mellé tálalt sonkának, sós kalácsnak, így ha az nem is tökéletes, az öröm nagy. Ki kell néha éhezni a jóra.

A húsvét eseménydús. Van egy íve, az utolsó vacsorától, árulástól, hitetlenkedéstől és hittől, szenvedéstől és haláltól a feltámadásig. A gyásztól az örömig. Minden napra jut egy motívum, amelyen linzerszaggatás vagy tojásberzselés közben el lehet gondolkodni.

A locsolást a magam részéről kihagyom. Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, nem fogok vigyázzállásban vendégekre várakozni, sütit és pálinkát szervírozni, poharakat mosogatni egész nap. Hanem lelécelek. Néhány sonkás szendviccsel, egy laposüveggel és az urammal felszerelkezve nekivágok a nagyvilágnak, amely a családi hagyomány szerint Kőszeg.
Az első stáció a hegyközségi borozó, ahol jól el lehet gyönyörködni a városka húsvétvasárnapi, mise utáni polgári nyugalmában.

Rózsa Melinda (Rose)

Jelentem, szökésben vagyok. Egészen Egerig szökünk. Csak semmi tojásfestés, sonkafőzés meg plüssnyuszi. Velneszhétvége, az igen. Nem tehetek róla, a húsvét nekem már csak ilyen, kihasználható hosszú hétvége, meló nélkül, de nem több. (Ha valaki nem vallásos, és nincs gyereke, miért is lenne több?)

A locsolás opcionális, azt elfogadom, ámde kulturáltan ám, semmi szódavizes palack vagy vödrös betámadás kora hajnalban! És vers, az legyen hozzá, csak a kínos tojásos-locsolócsöves poénok nélkül, ha nagyon muszáj, teve szerepelhet benne. Ennyi még belefér.

Az ünnepnél ez idő tájt sokkal jobban érdekel, hogy most már végre végérvényesen itt van-e a tavasz, vagy még kell egy kicsit fagyoskodni… Napsütésre vágyom, meg melegre és eperfagyira. Tejszínhabbal, ha kérhetem.

Irédy Dénes

„… szenvedett Poncius Pilátus alatt, megfeszítették, meghalt és eltemették; alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadott a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat.” – jönnek a számra a Hiszekegy ezer misealkalommal mormolt sorai, ha a húsvétra gondolok. Egyre-másra megtörténik az, hogy az úgy 14 éves korom körül megtagadottak újra és újra fölbukkannak. Tisztában vagyok vele, hogy nagyzoló példa, de olyan ez, mint a klasszikus képzettségű zenész esete, akit megsuhintott az elefántcsonttorony varázsa, az avantgárd vagy a világiság muzsikabéli megfelelője, a popkultúra. Tetszik is neki fenemód a megnemértettség fellengzős póza vagy a tarkán rögtönható siker, szívesen mutatkozik a dicsfény glóriája alatt – mikor azonban otthon gyakorol, a keze minduntalan belefut egy-egy klasszikus, általa korábban elcsépeltnek, közhelyesen ósdinak érzett futamba. Nálam is folyvást visszaköszönnek e vallás akkor gyűlölt és unton-unt ceremóniájának életidegensége mellett is belém épült alapgondolatai.

Aztán a papi sarj, az éjszakai Szeben utcáit álmatlanul járó és a könyvtárak és bordélyházak között ingázó román outsider, Cioran jut eszembe. Nem kevés kajánsággal jelenti ki a legelvadultabb filozófusok nagy ismerője, hogy irigyli a hívőket, akik előtt még ott áll a felszabadító nagy pálfordulás lehetősége, hogy ateistákká váljanak. Ma mintha ennek épp a fordítottja hathatna annyira létlecsupaszítón, hogy érdemes legyen egyszer meglépni. Pár éve olvastam – ami tán még ma is érvényes, bár az ilyen életvezetési divatoknál mit lehet tudni, mennyi a szavatossági idő –, hogy Amerikában újra sikk konzervatívnak lenni. Külsőben, viselkedésben, gondolkodásban. Mínusz képernyőstírölés, mínusz szex, drog és rock&roll mesterhármas stb., helyette jöjjön minden, amitől Elvis óta minden tisztességes (már ez is milyen szó!) fiatalnak kifordul a gálája. Érdemes lenne egyszer kipróbálni nagyanyáink erkölcsisége szerint élni. És nem csak két hétig.

Hanem nézzük magát az ünnepet. A finom morbiditásokkal baráti kölcsönviszonyt ápoló kereszténység számára a húsvét a feltámadott, újjászületett Jézussal mindig is nagyobb ünnepnek számított, mint az első eljövetel, a karácsonyé. Ha húsvét, akkor locsolkodás kölnivízzel, szódáspalackból, bár a tradíciótartóbbak még mindig a jéghideg kannás módszerre esküsznek. Beöltöznek a legények régies viseletbe, és hajnalban végigcsámborogják a falut. A lányos házaknál a hajadont az udvaron mindkét kezénél egy-egy férfiú megfogja, egy harmadik meg: loccs! Libabőröztető élmény tud az ilyesmi, de a legények a maguk természettudományos ismereteik birtokában tudják, hogy a virág szép és a víztől még szebb lesz. És miért ne volna ugyanez érvényes a lyányokra is? Főleg ha már eleve is szép az a lyány? Na látják. Aztán a kapott kupica háztáji pálinkát gallér mögé küldik és mennek tovább. Aki részt vett valaha ilyesmiben és/vagy ismeri az ilyes itókák alkoholfokát, az tudja, hogy csúnya másnapot hoz az ilyen népies hagyományőrzés. De miért is ne? Húsvét van!

Józing Antal

Ha húsvét, akkor nekem újjászületés, ha úgy tetszik feltámadás, de nem vallási értelemben, vagy lehet, hogy kicsit abban is, lényeg, hogy nem köthető templomhoz. Annál inkább a szabad éghez, a fákhoz és virágokhoz, a patakokhoz és a meredek hasadékokhoz. Mindez úgy jön a húsvéthoz, hogy a szó hallatán a lélek rögvest visszairamodik a gyermekkori emlékekhez, melyekben főszerepet játszanak az említett természet-darabkák. A húsvét ugyanis nálunk a természet ünnepe volt, bennem legalábbis ez csapódott le, ráadásul vastag rétegben. Az ajándékokat a nyuszi hozta, de a nyuszinak fészket kellett rakni, és az utóbbi fészekrakó tevékenység volt a húsvét igazi zamata. A fészek alapanyagát, az alját képező mohát illetve az oldalfalat jelentő virágokat – leginkább gólyahír, kankalin és ibolya – a környék hatalmas erdeiből kellett begyűjteni. E viszonylag hosszan tartó tevékenység gyakran az év első hosszú kóborlása volt a kicsit még hűvös, nyirkos, de a megakadályozhatatlan tavaszi újjászületést hirdető természetben. Melyhez az embernek csak annyi köze van, hogy örülhet neki, hogy részese lehet.

Húsvét hétfőjén aztán öcsémmel és barátaimmal végiglocsoltuk a közeli és távoli környéket, nem akarva megsérteni a család hölgyismerőseit. Aztán egy bizonyos életkorban a történetnek ezt a részét kezdtük kínosnak érezni és hagyni a fenébe.

A locsolási rész mára a minimumszintre esett le, leginkább hangulattól és a helyszíntől függ, hogy a család nőtagjai éppen mennyire úsznak a pacsuliban. Az erdő, a moha és a virágok is messzebb kerültek, ám a természet tavaszi örömében való általános osztozás azért megmaradt. Ráadásul az utóbbi években az ünneplés többször húsvétra esik, ami mindig valamiféle gyerekkori illatokkal kedveskedő balzsam a léleknek. Most, hogy így leírtam a fentieket, idén a Balaton-parti, kiterjesztett családi húsvéton rá is hajtok valami erdős-mezős-vizes megoldásra.

Várnai Zsolt (morn)

Az idén kiírta a telefonom naptárja a nagycsütörtököt is, pedig eddig a nagypénteket is rendre elfelejtettem. Igaz, mikor kerestem a húst az asztalon, minden évben eszembe jutott.

Aztán hét végén már amolyan mini-karácsonyi a hangulat, amire idén már most ráerősít az el-eleredő hóesés. (Azt hiszem az idei barack-termést ma éjjel ki is végzi a várható fagy.)

Szombaton reggel viszont rendre felteszem a kérdést, hogy most akkor mikor lehet sonkát enni? Mert a tojásos, tormás sonka kaláccsal igencsak kedvemre való. Ezen a napon hagyományosan együtt ebédelünk a szülőkkel, és így telik a vasárnap is, csak a másik ágon.

Hétfőn reggel még megejtjük családon belül azért a locsolást, majd érdeklődve megtekintjük a legkisebbhez érkező locsoló-lovagokat. Hétfőn este a lányoknak kötelező a hajmosás.