Lám, bizonyságot nyert, amit eddig csak hallomásból tudtunk színházigazgató rendezői kvalitásairól. A jobb híján a Balázs-show drámaiságán nevelkedő tinédzserek által sikerült neki Pilinszky fogolytábori magán(y)vallomását népkórusművé uniformizálnia. A hatás nem maradt el: a híradók rekord felállításáról beszéltek. Csak a költő kisemmizettsége maradt a régiben.
Dióhéjban a lényeg
Fűzfa Balázs Savaria Egyetemi Központ (SEK) főiskolai docense, irodalomtörténész, összeállította a magyar irodalmi kánon 12 legszebb költeményét. A tavaly ősszel indult konferencia- és könyvkiadás-sorozat félévenként vesz górcső alá egy-egy verset a lentiek közül. Terveik szerint minden kötetet a sorrendben következő konferencián mutatnak be. Ennek a második állomásához kapcsolódón Jordán Tamás vezetésével tegnap délelőtt 1300 középiskolás diák tanulta meg és adta elő Pilinszky János „Apokrif” című versének első részét.
A konferenciák (és könyvek) tervezett sorrendje:
1. Szeptember végén (Koltó) – 2007. ősz
2. Apokrif (Szombathely–Bozsok) – 2008. tavasz
3. Szondi két apródja (Balassagyarmat–Drégelypalánk) – 2008. ősz
4. Esti kérdés (Esztergom) – 2009. tavasz
5. Levél a hitveshez (Pannonhalma–Abda) – 2009. ősz
6. Hajnali részegség (Bp., OSZK–Logodi utca) – 2010. tavasz
7. Ki viszi át a Szerelmet (Iszkáz) – 2010. ősz
8. Kocsi-út az éjszakában (Érmindszent–Nagykároly) – 2011. tavasz
9. A közelítő tél (Egyházashetye–Nikla) – 2011. ősz
10. A vén cigány (Székesfehérvár) – 2012. tavasz
11. Eszmélet (Bp., vasúti pályaudvar) – 2012. ősz
12. Valse triste (Csönge–Szombathely) – 2013. tavasz
Helyszíni szemle
A kellemesen tavaszias jó időben a Művelődési és Sportház előtt nagy volt a nyüzsgés. Bent még nagyobb. Mikor pár hete a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 1000 hangból emelnek majd katedrálist, a lelki szemeim előtt ez a szám – úgymond – emberi kiterjedésben nem tűnt ennyire soknak.
Többen is vagyunk nála, derült ki hamarosan, 1300-ra tehető az építő és az építőanyagot egyként szolgáltató középiskolás diák. Valamennyit hozzátettek persze a kísérőik és a médiadolgozók is a sokadalomhoz, de a derékhadat mégis csak ők jelentették. Persze ha nem fél tizenegyet mutatna az óra, akkor se fért volna be több érdeklődő.
Kinek szólt a rendezvény?
A szülői mellet itt helyben nem, csak közvetetten dagaszthatja, hogy a csemete május 31-én, szombaton bekerül a tévébe, egészen pontosan az M1 délutáni műsorába. Ha jól a szélén ült a széksoroknak, illetve átélten és a kiadott taktusra mondta ennek a komor versnek a sorait, akkor nemcsak mint a Szombathelyi Középiskolások. Akkor mint átélten és a kiadott taktusra ennek a komor versnek a sorait mondó Szombathelyi Középiskolás jelenik majd meg a képernyőn. De soká lesz az még! Addig annyi minden izgalmat kínálnak az épületen kívüli, még ennél is sokkal hétágra sütőbben napos napok, hogy azon a tévéadásoson talán már a szülőnek kell szólni, hogy fiam/lányom, benne leszel a tévében! A gyerek előbb nem érti, de aztán leesik neki, mondja is: Ja, tényleg! Fú, de régen volt az már!
Szóval aligha ők a célcsoport. Annál inkább a Weöres Sándor Színháznak csap hírverést a rendezvényt. Amivel magával nincs is semmi probléma, a kivitelezési módjával annál inkább. Ahol ilyen megmozdulások vannak, ahol ilyen ötletes a Jordán Tamás levezényelte alkalomhoz illés, mint esetünkben, hogy épp e városból származik a 12 legszebb magyar költemény ötlete és Fűzfa Balázs, az ötletadó is itt honos, és ahol a konferencia épp az egyetemen kezdett hamarost székelni – ott tán apró-cseprő pitiánerség, kákán is csomót kereső kekeckedés propagandacélokat emlegetni. Pedig adja magát.
Számkivetettségtől a tévéképernyőig
Jordán Tamás a bevezetőjében előbb a Weöres Sándor Színházba invitált minden jelenlévőt (és tévénézőt), majd Pilinszkyről kezdett beszélni. Elmondta, hogy a költő mélyen vallásos ember volt, aki fogolytáborból szabadult, és üldözötten, számkivetetten élve írta 1952-ben az „Apokrif”-et. A vers üzenete – tudtuk meg –, hogy a legrosszabb körülmények között is van remény, az összefogás, az együttgondolkodás, az egymáshoz való kötődés jelenti a jövő zálogát. Ezek olyan mérvűn fontos és jelentős gondolatok – adott magyarázatot a sokszámú kamerára –, hogy a diákok e közös versmondását az egész országnak látnia kell.
„Szervusztok, kedves tévénézők! Ugye, irigyeltek minket?” – adta ki az avas ízű szólamot a színházigazgató. Aztán ismét megkomolyodott a szituáció. Két oldalt, a színpadi függönyök tövében nyolc-nyolc SEK-es, színház szakon tanuló hallgató felállt és előadta a kész művet, hogy jó példával járjanak elől. Aztán már a kivetített sorokat olvasva a középiskolások is nekiláttak a Pilinszky-verset fölporciózni, hogy aztán újra összelegózható legyen.
„Nincs semmije, árnyéka van”
Ahogy hallgattam az előkészületeket, idővel akárha latin nyelvű szöveg is lehetett volna, annyira elveszett a szavak értelme. Valószínűleg a diákok is így lehettek vele, de azért csak mondták átélten, pontosan, ügyesen. Isten csendje, jutott aztán eszembe a vezénylésbe is beálló Melis Lászlónak a háttérben kísérő angyalis kórusa hallatán. De hamar, az első tévesztésre és az azt követő felnevetésre visszadöccentem a jelenbe, Pilinszky saját tétova hangja csengett korábbról a fülembe, amint a mássalhangzóit őrjítő hangsúlyozással mondja. Ami nála végeláthatatlan téli hósivatag, lerabolt elhagyatottság, az itt közelebb van a Tesco-világ könyvpolcainak bestsellereihez. Ha eddig a vers címe, az apokrif „nem hiteles, kétséges eredetű, hamisított iratot” jelentett, erről az egy óráról inkább a „nem hiteles, hamisított” volna a pontosabb leírás.
Csak remélhető, hogy így, pénteken e kis kiruccanás okán a diákoknak nemcsak osztályfőnöki órájuk maradt el, hanem matematika és testnevelés is. Ha pedig egyszer valamikor az interneten vagy a könyvespolcon Pilinszky nevén akad meg a szemük, beleolvasva talán megismerhetik a maga csontig koptatott szépségében is.