Amennyire tökös húzás volt az írek részéről a lisszaboni szerződés népszavazásos vétója, annyira semmilyen a szombathelyiek viszonya a zöld sziget híres írójának a regényhőséről a nevét kapó rendezvénnyel. Ha nem a közönség marad távol, akkor a szervezés a médiát abrakoltatja, hogy az elmondhassa, milyen jól is esik az ezresért csapolt korsó Guiness. Lesz itt még Írország. Ámen.
Mi ez és miért az?
Teszem fel a ma délelőtt a fenti kérdést egy rögtönzött közvélemény-kutatás keretében a szombathelyi Fő téren. Egy nyugdíjas hölgy azért ült ki épp ide, mert tetszett neki a ház virágos feldíszítettsége. Mármint a nyugdíjas otthoné, aminek ő ismeri az épületet. Miért, mi zajlik itt? – kérdezi. James Joyce, ír író 1922-ben írta meg az Ulysses című nagyregényét, ennek a főszereplője Leopold Bloom, az ő nagybátyja Virág Lipót, akit „szülé Szombathely”, ez a ház pedig az, ahol egy ilyen nevű család lakott James Joyce európai utazásai idején. És a kör be is zárult – magyarázom. A szépkorú hölgy megköszöni a felvilágosítást. Néhány perc és fotót követően visszaállva egy hozzá közeli fa árnyékba, épp az általam mondottakról beszél az új padszomszédjának. Lám, bármennyire is az internet korában élünk, az offline információs hálózatoknak is van jelenük.
Egy középkorú, foglalkozását tekintve zenész úr a Bloomsdayről már hallott, de a falból kifelé tartó szobor egykori hús-vér eredetijét olyan világutazónak gondolja, aki egykorott Szombathelyen is megfordult. A részletekről azonban ő sem tud többet, hát ismét bevállalom a magam részét a promócióból (a tiszteletdíjam végett majd szíveskedjenek az érintettek megkeresni, köszönöm). A magyarázataimat az úr is érdeklődéssel fogadja. Minden hasonló rendezvénynek örül – mondja –, bár bőven lehetne belőlük több is. Főleg a fiataloknak kellene lehetőséget biztosítani, nem pedig betelefonálgatni a hangerő miatt vagy puszta irigységből. Túl ezen, a mai huszonévesek szerinte nem boldogabbak, mint ők hajdanán voltak, sokan kiszipolyozzák magukat a munkában. Annyi mindennel foglalkoznak, még sincs egy pont, ahol megelégednének azzal, amilyük van, és élvezni kezdenék. Visszatérve Joyce-hoz és a művészetekhez, az ilyen embereket még az életükben kéne megbecsülni, pénzzel, lehetőségekkel segíteni – teszi még hozzá.
Főleg rovarok rajzanak
A Bloom-ház elé óvodások érkeznek a kísérőikkel. Néhány percig még lefoglalja őket a virágfüzéres látvány, tetszik nekik, örömmel tűzik bele az általuk készített hurkapálcás virágokat az épület bejáratának két oldalán álló cserepekbe. De aztán lankad a kedvük. Egy ideig állnak, aztán lekucorodnak, egy csoport el is megy. Az egyik óvónőt megkérdezem, hogy mi lesz nekik majd a szerepük, mert nem látom őket említeni a programban. Először hálatelt hangon üdvözöl, hogy végre valaki, megjöttek a gyerekekkel, ahogy meg volt beszélve. Ki kell azonban ábrándítanom, hogy a szervezéshez semmi közöm, „csak” újságíró vagyok.
Egyelőre beéri velem is, elmeséli, hogy 11-re rendelték őket ide, hogy hozzanak virágokat, és hogy majd a Bloom-házból állatoknak öltözött fiatalok jönnek elő és az nagyon tetszeni fog a gyerekeknek – de eddig még rájuk sem hederített senki. Ez hamarosan, a Voler Mouche kirajzásával megváltozik. Nekilátnak virágokkal körbematricázni az embereket. Jól példázza a szeretetteljességet, ami mindegyikükről lejön, hogy eltart vagy három másodpercig, amíg a szentjánosbogárként elém penderülő szentjánosbogárban sikerül azonosítanom az ismerőst, olyan kidolgozott a sminkje.
És kezdődik a kezdet
James Joyce: UlyssesIpkovich György polgármester és H. E. Martin Greene ír nagykövet mond avatóbeszédet a fenti ablakból. Lentről a feldíszítettségben alig látszanak, a szomszédságukban kitett hangfalból jövő beszédre külön is figyelni kell. A polgármesterünk kissé elcsigázottnak tűnik a június 16-ai apropó sokadszori felmondásában. Kissé unja is már talán, hogy milyen értetlen nép is ez a szombathelyi, mennyire híján van a játékosságnak, hogy nem veszi olyan buliszámba a Bloomsdayt, ahogy az olyan flottul megy a Savaria Karnevál esetében. Vagy legalább úgy, ahogy ő maga tette, derül ki az ír nagykövet szavaiból, minthogy Ipkovich tegnap még Írországban vendégeskedett.
"A történet akkor jutott újabb fordulóponthoz, amikor néhány évvel ezelőtt felavattuk a szombathelyi Fő téren James Joyce szobrát, és valamiért olyan érzésem volt, hogy a lelkesen ünneplő politikai és kulturális nomenklatúra közül maximum egy-két ember olvasta a regényt, nem is beszélve a fúvószenére odasereglett tömegről." J.A. írása a regényről.
Ha az emlékezetem nem csal, szó van még összetartozásról, országhatárokon át messzire elívelő rokonlelkekről, és hogy leszünk mi még olyan frekventált helyzetben és annyira nyertesei az új Európának, mint az írek. Ámen.
Rajongásig kritikusan
Körbekérdezve a kultúrával meglehetősen baráti viszonyt ápoló baráti körömben, hogy a gyönyörű kiállítású Bloomsday-programfüzet átfutása során min akad rajta annyira a szemük, hogy szívesen keverednének el akkor oda. Hát igen, ha pusztán ezen múlt volna, akkor egyedül megyek még a szombati avatású Savaria Zöld Szigetes buliba is. Pedig Ágoston Béla és a Mezőn Túró Rév Szarvas szkreccsesítéssel elektronizált dzsessze bőven a profilunkba vág. Na nem mintha az én bioritmusom kihagyna pár ütemet, ha el kéne bliccelném a programok javát. (A Terítéken: a Joyce-fordítás és az AMA – Grencsó István hangszercserélős neobeat zenekarának koncertje viszont az az az, amiről a távolmaradásom szívfájdalommal jár e sorok klimpírozása közben is. Hanem első a munka és a köz rendíthetetlen szolgálata.)
Néhány lapszélcsücsökre firkantott költői kérdést csak még. Ha engem, futottak még Ulysses- és a jó művészet rajongójaként nem csábítanak a plakátnagyságról összeolvasott betűk, akkor a szervezők public relations teamje kit jelölhetett meg célközönségnek? Bármennyire is fontos a médiamunkások változatos koszton tartása, a messze zengő publicitás és az ír diplomáciával ápolt kölcsönös jó viszony, nem kéne inkább a – tíz év ide meg amoda – helyi tudvalévőn csökönyös embereket megszólítani valahogy? Vagy ha nem erre fogékonyak, akkor nem erőltetni, esetleg mást kezdeni a köztudatba szivárogtatni? Főleg ha a támogatók között egy olyan szigorú nevű cég is ott figyel, mint a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Vagyongazdálkodási Zrt.? Vagy ez nem is erről szól és szkrollozzak vissza a cikkcímhez, és valahogy csempésszem bele furmányosan és szójátékosan a belterjes kifejezést? Vagy mindegy is, mit írok, mert nem is nekünk, egyszerű állampolgároknak szól ez az egész?