
Amit a kormány mond
A közelmúltban Gurcsány Ferenc miniszterelnök, Hiller István oktatási és kulturális és Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az eredetileg tervezett 55 milliárd forint helyett 75 milliárd forintot osztanak szét az oktatási intézmények között.
A nyilvánvalóan az iskolai évkezdésre időzített jó hír ismertetésekor azt is elmondták: az intézmények több mint 300 milliárd forint értékben nyújtottak be kérelmeket.
Hogy mindez mit is jelent Szombathely számára, arról csütörtökön a városvezetés és az ellenzék is tartott sajtótájékoztatót.
Az alpolgármester szerint is elkeserítő
Több mint 1,2 milliárd forintot nyertek Vas megyei települések a programban, ami önmagában nem kevés, ugyanakkor országos összehasonlításban eléggé csekély.
Nagyjából így értékelte Czeglédy Csaba alpolgármester a pályázatok végeredményét.
A politikus különösen elkeserítőnek nevezte, hogy Szombathelyen mindössze három intézmény részesülhetett a programból. A Mocorgó Óvoda (59 millió) és a Derkovits Gyula általános iskola (80 millió) mellett a Bolyai iskola nyert támogatást a Nyugat-Magyarországi Egyetem részeként.
A sikertelenségnek csak részben voltak külső okai, hangzott el, utalva arra, hogy a pályázatoknál súlyozottan a kistelepülések programjaira pontoztak a bírálók.
Czeglédy elismerte, hogy személyesen is felelős a kudarcért, nem fektetett elegendő hangsúlyt ezen pályázatokra, és részben a megbízott külső cégek nem megfelelő munkavégzésének tulajdonítja, hogy a bírálatok szerint a beadott pályázatokat laposnak és sablonosnak ítélte a bizottság.
Oroszvári Péter, az oktatási bizottság vezetője szerint reményre adhat okot ugyanakkor, hogy várhatóan felhasználásra kerül Nyugat-Dunántúlon egy hárommilliárdos keretösszeg, melynek minél nagyobb arányú megszerzésében már remélhetőleg jobb eredményeket ér el a város.
Nyugat-Dunántúl amúgy a kiosztott 75 milliárd forintból mindössze 5 milliárdot kapott, ami azt jelzi, nem módosult a döntéshozók fejében az a mára már igencsak hamis kép, hogy az ország nyugati fele a gazdagabb terület.
Fidesz: tanévkezdési kudarc
„Az infrastruktúra pályázatok eredménye azt mutatja, hogy Szombathely vezetése nagyon rosszul vizsgázott” – értékelte az eredményt sajtótájékoztatón Rettegi Attila, a szombathelyi Fidesz szakpolitikusa, aki szerint a városban komoly gondok vannak a nagy volumenű pályázati programok menedzselésében.
A nyugat-dunántúli régióban 5 milliárd forintot osztottak szét, ebből Szombathely 140 millió forintot kap, kevesebbet, mint Vép vagy Nádas. Az, hogy 14 városi pályázatból csak kettő nyert, mutatja Szombathely gyengeségét, a városvezetés érdekérvényesítő képességeit – mondta Rettegi, majd hozzátette: itt mindenképpen baj van: ha a kormány döntése politikai volt, akkor azért, ha szakmai, akkor azért.
Sági József, az oktatási bizottság tagja az alábbi térképpel illusztrálta (forrás: om.hu) , hogy szerinte politikai döntés született: a komoly pénzekhez a baloldaliként ismert régiók (Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Budapest környéke) jutottak, míg az inkább jobboldali kötődésű Nyugat-Magyarországra alig jutott pénz. Annál érzékenyebb a szombathelyi veszteség, ahol baloldali vezetés van, és mégis nagyon keveset kapott – mondta Sági.

„Mit keres Ipkovich György a parlamentben, ha csak ennyire futja?” – tette fel a költői kérdést a politikus, aki „tanévkezdési kudarc”-nak minősítette, hogy a 14 szombathelyi intézmény 1,4 milliárdos pályázati igényének mindössze 10 százaléka teljesült.
Az ALON kérdésére Rettegi Attila elmondta: információk szerint lesz második kör, emelik a régiós keretösszeget, de ez nem változtat az első kör eredményein. A 10 százalékos eredményességi arány a pályázatok terén „rendkívül durvának” számít.
A nyertes Vas megyei projektek:
Pályázó neve | Projekt tárgya | Támogatás összege (Ft) |
Vép Nagyközség Önkormányzat | A minőségi oktatás megteremtése a vépi
közoktatási mikrótérségben | 200 000 000 |
Rum Község Önkormányzat | A Rumi Rajki István AMK óvodája és iskolája épületének akadálymentes
felújítása, bővítése, modernizációja a
minőségi oktatás megteremtéséhez
szükséges feltételek biztosítása
érdekében | 153 000 000 |
Vasvár Város Önkormányzata | A Vasi Hegyhát gyermekeiért: A vasvári
Kardos László ÖKO-Általános Iskola,
mint a kistérség bázisiskolájának
megújítása egy modern-akadálymentes.
inkluzíve szolgáltató oktatási
intézménnyé,amely a térség
gyermekeinek fejlődését, fejtesztését
szolgálja. | 199 999 778 |
Szombathely Megyei
Jogú Város
Önkormányzata | A Mocorgó Óvoda korszerű
közoktatási intézménnyé történő
átalakítása, fejlesztése az
energiatakarékosság tükrében | 59 984 846 |
Répcelak Város Önkormányzata | Az esélyegyenlőség és a minőségi
óvodai nevelés biztosítása a répcelaki
közoktatási mikrontérségben | 138 228 336 |
Szombathely Megyei
Jogú Város
Önkormányzata | A Derkovits Gyula Általános Iskola korszerű közoktatási intézménnyé
történő átalakítása, fejlesztése az
energiatakarékosság tükrében | 79 929 524 |
Táplánszentkereszt
Község Önkormányzata | Apáczai Csere János Általános Iskola
infrastrukturális fejlesztése
Táplánszentkereszten az egészséges
életmódra nevelés és a művészetoktatás
feltételeinek megteremtése érdekében | 196 116 840 |
Nádasd Községi Önkormányzat | "Nekünk nem 8" - a mikrotérségi
fenntartású Széchenyi István Általános
Művelődési Központ felújítása | 199 089 980 |