Mit gondoltok a szélsőjobbos utcai tüntetésekről? - szerkesztőségi körkérdés

Kupi Györgyi

Nekem általában mindenről van szilárd, határozott és kiforrott véleményem, kivéve a szélsőjobbos tüntetéseket. Nem nagyon nézegetem, unalmasak, mindig ugyanaz a mondanivaló… Ööö, mi is? Na azt se igazán értem, hogy ki ellen tüntetnek. Nekem úgy tűnik, mintha a rendőrautók meg utcai kukák ellen folytatnának élethalál harcot. Általában a kukák meg a kocsik húzzák a rövidebbet, ami teljesen méltánytalan, mert sose ők kezdik.

Na de amikor először megláttam a tévémből gomolyogni a füstöt, meg valami csípős büdösség áradt belőle, akkor tényleg sokkot kaptam, bakker, ez bedöglött, de azóta már tudom, hogy a hiba nem az én készülékemben van. Nem hívom a mobilbankárt, hanem szép nyugisan megvárom a vízágyút, az úgyis eloltja, oszt jó napot.

Szóval a szélsőjobbos tüntetésekről nekem nincsen semmi véleményem, legfeljebb még annyit tudnék mondani, hogy olyan furák ezek a szélsőjobbosok. Újabban mindig akkor állnak neki tüntetni, amikor mások. Olyan szatelit-tüntetők. Vagy lehet, hogy csak tömegben érzik jól magukat, félnek egyedül mind a hatszázötvenhárman. Pláne a sötétben, biztos ezért gyújtogatnak kukákat meg autókat, hogy legyen valami világosság.

De hogy ne lehessen őket mégse összekeverni a másokkal, csuklyát hordanak, meg maszkot, újabban olyan kalpagot, meg bőgatyát, mint a csikósok meg a gulyások. Olyan erős az illúzió, ahogy vonulnak körúton, hogy már szinte látom a csordát. Ló igaziból is van. Biztos, hogy a terelésben segítsenek. A rendőrök is. Ők a vadakat… (Nem biztos, hogy kiskorukban erről álmodtak, de erre ébredtek.)

Lehet, hogy azt várjátok tőlem, hogy ítéljem el a szélsőjobbos randalírozókat, de én ítéljem el? Mér’ én? Ítélje el őket a… bíróság. Én időben szóltam.

Rózsa Melinda (Rose)

Hogy mit gondolok a „harcos” utcai tüntetőkről? Azt, hogy ezek a gyerekek nagyon ráérnek. Meg hogy sajnálom is őket, mert otthon biztosan nem volt elég játékuk, ezért járnak ki felnőtt fejjel az utcára, kukákkal meg macskakövekkel játszadozni. Az, hogy a drága kormányunk olyan, amilyen, csak egy jó apropó mindehhez.

Símaszkban meg Fradi-sálba tekerve a legegyszerűbb dolog ám macsóskodni, de megnézném őket azért a munkahelyükön is, ha van nekik, vagy méginkább otthon, családi körben, amikor virágot visznek a barátnőjüknek, netán elmosogatnak helyette, vagy lemennek a térre focizni a gyerekkel. Akkor legalább látnám, hogy valami értelmeset is csinálnak.

Vagy megkérdezném tőlük, pontosan mi az elképzelésük a magyar gazdaságról, az állami költségvetésről, oktatási rendszerről, egészségügyről. Örömmel hallanám, ha volna ilyenjük. Vagy mit gondolnak, mely pontokban kellene módosítani az Alkotmányt. Ha ugyan olvasták.

Értem én, hogy Gyurcsány személye még csak köszönőviszonyban sem áll azzal a képpel, amit a legtöbb magyar ember (ideértve a cigány, zsidó, sváb, arab, kínai, netán rätoromán vagy dogon magyarokat is) maga elé vizionál arról, hogy kéne kinéznie egy kormányfőnek, de azt igazán nem hiszem, hogy túl sokan lennének, akik a Cebinae alcsaládhoz tartozókat szeretnének a helyében látni.

Irédy Dénes

Két, elvileg egymás kizárni képes erő dolgozik bennem a téma kapcsán. Az egyik a pacifista, a mindenféle erőszakot, ribilliót ellenző, a másik meg anarchiajelet tetováltatna magára, ha nem ódzkodna már a véradástól is (meg hogy a legutolsó pornósztár is büszkén áldoz ennek az egykor sittes trendindításnak).

A tisztes (tehát nem fideszes értelemben vett) polgári irányultság érthető. Medve(gy)országon, a Rappesült Államokon és a Pekinggel igazán színre robbanó Kínán (Anglia már kiesett e szerepkörből) kívül az akár fegyverrel is istápolt önkényuralomnak és a gyarmatosításnak már kevés dobogós híve van. A rövid kivesézésnek kiadott témában docensi szinten jártasak persze emlegetnek még egy bizonyos „Jordán pozitív” fertőzöttséget is izraeli gócponttal. Amihez csak annyit, hogy az Indy Média köré szerveződő, valóban (tehát nem emeszpés vagy szadeszes értelemben vett) baloldali irányultságú emberek gyakran hangoztatnak – akár utcai tüntetésekben is megnyilvánulva – az egykor szellemes provokációk mesteréhez, Tomcatékhez hasonlót, csak ez utóbbiak a főellenség, a „multinacionális nagytőke” neve elé még odabiggyesztik a „zsidó” jelzőt is. Az sem egyszerű képlet, hogy Polgár úr könyvéhez néhány éve még a Magyar Állam tulajdonának utolsó morzsáit is érelmeszesedésig privatizálni kívánó Tóta W. Árpád írt előszót. Persze volt már ilyen korábban is, elég Bayer Zsolt és Bächer Iván egykori ivócimborák és szobatársak esetét venni. De eltértem a témától.

Az anarchiajeles dolgot cizellálni kéne. Most jön a „valahol megértem őket” rész. Az emberek belefásultak a parlamenti pártok baromságaiba, és nagyon azt látják, hogy le se szarják őket, és a sok frusztrációt, tehetetlenséget levezetendő, fizikálisan oda akarnak csapni bárminek, amiben a hatalom megnyilvánulását látják. Jönnek a csalók seregestől, tejjel-mézzel folyó Kánaánt ígérnek, aztán fölcsinálják a legkisebb lányt, részegségükben összerókázzák a slozit, és a suttyomban elcsámpázásukkor még a családi kassza is náluk marad. „Fej vagy gyomor?”, kérdezte Bruce Willis a Drágán add az életed sorozatban. A magyar politikusok sokkal gányabb szöveggel várják, hogy eltörhessék valamelyik végtagunkat. Irányultság szerint a nagy pártoké a lábak, a kicsiké a kezek valamelyike. Ha az utóbbi kettő kiesik a Parlamentből, legalább a jövőbeli ülőmunkánk biztosított. A másik kettőt egy polgárháború sem tudná onnan kimozdítani. Talán csak az, ha az épületet potom pénzért eladnák egy külföldi cégnek, aki ezentúl múzeumnak használná.

Egy igazi punk amúgy ma Árpád-sávot lobogtat, rendpárti konzervatív… és McDögleszt robbant. Csak ne itt, Szombathelyen! Kéretik a hasonló flancos, úrhatnám mulatságokat Pesten lerendezni. Mi meg majd innen messziről, monitor mellől, pizsamában és teát kortyolgatva levonjuk a tanulságokat. Különben az esélytelenebbnek szurkolok. Az meg tényleg nagy lelkierőre vall, hogy megálltam nem leírni egy politikus nevét sem. Még elbíznák magukat.

Józing Antal

Mindig is émelyegve hallgattam, néztem, olvastam a holokauszt történeteket. Fizikailag lettem tőlük rosszul, mint ahogy attól is valóságosan öklendeznem, amikor egy dél-dunántúli iskolában tanúja voltam, hogyan veri az igazgató a cigánygyerekeket. A kulcskérdés az, hogy mindehhez, a fizikailag is fenyegető rasszizmushoz mennyi köze van mindannak, ami mostanság történik a magyar utcákon. Mielőtt rávágnánk a választ, óvatosan csócsáljuk azt meg. Mert még a szállóigék is ellentmondani látszanak egymásnak, mi szerint a történelem egyrészt ismétli önmagát, másrészt nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.

Ráadásul nem is biztos, hogy nagy történelmi folyamatokba kell helyezni itt mindent. Azokat úgysem látjuk át, még - hiába hazudják- a legokosabbak sem . Maradjon vezérlőelvünk a hétköznapok realitása, mondjuk olyasmi, hogy akik most az utcán masíroznak, miért vannak ott. És ha így kérdezünk, hamar rájövünk, a válasz nem olyan egyszerű, mint azt a mainstream média sugallja. Mert – elég sokat beszélgettem Szombathelyen utcai tüntetőkkel anno - van, aki valóban szélsőjobbos rasszista, van, aki „csak” frusztrált, van, aki reménytenennek látja a jövőjét, és sokan vannak olyanok, akik egyszerűen egy igazságosabb, jobb országot akarnak. Jó, de így? – kérdezhetné valaki. Amire visszakérdezhetnék: - Mennyivel jobbak a – feltételezhetően szintén jobb országot akaró – torzított médiabeszámolók, a súlyosan csúsztató, tendenciózus, politikai indíttatású összemosások, a fasiszta végveszélyről szóló riogatások?

Így aztán a szélsőjobbnak nevezett megmozdulások fogalmát is nehéz meghatározni, nemhogy valamiféle általánosítást levonni belőlük. Ha nagyon kellene, ez utóbbiról azt mondanám, hogy az utcai történések egyrészt az ország általános állapotának a markáns kivetülései, másrészt az értelmetlen lázadás szimbólumai: mint amikor abban a bizonyos Móricz-novellában Kiss János elhatározza, hogy kieszi vagyonából a földesurat.

A probléma amúgy rendszerszintű: toldozgatással, foltozgatással nem sokra lehet menni. A volt KISZ-titkárok nem fognak a Szent Korona-tan miatt sírva magukba szállni, mint ahogy a konszolidált jobboldal sem vesz krétát a kezébe, hogy végre meghúzza az a nyomorult csíkot ott a jobbszélen, ami jelezné: idáig tartunk, és nem tovább.

Ami a felületi kezelést illeti, a zavargások nagy része rendőrségi ügy. Ha engem megbüntetnek sok ezer forinttal, mert 61 kilométerrel száguldozom a faluvégen, akkor elvárom, hogy legyenek következményei az utcai rongálásoknak. Talán nem túlzottan magas szint egy olyan közös nevező, ahol mindenki elmondhatja, amit akar, anélkül, hogy jól fejen lőnék gumilövedékkel, ugyanakkor ha valaki kitöri a kirakatot, akkor kap egy szép sárga csekket, amit záros határidőn belül rohadtul ki kell fizetnie. És - álmodozzunk tovább! - netán annak is legyen következménye, ha valaki nem egy kirakatot, hanem egy országot tesz taccsra.

Várnai Zsolt (Morn)

Úgy a tüntetésekről általában semmi rosszat. Még azzal sincs bajom, ha szélsőjobbos. Nekik az a véleményük, mondják el.

Problémám néhány alakos elemmel van ezeken a megmozdulásokon. Minden katonai, félkatonai jellegű szervezetet rühellek ugyanis. Olyanokat meg különösen, akik önjelölt módon akarják megmondani, ki a jó és ki a rossz fiú.

Ezek a katonásdit játszó, sokakban félelmet keltő agresszív figurák ugyanis tudatosan hasonlítanak a történelem sötét korszakaiban működő szervezetekre, és nekem ez nagyon nem tetszik. Még akkor sem, ha tudom, hogy néha, ahol az állam tehetetlen, ott az önvédelem szerepe felértékelődik.