Talán már maga is unja. Lenyomja a kötelező dizájn centeres nosztalgiát, be-beszól a kisebbségeknek, a neki unszimpatikus politikai oldalnak, de leginkább az altesti poénokkal arat. Másfél óra után rákérdez az első sorban ülőktől az időre. Jön még három vicc, aztán ki a reflektorfényből. Visszataps van, ráadás nincs.
Minőségét megőrzi
Úgy hírlik, távozik a kenyéradó kertévétől. Épp tíz éve nyomja az Esti Showdert. Az meg rengeteg idő. Főleg a „van mááásik” alapon, random módra működő gépezetből kipotyorászó pillanatsztárocskák világában. Kész örökkévalóság. Vagy legalábbis annak a félpályája. Fábrynak is be kell látni a dicsőség mulandó voltát, és hogy a legfrissebb frissesség is idővel megszokássá csontosul. Könnyű hozzászokni a jóhoz.
Harmatgyenge, „széllel szemben ne” utánpótlás is alig akad, nemhogy ifjú trónkövetelők, akik nemcsak pemzlizik a felszínt, hanem ki is bontják a falat, ha arra van szükség. Politikailag persze inkorrekt. De ez nem újdonság. Arany Jánosra hivatkozva cigányozik, a Túl a barátságon filmre hivatkozva nyeríttetőn buzizik, a középső ujját pinafürkész becenévvel látja el, különösen pedig a „fecskeeregetésben” lát nagy perspektívát a hasfogó derűkeltésre. Az SZDSZ eddig sem tűzte a zászlójára a nevét és ezután se fogja. Ahogy az „őrült”, „elmebeteg” jelzőkkel illetett jelenlegi miniszterelnök sem áll vele szívesen egy színpadra. De talán nem is baj.
Mellékes megjegyzés csak, azonban nem elhanyagolható. A közhírré tett Vágó-Fábry vita annyiban volt szánalmas, hogy van ez a két szuverén, intelligens személyiség, akik egyenlőségjelet tettek maguk és a két legnagyobb párt egyike és másika közé. Szomorú.
„Vetkőzzön le derékig, nyaktól lefelé”
Több mint teltházzal dolgozik a mutatvány. Belép Fábry Sándor a reflektorok kereszttüzének közepére és nekikezd. Nem kapcsolják le a plafoni világításokat. Bizonnyal a showman kérésére. Érdeklik a reakcióink. Kicsit mondjuk zavaró. Lassan oldódunk. Fábry érdeklődik, hogy legutóbb mit hallottunk tőle. Vagy ahogy ő fogalmaz: „mit hazudtam tavaly?” Amiről nem tudjuk, hogy volt-e már vagy sem, azt kapjuk. Bódi Guszti, Trockij és az őt a távolból jégcsákánnyal megkínáló Sztálin, Dürer önarckép és Lezsák Sándor. Túlbiztosítási játszmák: 17 paksztoll az Intercica kalauzának mellén, hózentróger és deréköv a faternál. Tessék összerakni a képet. Tiszta patchwork. A közönségnek bejön.
„De hogy a cowboyok is buzik?” – tárja szét Fábry a kezét. Túl a barátságon című film, Leonardo, Mona Lisa, Shakespeare, a Szonettek fekete hölgye, Friderikusz őszinte vallomásai említődnek aztán föl. Egy huszárvágás és már az MSZP-sek lelkiismereti szavazásánál tartunk. Ami Fábry szerint egy elég jól fejlett paradoxon. Jól elröhögtünk volna a hasonló poénokon (az ellenzék embere mindig szórakoztatóbb, mint a mundért védőké), de bizonnyal a tanácsadók megmondták Fábrynak, hogy Sanyi, kettőbe van szakadva minimum hat éve az ország. Az egyik szerint Orbán Viktor csak Szent Istvánhoz mérhető, a többiek szerint Orbán Viktor csak a nemzetveszejtő Ördöghöz mérhető. Szóval Sanyi, e téren csak semmi személyeskedés. Fábry meg rábólintott.
A hosszútávfutó magányossága
A könnyűzenében volt a hatvanas években sok olyan zenekar, akinek a kislemezek álltak jól, az albumokon általában túlburjánzottak a töltelékszámok. Fábry is inkább az előbbiek közé tartozik. Elmond egy-egy viccet úgy 1-2 percben, amikre aztán valahogy reagálni kell. Fölvisítasz, hogy mekkora már ez, vagy hápogsz, mint egy hal (elnézést a képzavarért), hogy hogy volt ehhez pofája. Bár inkább az előbbi: a közönség nagyon is tudja, mire váltott jegyet. A legjobb poénjai írásban visszaadhatatlanok, sőt olyan apró, finom csiszolatú nüanszok, hogy felesleges is. Ott kell lenni akkor és ott, amikor.
Van ez a kifejtősre vett bejglisütős sztorija, amivel a dizájn centeres részt pipálja ki. Mint a rétestészta, olyan. Annyira túlbonyolított és túlrészletező, hogy elillan a fábryság velejét adó átható valóságszag. Görcsös. Az ilyen kifejtős témák Fábrynak valahogy nem állnak jól. Nem az az alkat. Az Esti Showderben szerencsére nincs ilyesmikre idő. Vagy pofán ver nagyon hamar, vagy meghív egy sörre, és hajnalig elkvaterkáztok. Nincs középút. Ellaposodik a téma, amint egy „egyhetes survival show-t” emleget, illetve középsugaras vizeletet. Aztán 1916-os baracklekvárt 1945-ös újrafőzéssel. Jó-jó, de annyi extra körítést kap a téma, hogy szétpárolog. „Nem rövid, de annál boldogtalanabb 37 éves házasság” – mondja a szülei kapcsolatáról Fábry. Ez viszont harmadszor, mintegy refrénként is üt. A rövidebb közbevetett sztoricskákban továbbra is verhetetlen. Csak aztán sajnos visszatér a fő szólamhoz.
Befejezésül három poén csattan el. Egy cigányos, egy székelyes és egy zsidós. Aztán roló le. Indul a taps, tekeredik és önmagába visszafordul, mire Fábry visszajön, joccakát kíván és jobbra el. Nem érdemeltük ki a ráadást. Kár.