Ti mit nem vesztek karácsonyra? - Szerkesztőségi körkérdés

Kupi Györgyi

Az ajándéklista összeállításánál lényeges szempont, hogy ki mit nem szeretne karácsonyra. Kellemetlen meglepetést okozni fáradságos és sok utánjárást igénylő munka. Ezt szeretném kedves olvasóimnak megspórolni.

Anyám annak idején felhívta rá a figyelmemet egy-két sztenderdre: pipereszert ajándékozni nem nagyon illendő, mert ezt célzásnak veheti az illető, hogy nem elég ápolt. Aztán azt is megtanultam, hogy szúró-vágó eszközt (a tűkészlettől a stílfűrészig) nem veszünk, mert elszúrjuk, szabjuk vele a barátságot. Azoknak, akik már megvették a finn késkészletet vagy a gyalugépet, azt tanácsolom, ne rohanjanak vele vissza a boltba, hanem kérjenek már a fa alatt a holmiért tíz forintot a megajándékozottól, megtévesztendő a gonosz szellemeket, akik csak egy hasonló balfogásunkra várva ólálkodnak ártó szándékaikkal az ünnepi asztal körül.

Hogyha meg akarunk szabadulni a karácsonyi látogatás-macerától (mindig akkor jönnek, amikor a legjobb film megy), az ezzel járó ajándékvásárlástól, sőt maguktól a rokonoktól is, optimális esetben örök időkre, akkor az alábbi tanácsokat ajánlom megfontolásra.

Rosszul főző menyünknek, sógornőnknek vegyünk szakácskönyvet. De nem ám valami extrát, hanem a kezdőknek valót. Apósunknak zoknit, de anyósunkra is gondolva, legalább tíz olyan párat, melyek között nincs két egyforma. Cukros anyósunkat lepjük meg egy doboz szörnyen drága és nagyon gusztusos bonbonnal, de ne a diétásból. Ha úgy gondoljuk, hogy anyuka állandóan ideges, főleg, ha minket meglát, kapjon egy relax-cédét. Ez különösen praktikus, ha nincs cédélejátszója, viszont ebben az esetben már tényleg csak a távozáskor csempésszük a fa alá az ajándékot. Kövér húgunknak vegyünk fogyitablettát vagy egy fitnessfilmet. Ivós sógurunkat lepjük meg egy 100 alkoholmentes koktél receptjével.

Kisgyerekes családoknak tuti lehet a rengeteg apró darabból álló ki-vagy összerakós. Vagy a nagyon kicsi, de strapabíró autó, amely nem összeroppan, ha rálép az anyjuk, hanem gurul, zavarba ejtve a gyakorlatlan gördeszkázót. Erre a célra megfelel a gyöngy is, ha elég nagy és elég sok van belőle. De vehetünk olyan babát, amely géphangon énekel, a biztonság kedvéért csináljuk meg olyanra, hogy le se lehessen állítani. (Tartóselem!) Viszont ha egyszer mégis leállították, akkor ne lehessen soha többet elindítani, ekkor a bőgőmasina helyébe maga a megajándékozott leányka lép, a hatás ugyanaz. Kisfiúknak vegyünk strapabíró sípot, dobot, szintetizátort.

Körmend-drukker unokaöcsénk kapjon Falcós könyvet.

Dúsgazdag rokonunknak válasszunk életrajzi regényt, mondjuk egy Al Caponéről szólót. Nagyon szegény rokonunknak vegyünk egy nagyon drága ajándékot, amit biztos nem tud viszonozni.

Akivel nem feltétlenül karácsonykor, hanem húsvétkor szeretnénk örök haragot kötni, annak vegyünk egy olyan szobanövényt, amely néhány hónap alatt garantáltan tönkremegy. Aztán vághatunk sértett képet, hogy nem vigyázott rá, és még ezt se lehet rábízni.

Tartsuk szem előtt, hogy a kellemetlen meglepetéshez nagyon fontos a másik ember alapos ismerete, az nyílt odafordulás, és empátia.

Rózsa Melinda (Rose)

 

Annyi minden van, amit nem veszek karácsonyra, hogy csoportosítani is lehet:

a) Nem veszek sapkát, kesztyűt, sálat, zoknit, ágynemű, nyakkendőt, tusfürdőt, aftershave-et, mert ezek nem igazi ajándékok. Hát látott valaki már őszinte örömöt kedvese arcán, amikor kibontotta a legújabb pizsamáját?

b) Mondjuk, gyerekünk még nincs, meg olyan rokon kisgyerek sincs, akinek szoktunk volna ajándékot venni, de ha lenne, hát egész biztosan nem vennék se böfögős babát, se rózsaszín pónilovat, se lézerfegyverrel harcoló játékkatonát.

c) Nem veszek több tíz- vagy százezer forintos ajándékokat (LCD-tévét, mosogatógépet, tengerparti üdülést, semmit). Egyrészt azért nem, mert tökéletesen fölöslegesnek tartom a drága ajándékot, másrészt meg egy háztartáson belül ezek sem is igazi ajándékok, hiszen ha úgy gondoljuk, hogy szükségünk van rá, úgyis megvesszük, ünnepi alkalom nélkül.

d) És pláne nem veszek semmit, de semmit több száz százalékos áruhitelre.

Irédy Dénes

 

Hitelt föl biztosan nem. Valahol snassz már minden kapcsán a gazdasági válságot emlegetni, de annyira kínálja magát. Most kéne vagy két lyuknyit szorítani a nadrágszíjon és kisebb – pénzbeli – értékű ajándékokkal a fa alatt ünnepelni. Vagy örülni „csak” annak, hogy együtt üljük körül szenteste az asztalt. Nem pedig azon mutatni ki a szeretetünk mértékét, hogy kinek az ajándékára mennyit költöttünk. Január elsején meg másnapos fejjel fintorogni a lenullázott anyagiak fölött. Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi butaság. Einstein meg csak tudhassa.

Különben nehéz kérdés. Nem dívik felénk a bérletvétel a színesfémes hétvégékre, hogy a bevásárlóközpontokban úgy tatárkodjunk, mintha egy esetleges atomháború elől kéne hetekre behúzódni a föld alá. Ahogy a nagy ajándékozósdiból sem szoktuk kivenni a részünket. A gyerekek húsz fölött vannak, a még bőven alatta lévő egyke meg úgyis kapott egész évben eleget. Szóval nemhogy új plazmatévé, új laptop vagy új légkondicionáló nem gazdagítja a szülői ház alapzaját, de téli tunéziai útra sem ruccan ki senki. Megengedhetnénk magunknak, de nem. Sőt.

Ha esik a hó, akkor a napi rendszerű, sokórás reklámzabálás szinte teljesen sztornózva lesz mindegyik képernyőn. Éjféli mise, rokonlátogatás, nagy kajálások, kvaterkázva beszélgetések, szánkózás, a téli birtok bejárása és hosszas szunyálások. És valószínűleg elolvasom Cervantes Don Quijotéjét. Először. Régi irodalmi hiányosságomat pótolva ezzel. Még három éve vettem meg, de nem jutottam hozzá, hogy elég időt szánjak rá és ne csak bele-belekapjak, majd mert más gyorsabban ható érdekes tereli el a figyelmem, visszategyem a polcra. Ami az internetet illeti, hírzárlatot rendelek el magamnak.

Józing Antal

 

Pénzen sok minden megvehető, sőt majdnem minden, és az sem kizárt, hogy tényleg minden. Mint ahogy az sem, hogy nem is fontos ez a szál. Mert mi a fontos? „Az a szemnek láthatatlan” – mondta annak idején a kis herceg az erősen közhelyszagú mondatot, de a kis hercegnek könnyű volt megmondania a tutit, mert a könyvbeli szereplők mondhatnak bármit. Könnyen vannak. És az sem lehetetlen, hogy ma már másként gondolná a kis herceg, engedékenyebb lenne, jobban megértené az embereket, akik fennhangon elmondva persze tudják, hogy mi a fontos, hallották az iskolában, meg páran olvasták is a sztorit. Csak amikor a kirakatban meglátják az új hidrogénskristályos, homorú képcsöves, 4D-s holotévét, mégiscsak fontosabbnak tartják, mint a hülye rókát, aki nem túl szórakoztató társaság, és dicsekedni sem lehet vele a kollegáknak. Rókákra ráadásul hitelt sem adnak.

Ja, hogy mit nem veszek az idén karácsonyra? Egyelőre fogalmam sincs. Talán semmit. Ideális válasz lenne a kor megannyi kérdésre, csak éppen semmit venni sokkal nehezebb, mint valamit, kilóg az ember a sorból, magyarázkodni kell, ami megint csak nem visz közelebb a karácsony lényegéhez. Hogy mi a karácsony lényege, azt meg jól megvitattuk az egy évvel korábbi szerkesztőségi körkérdésben. Tessék visszaolvasni.

Na, eddig ügyesen megkerültem a kérdést, de most itt a harmadik bekezdésben jöjjenek a konkrétumok. Szóval idén nagy valószínűséggel nem veszek szerszámoskocsit (Metro, 23.990 forint), nem veszem meg Müller Péter Varázskő című regényét (Tesco, 2980), a masszírozó ülést (Praktiker, 14.990), a távirányítós darut (Lidl, 7999), a Dyras SAC félautomata kávéfőzőt (Tesco, 29.990), a műanyag géppisztolyt (Vianni, 295), az infraszaunát (Penny Market 169.990), a 7 részes rozsdamentes edénykészletet (Plus, 7990) és a falitartós tévéállványt (Interspar, 3.990). A többi mind bizonytalan.

Várnai Zsolt (morn)

 

Én semmit nem szoktam venni karácsonyra. Illetve a páromnak csak, a többi mindenkinek ugyanis ő gondosan megvásárol mindent. Egész évben odafigyel, jegyzetel és van olyan is, hogy már nyáron vesz valamit, ha úgy adódik. Nem tudom, hogy van erre agykapacitása, de annyi mindent nem értünk a nőkben, miért pont ez lenne a kivétel.

De ha rám hárulna ez a felelős feladat valamilyen oknál fogva, biztosan nem vennék piacon vagy házalótól termékeket. Nem vennék lopott holmit, és olyat sem tennék a fa alá, amit én is ajándékba kaptam.

Nem adnék reklámtárgyakat vagy céges ajándékozásból származó holmit sem. Csakis olyan holmit vennék, aminek adott esetben én is örülnék.

Ha pénzt nem tudnék áldozni erre, inkább készítenék valamit, a szeretet ünnepén nem biztos, hogy az érték a mérték.

És nagyon rühellném „beárazni” a rokonaimat. Falra mászom attól a mondattól egy áruházban: „Vegyünk még valamit anyádnak ötezer forint értékben”.