Ti hogyan választotok ruhát? - Szerkesztőségi körkérdés

„Arra azért ügyelni szoktam, hogy hirtelen felindulásból ne nagyon vegyek meg olyasmit, amihez nincs mit felvenni. Na jó, a hegyes orrú, pántos, tűsarkú, bugyirózsaszín szandálomról lehetne vitatkozni” – írja például Rose. De a férfiak sem annyira egyszerű esetek, mint amilyennek látszanak.

„Arra azért ügyelni szoktam, hogy hirtelen felindulásból ne nagyon vegyek meg olyasmit, amihez nincs mit felvenni. Na jó, a hegyes orrú, pántos, tűsarkú, bugyirózsaszín szandálomról lehetne vitatkozni” – írja például Rose. De a férfiak sem annyira egyszerű esetek, mint amilyennek látszanak.

Kupi Györgyi

Mikor hogy. Legjobban ad hoc szeretek ruhát venni, meglátok valamit, gondolkodom rajta egy napot (leginkább, hogy futja-e rá), aztán visszamegyek a boltba, és ha jó rám, viszem a zsákmányt.

A másik eset az, amikor valahová mennem kell, és rájövök, gardróbom előttem tornyosuló tartalmával szembesülve, és néhány kilométernyi rohangászás után a szekrény és az előszoba-tükör között, hogy nincs egy rongyom. Szerencsére a férjem nagyon jól reagál erre a kétségbeesett, drámai, már-már hisztérikus megjegyzésemre: bölcsen elengedi a füle mellett. Azt persze sose mondja, hogy ugyan drágám, menj és vegyél magadnak valamit, de ettől függetlenül én megyek.

De ezt megelőzi egy gondos tervezés, körülbelül mit szeretnék. Na, ez az, amit nem kéne. Az első boltban még nyugodtan válaszolok a Miben segíthetek kérdésre, és nem jegyzem meg, hogy talán a lottó jövő heti nyerőszámaival, hanem udvariasan közlöm az elképzeléseimet. Persze nincs. Később aztán az a válasz, hogy azt hiszem, semmiben, utána pedig az, hogy a viszontlátásra. Nem vagyok könnyű eset, a báli cucc vásárlásával például őrületbe kergettem a Fő téri összes butikosát, mire vettem magamnak egy alkalmi pólót.

A legborzasztóbb, amikor kosztümöt szeretnék magamnak, de olyat, ami a legkevésbé hasonlít egy BKV ellenőrére, vagy hajdani úttörő-csapatvezetőm ünnepi öltözetére.

De rájöttem egy trükkre. Például, ha látok valahol egy szoknyát, akkor el kezdek futkozni blézer után, ha azt is kinéztem, akkor összeképzelem a kettőt színben és fazonban. Ha stimmel, megvásárolom először azt, amelyik olcsóbb, majd elviszem a másik boltba, és ha mázlim van, nem nagyon üti egymást a kettő. Ezután már csak egy blúzt kell felhajtanom, utána pedig egy pohár italt kedvenc kávézómban a jó vásár örömére és a stressz levezetésére.

Van viszont egy alapvető szabály, amit mindig betartok: a férjemet sose viszem magammal.

Rózsa Melinda (Rose)

Igazából ez nem is egy kérdés, hanem rögtön kettő. Mert van egyszer az üzletben való válogatás, meg a ruhásszekrény előtt állva, gondterhelt arccal történő, miszerint „nincs egy rongyom, amit felvegyek”. Ez utóbbi az, ami a férfinép számára valószínűleg örök rejtély marad, hiszen „mi az, hogy nincs mit felvenned, kifolynak a göncök a szekrényből, pedig a szennyestartó is tele van?!”

Hát ez nem így működik. Már éppen készül valahova az ember lánya. Mert akkor jön az, hogy látom magam magam előtt, hogy így és így kellene kinéznem, és hogy ehhez kéne egy olyan fekete felső, ami (itt különböző, férfiak számára szintén értelmezhetetlen jelzők sora következik). De nincs. Vagy van, de vajon hol. És ha meg is kerül, az sem pont olyan. Szóval a koncepció szerint történő öltözködés egyáltalán nem egyszerű.

Az átlagos hétköznapokon persze (nálam legalábbis) sokkal szimplább a történet. Most is például azért van rajtam egy rozsdabarna hosszú ujjú póló, mert ez volt felül.

Az üzletben való válogatás más tészta. Vagy határozott szándékkal megyek (kell egy új farmer), vagy az „óriási leárazás” felirattól hipnózisos állapotba kerülvén térek be a boltba. A két eset úgy nagyjából fele-fele arányban fordul elő. Ez az akciós vásárlás speciel nálam nem annyira durva, csak azért nem veszek meg a nyár közepén egy csizmát, mert féláron van, de kisebb bűnbeesések előfordulnak. Arra azért ügyelni szoktam, hogy hirtelen felindulásból ne nagyon vegyek meg olyasmit, amihez nincs mit felvenni. Na jó, a hegyes orrú, pántos, tűsarkú, bugyirózsaszín szandálomról lehetne vitatkozni…

Irédy Dénes

Nem szoktam különösebben túlzásba vinni a dolgot. A legjellemzőbb és minden ruhaféleségre kiterjeszthető példa a cipővétel. Az eladóval mindketten mondunk egy-egy számot. Én nem engedek a 48-ból, ő meg a választék felső értékét dobja ki egy hatoldalúval. Lényegesen lecsökkenti az erre szánt időt a férfi voltom is. Ami kockás, az a favágóing, az ilyen mintás szoknya (bár ők nem így hívják) maradjon csak skót specifikum. Némi nemű sóherság belefér, de az elsődleges nemi jelleg szélbe lobogtatása és a hereszorító passzentosság egyként feszélyez. Tinédzserként különben szórakoztatott buggyos bőgatyákban és XXXXXL-es szerelésekben amerikás hip-hop rímkovácsokat stírölni a zenetévéken. Aztán a Public Enemy-klipek lehűtötték az egyénieskedő kivagyiságom. A Flavor Flav nyakában láncon viselt vekkerek és faliórák látványa letaglózott. (Azóta valóság-show-sztárrá nevelték át.)

Nem vagyok híve a márkafetisizmusnak és az up-to-date trendkövetésnek sem. Mindezt úgy, hogy tud tetszeni az ilyesmi meg a tömegközlekedésen utazva a divat közös nevezőjét is leveszem, sőt a ruhatáramban van szinte mindenből. Csak épp ugyanolyan szívesen viselem a „szekrényben talált”, bátyustól levetett holmikat, ahogy a nővérem jó ízlésének háládattal tartozó, elsőre nem ritkán fintorogva fogadott tarkább, élénkebb színekben pompázó ezt-azt. Hangulatfüggés és/vagy első blikkre kézre állás sarkall döntésre. Ami persze nem jelenti az olyan réteges öltözködést, amit hajdan egy középiskolás osztálytársam villantott télen: egyszer 7 (azaz hét) kockás ing volt rajta.

Vagyis az ideális ruha készségesen adja magát, szinte kizárásos alapon, funkcióját tekintve pedig kényelmes, ápol és eltakar. Paradox módon a legjobb viselet persze a nyári, szellős minél kevesebb. Az anyaszült meztelenhez minél közelebb álló.

Józing Antal

Jó, persze, tudom, nem a ruha az embert, de azért nagyon sokat elmond róla. Semmiféle alapkoncepcióm és filozófiám nincs a ruházatomhoz kapcsolódóan, egyszerűen azt veszem fel, amiben jól érzem magam. No de ez nem jelenti azt, hogy – sőt éppen ezért - ne lennék válogatós. Ugyanis meglehetősen szűk azon stílusú ruhadarabok száma, amelyben úgy érzem magam, hogy én vagyok én, és ezzel párhuzamosan egész hosszú az a lista, amelyet nagyívben kerülök. Mindenekelőtt szeretem a természetes alapanyagokat, a sötét vagy pasztell színeket, de erre sincs igazi szabály. Szeretem magam kiválasztani a ruháimat, és mondjuk reggel azt a pólót húzni elő szekrényből, amely nagyjából klappol azokhoz gondolatfoszlányokhoz, amelyek az előttem álló naphoz kapcsolódnak.

A szűkre szabott stíluspaletta nagyjából azt jelenti, hogy klasszikus szabású farmer, egyszínű, vagy csak enyhén mintázott póló, amely jó minőségű és mentes a reklámtól, sőt lehetőleg a gyártó lógójától is. A pulóver kötött, sötét színű, de csak mértékkel nyúlott, elkerülve a szociológus-hallgatói benyomást. Tavasszal és ősszel mindehhez egy klasszikus szabású bőrdzseki, télen egy fekete télikabát, egy puha nyaksál és kötött sapka dukál. Nyáron, udvaron és vízparton Surda-kalap.

A legzűrösebb – és jellemzően legdrágább - ruhadarab a cipő, amely lapos talpú, lehetőleg félmagas, masszív, de mégis kényelmes, dizánja egyszerre hagyományos és kissé excentrikus. Egyszer egész Bécsben nem találtam megfelelőt, igaz, a múltkor Rábapatyon 2-3 pár is szóba jöhetett.

Ha az ellenkező végletről is kellene példákat hozni, akkor mindenképpen megemlíteném a lelkemtől fényévnyi távolságra elhelyezkedő fehér trikókat, a szövetnadrágokat, magas sarkú cipőket, a V-nyakú pólókat és pulóvereket, a színes dzsekiket. Igazából nincs rá racionális magyarázatom.

A stílusom azt hiszem nagyon keveset változott az évekkel, ugyanakkor mintha az utóbbi években kezdene begyűrűzni ruhatáromba a szolid elegancia. Vannak napok, amikor kimondottan jól érzem magam – na persze gondosan kiválasztott - ingben, zakóban.

Várnai Zsolt (Morn)

Nálam ez változó. Kisebb, kevésbé fontos darabokat a nejem szerzi be, a család központi beszerzési keretének terhére. Ilyenek a zokni, gatya, meleg alsó, trikó és póló kategóriájú darabok.

Ezekre az esetekre teljes felhatalmazása van, a keret terhére versenytárgyalás és nyilvános pályáztatás nélkül jogosult ruhadarabokat beszerezni, melyet a fiókból, mint „M” raktárból húzok elő alkalmanként, nyugtázva, ha egyszer csak bővül a készlet.

Fontosabb darabok esetén már bonyolultabb a helyzet, ez már szinte a közbeszerzés kategória.

Az, hogy nyakunkba vesszük a várost és keresünk valamit, teljesen kizárt. Persze miattam, mert én a második butikban már rendszerint fellázadok. Úgyhogy a párom hősiesen felderítő útra indul és miután hazatért, beszámol a kínálatról, majd felhívja a figyelmem néhány figyelemreméltó ár-érték arányú darabra.

Mindezek után hosszas könyörgésbe kezd, hogy szakítsunk időt a termék megtekintésére, majd miután meggyőzött, közösen megnézzük, majd megvásároljuk, általában az általa javasolt terméket.