Híres szerelmek - kiállítás a könyvtárban

Mottó:
"A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz."
(Varró Dániel)

Az utóbbi időben nemcsak a könyvtárba szoktam vissza, hanem ahhoz is, hogy az intézmény módfelett gyakran hoz össze olyan rendezvényeket, amelyek alaposan kitágítják a könyvtárról bennünk élő képet, de amelyek mégiscsak kapcsolódnak valahogy a kultúra megőrzésével és közkinccsé tételével megbízott helyhez.

Csak emlékeztetőül: az elmúlt időszakban volt itt képzőművészeti kiállítás, a szombathelyi panelházak építését vagy az elvtársak idelátogatását felidéző tárlat, sőt megismerkedhettünk rettegett sorozatgyilkosokkal is.

Ezekhez képest nem is annyira lóg ki a könyvek világából a megyei könyvtár aktuális kiállítása, amely a szerelem témakörét járja körül. Már csak azért sem, mert főszereplői ismert személyiségek, azon belül is sok rendelkezik közülük irodalmi kötődéssel.

Az emeleti olvasótérben berendezett kiállítás a könyvtár két munkatársa, Sopár Dancscs Kata és Vörösné Adler Erika nevéhez fűződik. Tőlük tudjuk, hogy a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy kiket válogassak a tárolókba, pontosabban kiket kényszerültek kihagyni, hiszen a híres szerelmesek száma szinte végtelen.

A végeredmény így egyszerre kíséri végig az emberi történelem ismert és érdekes szerelmeit, és egyszerre egy szubjektív válogatás.

A tárolókban elhelyezett könyvek, fényképek, lemezek időrendben visznek végig Ádám és Évától Varró Dániel szerelmes sms-eig. (Lásd: mottó.)

Azt mondják a kiállítást összehozó hölgyek, hogy bennük is csak utólag tudatosult, hogy a számos megjelenített románc közül egyedül csak Ámor és Psziché szerelme számít igazán beteljesültnek, a többiben a szomorúság a meghatározó. Lehet, nem véletlenül.

A középkort bemutató tárolónál – amely Trisztán és Izolda esetét játja körül részletesen - például egyértelműen azt kell hogy gondoljuk, hogy a sóvárgó, vágyakozó szerelemben levő kín mélyén is ott lapul a boldogság, mint ahogy a két zsidó származású művész, Radnóti Miklós költő és Álmos Imre festőművész emberi tragédiájában megragadgató a házastársi szerelem szépsége is.

A kiállítás érdekességei közé tartoznak a szerelmes levelek, köztük az első fennmaradt magyar szerelmeslevél, melyet Batthyány Ferenc horvát bán írt feleségének, Svetkovics Katalinnak 1526-ban, a mohácsi csatára gyülekező magyar táborból. A levél – elég jellegzetesen magyar módon – egyben végrendelet is.

Egy történet a sok közül: Rainer Maria Rilke és Lou Andreas-Salomé Rilke (1875. december 4. Prága - 1926. december 29. Muzot) Osztrák költő. München az 1900-as években egyike volt ama pompás és kisugárzással teli városoknak, ahol a művészek, zenészek, poéták találkoztak, vitatkoztak, barátkoztak. 1897-ben ebben a „fényes” városban talál egymásra egy fiatal, alig 21 éves lírikus és egy 36 éves ismert írónő. Lou már bejárta fél Európát, regényeket, esszéket publikál, és korának nagy szellemeivel érintkezik, köztük Gerard Hauptmannal, Frank Wedekinddel. Rilke hevesen udvarolni kezd a nála sokkal idősebb asszonynak, és sikerül meghódítania. Szenvedélyes szerelmi történet veszi kezdetét, mely három év után egy életre szóló barátságban oldódik föl. Lou Salomé életcélja a szabadság volt. Nem akart kötődni, nem akarta, hogy belekényszerítsék a hagyományos női szerepbe, nem akarta a háztartásnak és az utódokról való anyai gondoskodásnak szentelni életét. Tudásra szomjazott: az emberi lélekről, a művészi kifejezésről akart minél többet megtudni. A költő, ez a cingár, esetlen, légvárakat építgető kamaszos diák bűvkörébe vonta. Rilke Louval éli át az első beteljesült szerelmét, amelyben együttesen van jelen az érzéki és szellemi kíváncsiság, az intellektuális közösség, a kölcsönös ihletés és az egymástól való különbözőség, a szavakkal és simogatással kedveskedés. Rilke mondhatni Loutól tanulta meg azt az egyszerűséget, amely a cikornyák, cirádák, művésziesség keltette öröm ellenére végül is költészet koronája. Lou és Rainer egy oroszországi utazásról álmodik. Lou ott született, ott nőtt fel, Rainer az ottani egyszerű emberektől, az orosz kultúrától remél új ihletett. 1899-ben indulnak útnak – hármasban Lou férjével – Moszkvába és Szentpétervárra. Találkoznak Tolsztojjal, a húsvétot a Kremlben ünneplik. Egy évvel később megismétlik útjukat, ezúttal már kettesben Kijevig utaznak. Rilke az imádságos könyv megírásával tér haza, Lou pedig azzal a meggyőződéssel, hogy szép hazáját túl korán hagyta ott. Rainer otthon újra kedvese közelében telepszik le, de mindketten érzik, vége az együtt töltött időnek. Már túlságosan is elkezdtek elmerülni egymásban – talán túl jól összeillettek. Hogyan? Igen a szerelem nem elég, ők alkotni, írni akarnak. Az írói hivatás nem tűri meg tartósan a szenvedélyt. Lou hatalmas tudásszomja nem viselte el a konkurenciát. Rainer a szabadsága elleni merénylet volt: csodálatos merénylet, melynek átható erejét élvezte, melynek jelentőségét az életében soha nem fogja elfelejteni. De most elég. Megírja szakító levelét, örök hallgatást fogadnak, amit nemsokára mindketten megtörnek. Később állandóan leveleznek, és barátságukról biztosítják egymást. Lou 1911 után Freud tanítványa és bizalmasa lesz. Haláláig pszichoanalitikusként dolgozik Göttingenben. (Forrás: BDK)