Punkénekesnek indult az „átkos” lecsengésében és azóta is a zene és a kultúra körül nyüzsög. Az új rendszerben 13 évig járta az országot a Secret Valley alternatív-dark csapatával, közben tévézett is. A címbéli titulus mellé még odaírhatjuk a következőket is: programszervező, konferanszié, szerkesztő-műsorvezető a Rádió 8-nál. Szóval egy színes, érdekes, sokat látott ember. Nem is értjük, hogyan bírtuk ki eddig, hogy nem beszélgettünk vele a diktafon gardedámi felügyelete mellett.
ALON: A Secret Valley nevű zenekarod a maga módján híres volt. Mégis alig találok róla bármit is az interneten. Tegyünk ellene: mesélj róla!
Hegedüs László: Lépjünk vissza valamivel korábbra az időben. Volt ugyanis egy másik zenekar is, amiből aztán megalakult a Secret Valley: a Sovány vigasz 1989-90 környékén Szentgotthárdon, amiben én voltam az egyedüli körmendi tag. Ez egy punk formáció volt, régi feldolgozásokat játszottunk és egy-két saját számot. Akkoriban az egész Vas megyéhez hasonlóan Szentgotthárdon is nagyon erős, izgalmas, pörgős zenei élet volt, közel 8-10 zenekarral. Eleinte csak koncertekre jártam, aztán 15 évesen bejött a punkkorszak: taréj, orrkarika meg ami még ezekkel jár. Akkoriban, a régi rendszer utolsó éveiben ez még elég durva dolognak számított, nem úgy, mint most, amikor sokan divatból csinálják. Ha megláttam, hogy valakinek egy karikája volt, akkor nekem kettő kellett, ha meg kettőt hordott, akkor az enyémben hamarosan három csüngött. Erre nagyon figyeltünk és valószínűleg ezért is hívtak a zenekarba. Bonónak ismert az egykori sztorija, hogy nem a hangja miatt került be a U2-ba énekelni, hanem mert jól nézett ki. Hát valahogy én is így kerültem be a Sovány vigaszba. Sajnos két év után feloszlott, szétmentek a tagok. Mi meg úgy gondoltuk, hogy csinálunk egy új zenekart. Ez lett a Secrey Valley. Nagyon böcce név, de mivel meg akartuk hagyni az első zenekar monogramját, és mert akkoriban ment egy böcce gyereksorozat a tévében ilyen címen, így lettünk Secret Valley. Amúgy semmi jelentősége a névnek. Később persze belemagyaráztunk mindent: a Lélek, a Lélek Mély Völgyei.
Kik voltak a zenekar tagjai?
A többi srác nálam pár évvel fiatalabb volt, akkoriban gimnáziumba jártak. Név szerint: Sejber Mihály, Hujber Tibor, dobolt nálunk Zancsics Gábor, utána Szokoli Sándor, aztán folyamatos váltásokkal jöttek a többi tagok. Simon Péter lett a dobos, bátyám, Hegedüs Péter meg a basszusgitáros. Györki Szilárd szintetizátorozott, Mihály Tamás gitározott, valamint Ferenc Gábor szintén gitározott. Ez lett az utolsó felállás, amivel 2003-ban abbahagytuk.
Merre fordultatok meg az országban? Kikkel találkoztatok?
13 esztendő alatt 350 koncertünk volt, Magyarország háromnegyedét sikerült bejárnunk a két zenekarral összesen. Eközben nagyon jó kapcsolat épült ki zenekarokkal, ami a mai napig gyümölcsözik. Sokat játszottunk együtt például az Aurórával, a Pál Utcai Fiúkkal meg a Kispál és a Borzzal. Rengeteg fesztiválon is felléptünk és ezt a punk beütésű alternatív-dark zenét, amit a Secret Valley játszott, ezt eléggé megkedvelték. Két lemezünk is kijött 6-6 saját, magyar nyelvű dallal. Mellettük játszottunk The Cure-t, Sisters of Mercyt, New Model Armyt, a magyarok közül a kezdetekkor Aurórát, később Fuck Off Systemet, Agnus Deit, URH-t és természetesen az Európa Kiadót, ami szintén mély nyomott hagyott bennünk. Sűrű, remek 13 év volt ez. Amikor elkezdtük, az első 4-5 évben az egyetemek és főiskolák klubjaikban szinte csak alternatív zenekarok játszottak. Ezeken a helyeken a teljes, akkoriban számunkra fontos zenei szereplő megfordult. Mi főleg Pécsre jártunk, a Pollack Mihály Főiskolára. Ott nagyon nagy, vicces sztorik megestek velünk. A Sovány Vigasz idejében botrányzenekarnak számítottunk. Gatyaletologatások, egy szombathelyi tehetségkutatón elküldtük a zsűrit a fenébe meg hasonló nyalánkságok. Sok tehetségkutatón megfordultunk a Secret Valleyval is, hol több, hol kevesebb sikerrel. Kaposváron, Pakson és még számos helyen nyertünk különdíjat, lettünk elsők, harmadikak, de megesett az is, hogy nem értünk el semmilyen eredményt. De mindenhol fontosnak tartottuk, hogy megkapjuk a – tegyük hozzá, általában építő jellegű – kritikát, és be is tartottuk őket.
Hogy érzed, kihoztátok a zenekarból azt, ami lehetőségként benne volt?
A kilencvenes évek közepén volt egy nagy hullámvölgye az alternatív zenének. Bejöttek a playback-sztárok, ide-oda hívogatták őket a diszkókba, nekünk meg nagyon megritkultak a fellépési lehetőségeink. Sajnos az addig olyannyira pezsgő zenei életű egyetemeken és főiskolákon is megváltoztak a feltételek. A felsőoktatásban mindmáig nem sikerült visszahozni azt a termékeny miliőt. Az elmúlt években szerencsére újra teret nyert az élőzene, több olyan remek zenekarral, amilyen a 30Y vagy a Vad Fruttik. Hajdanán mindkettővel számos rendezvényen játszottunk együtt. A Vad Fruttik vendégzenekarunk volt nem is egyszer, a 30Y pedig még Fathermurder néven a mostanitól teljesen különböző zenét játszott. Nagyon jó érzés volt, amikor itt Körmenden a Beck Zoliék emlékeztek rám meg a zenekarra. Vagy vegyük a Kispál és a Borzot. Mikor először hívtuk őket ide, hogy együtt játsszunk, még egy nagyon ötszámjegyű összegért jöttek el és egy haverom nyaralójában aludtak, ahol épp születésnapoztunk. Lovasiék a mai napig nem változtak, ugyanazok a szimpatikus arcok: megismernek, köszönnek, odajönnek és váltunk pár szót.
Mi volt az oka, hogy abbahagytátok a zenekarosdit?
Nem azért mentünk szét, mert elfáradtunk vagy belefásultunk volna. Mindenki elment főiskolára. Én Győrbe jártam, volt, aki Kaposvárra, más Miskolcra vagy Pestre. Nagyon nehéz volt nemhogy koncerteket összehozni, de próbálni is. Meg már egy kicsit ki is hűlt az a barátság, ami az elején annyira működtetette a zenekart, és így már nem volt olyan jó zenélni. Mi 13 évig ingyen csináltuk: kaptunk útiköltséget, szállást, néha kaját is. Viszont amikor abbahagytuk, akkoriban jutottunk el arra a szintre, hogy kaphattunk volna pénzes meghívásokat is. Gödöllőről például és több más helyről is érkeztek megkeresések. Ezek már valamennyit visszahoztak volna a befektetett anyagiakból. Az első évben nagyon nehéz volt, hogy nincs koncert, és rossz érzéssel mondtuk vissza a megkereséseket is. Most, hogy rendszeresen konferálok, ez valamennyire helyettesíti nekem a színpadot.
Hogyan kezdtél el koncerteket szervezni?
Korábban is szervezgettem már privát bulikat, és annyi, ebben a közegben eltöltött év után úgy éreztem, hogy értek is hozzá. Láttam, hogy vesznek fel embert a Művelődési Központba és gondoltam, jelentkezem Szalóki József igazgató úrnál. Ő tudta, hogy nekünk milyen brutális koncertjeink szoktak ott lenni és először nem igazán szimpatizált a dologgal. Ettől függetlenül mégis felvett, megbízott bennem. Ez nekem nagyon jólesett. Utólag, úgy gondolom, nem voltam hálátlan. Azóta minden tőlem telhetőm megteszek a körmendi kulturális életért, főleg a fiatalokért. A Kulturális Központból mentem főiskolára és Győrben elvégeztem a művelődésszervező szakot. Meg persze előtte nyolc évig voltam a városi televíziónál szerkesztő-műsorvezető a Blődület nevű ifjúsági magazinban. A körmendi Rádió 8-ban szintén egy ifjúsági műsort viszek. Ez a sok szál aztán úgy ért össze, hogy Szekeres Gábor az önkormányzatnál úgy gondolta, átadja nekem az ifjúsági referensi stafétabotot, ami a művelődésszervezéssel együtt kitölti a napjaimat.
Melyik általad szervezett bulira vagy a legbüszkébb?
Nagyon figyelni kell rá, hogy ne boruljon fel a költségvetés. Túl ezen, sokat reszkíroztunk és az elején sokszor be is jöttek a húzásaink, azon egyszerű oknál fogva, hogy sok olyasmibe kezdtünk, ami addig Körmenden nem volt jelen. Az idősebb generáció szívesen jött az Eddára, az Apostolra vagy a Republicra. A fiatalabbaknak meg többször elhoztuk a számunkra ma már megfizethetetlen Kispált és a Quimbyt. A Pál Utcai Fiúk is rengetegszer járt nálunk. Lecsóék nagyon szeretik Körmendet. Ezt több helyen, tévében, interjúban, mindenhol elmondták. Szóval a Kispálra és a Quimbyre vagyok a legbüszkébb abból a prózai okból kifolyólag, hogy úgymond kinőttek minket. Kisváros vagyunk, más költségvetésből dolgozunk, mint egy Szombathely jellegű város.
A 24 órás vetélkedőnek te vagy az ötletgazdája.
Ez egy nagy megyei rendezvény, amit biztos segítői háttér nélkül nem lehetne megvalósítani. Körmenden az ADI Klubot és a Körmendi Ifjúsági Önkormányzatot kell megemlítenem. Az Alternatív Diák Időtöltő Klub 2002-ben alakult, a KIÖ pedig négy éve. Ők foglalkoznak az ifjúsági programszervezéssel, illetve őket koordinálom. Van három nagy – hangsúlyozottan – megyei rendezvényünk körmendi szervezésben. Az egyik a 24 órás vetélkedő, ami idén hatodik alkalommal zajlik Szombathelyen. A másik a VII. Megyei Ifjúsági Tábor középiskolásoknak. Ezt öt évig Szőke András színész-rendezővel csináltuk közösen, tavaly pedig Szarvas József színművésszel. De itt aludt egyszer Sub Bass Monster is, ahogy megfordult nálunk az első Big Brotherből Renátó, meg Sebestyén Balázs is, és még sokan mások. Az ország egyik legolcsóbb és legjobb hangulatú tábora, úgy gondolom. Valamint idén negyedszerre kerül megrendezésre a Rába-part Ifjúsági Programfesztivál. Ezen lesz sport, prevencióval egybekötött programok és persze koncertek is. Idén a Pál utcai Fiúk, a 30Y, a Metrosurfing jön, illetve a második Átjáró Tehetségkutató Fesztivál kiemelt tagjai, a Fountain és a Rith lép fel.
Ha jól tudom, vannak terveid a Metrosurfing zenekarral is. Mit érdemes erről az együttműködésről tudni?
Nagyon jó a barátság Buús Gáborékkal. Annak idején még együtt is zenéltünk. Hasonló stílusban tolják, mint mi annak idején. Valószínűleg innen a szimpátia. Mondták, hogy nekik hajdanán tetszett a Secret Valley és nem bánnám-e, ha feldolgoznának egy számunkat. Nem bántam. Ha minden igaz, a Nyugalmat szemelték ki. Egy-két régi dalt valószínűleg együtt is játszani fogunk. Én éneklek, ők meg zenélnek mögöttem. Aztán majd meglátjuk, hogy mi sül ki ebből a közreműködésből.