Tóth Bertalan nyugdíjas, 65 éves. A Komáromban élő férfi a Savaria Egyetemi Központ hallgatójaként idén történelem szakon végzett. A diplomaosztón másodszor szólították a sportház színpadára: három éve ugyancsak Szombathelyen földrajztanári képesítést szerzett. További tervei között szerepel, hogy elvégzi a földrajz mesterképzést is.
Mindenről lekésett
„Én vagyok az, aki mindenről lekésett” – mondja, amikor arról faggatjuk, mivel töltötte az elmúlt hat és fél évtizedet.
„Olyan korosztályhoz tartozom, amely elég zavaros történelmi korban élt. Az ’50-es évek végén, az ország polarizálódásának időszakában fejeztem be az általános iskolát. Szüleim falusi parasztemberek voltak. A téeszesítés miatt elvesztették lételemüket, a földet. Szóba sem jöhetett, hogy gimnáziumban tanuljak tovább. Minél előbb szakmát kellett szereznem, hogy állást tudjak vállalni, így járulva hozzá az igencsak szűkre szabott családi költségvetéshez.”
Bertalan az ács szakmát tanulta ki. Nemsokára elvitték katonának. A leszerelést követő években lehetősége adódott a debreceni építőipari technikumban tanulni.
„Soha nem adtam fel a reményt, hogy egyszer visszaülök az iskolapadba. A cívis város iskolája nagyon nehéz, de kiváló intézmény volt. Úgy tudom, a mai napig jó híre van.”
Bertalan az itt szerzett végzettségnek köszönheti a kenyerét. A további éveket az építőiparban töltötte el. Időközben családot alapított. Felesége magyar–orosz szakos tanár. Majd sok kortársához hasonlóan építkezésbe fogott. De fejében továbbra is ott motoszkált a gondolat: tanulni szeretett volna, felsőfokú végzettséget akart szerezni.
„Amikor módom lett volna rá, hogy diplomát szerezzek, a napi betevőért folytatott harc miatt záródtak be előttem a kapuk. Kétszer is felvételiztem a Műszaki Egyetemre, de mindkét alkalommal csupán egy hajszál választott el attól, hogy felvegyenek. Rengeteget dolgoztam, megszülettek a gyerekek is, nem bántam, hogy nem kerültem be a felsőoktatásba, hiszen nem tudtam volna a tanulásra koncentrálni. 35 éves kor után pedig akkoriban első diplomát nem lehetett szerezni, később ezért csúsztam le az egyetemről.”
„Most én jövök”
Teltek az évek, Bertalanék háza felépült, a két gyerek felnőtt, sőt diplomázott – a fiú jogász, az Európai Unió alkalmazottja, Luxemburgban él a családjával, a lány magyar–német szakos tanár, ő és a családja Kecskeméten lakik.
„Most én jövök – gondoltam aztán 2002-ben, 58 évesen. Minden adott volt, hogy végre én is megszerezzem a hőn áhított diplomát.”
Bertalan felesége segítségével az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolát (BDF) választotta ki, annak is a földrajz szakát.
„Olyan szakot kerestünk, amelyet szeretek, és amelyet el tudok végezni. Sajnos akkor a nagy kedvencemet, a történelmet egyszakos képzésben nem volt lehetőség tanulni, így esett a választásunk a szívemnek ugyancsak kedves földrajz szakra.”
Bertalan nem aggódott amiatt, hogy nem lesz képes végigtanulni a négyéves képzési időt. Egész életében szinte a mindennapjai része volt a tanulás, hiszen szakmai továbbképzések okán időről időre visszaült az iskolapadba. Beadta hát a jelentkezését a BDF-re. Felvételizett és felvették.
„Komolyan vettek”
„A Földrajz Tanszéken nagy szeretettel fogadtak. Ki kell emelnem Csapó Tamás, Veress Márton és Zentai Zoltán tanár urak nevét, akik még inkább kedvet csináltak nekem a tanuláshoz azzal, hogy komolyan vettek. Négy év után 2006-ban átvettem a földrajztanári diplomámat.”
Időközben lehetőség nyílt arra, hogy a történelem szakot önállóan is elvégezzék a képzés iránt érdeklődők. Bertalan természetesen nem szalasztotta el az alkalmat, még végzős földrajzosként jelentkezett rá. Ezt az akadályt szintén sikerrel vette.
Arra a kérdésre, hogy szerez-e újabb diplomát, azt válaszolja, többet már nem tervez.
„A két diploma árából a feleségemmel világkörüli útra is befizethettünk volna. De én nem ezt választottam. Nem olcsó mulatság a tanulás, de – csak a feleségem meg ne tudja; rengeteg áldozatot vállalt az elmúlt években az iskola miatt – a jövőben a földrajz mesterfokozatot szívesen megszerezném. Ez mindössze két félévet venne igénybe.”
Bertalan azt mondja, az ellendrukkerek már nekiszegezték a kérdést: mire vitte azzal, hogy felsőfokú végzettséget szerzett? Nemes egyszerűséggel azt válaszolta nekik, nem lett egyetemi tanár, vagy éppen híres ember, nem volt jókor jó helyen, hanem beteljesítette az álmait, s egyúttal mintát ad a családjának épp úgy, mint a környezetének.
„Prédikációval senkire nem lehet hatni. Csak azzal, ha saját magunk vagyunk a pozitív példa. Mindig volt munkám, a mai napig, nyugdíjasként is dolgozom, ráadásul tanárként, arról nem beszélve, milyen kiváló feleségem van, s milyen kiváló gyermekeim.”
Végigmenni az úton
Bertalan jelenleg Komáromban egy szakképző intézményben tanít. De az utóbbi néhány évben – mint kezdő pedagógus – volt már általános iskolai tanár is. Lubickol a „szerepében” annak az embernek a boldogságával, aki rátalált az útjára és végigment azon.
„Ha az ember elkezd valamit, ki kell tartania. A történelem szakot 45-en kezdtük, de csupán 4-en jutottunk el a diplomaosztóig. Az igazsághoz tartozik, hogy sokan nem azért maradtak ki, mert tunyák és restek. Többek között, azért, mert képtelenek voltak fizetni a tandíjat. De több olyan évfolyamtársam volt, akik azt hitték, ha beiratkoznak, az egyenlő azzal, hogy diplomát kapnak. Ez nem az az iskola. Előfordult, hogy nekem is utóvizsgáznom kellett, sosem vonatkoztak senkire más szabályok, mindenkinek teljesítenie kellett a követelményeket. A belső békémet csak úgy tudtam megteremteni, hogy legyőztem az akadályokat, és megszereztem a diplomát”.
