A koncerten kigyúlnak a fények, a moziban kihunynak - a Halász Judit-film nálunk sem működött

Negyed órával a vetítés kezdete előtt nem lehetett azt mondani, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni a belvárosi moziban. Le lehetett volna, nem is egyet. Ahogy teltek a percek, némileg javult a helyzet, de arra gondoltunk, ebből bizony csak körülbelül félház lesz. A jóslat bevált.

Cikkünk elkészülte utánig szándékosan nem olvastuk a filmmel kapcsolatos híreket. Pedig a címek harsányak voltak és sokat mondóak: a férj, Rózsa János által rendezett Csiribiri megbukott itt, érdektelenségbe fulladt ott. Holott a filmet a multiplexek is premierben játsszák országszerte. Szombathelyen viszont mindig esemény volt egy-egy Halász Judit-koncert, valószínűleg hasonló fogadtatása lesz a mozinak is – így vágtunk neki a díszbemutatónak.

A film azzal kezdődik, hogy épül egy színpad. A deszkákra hangszerek, a tetőre lámpák, a falra különféle díszletek kerülnek. Majd benépesül a koncert színhelye.

Már itt szembetűnő volt a kontraszt a vásznon játszódó „történet” és a moziban tapasztaltak között. Ez vált még ordítóbbá, amikor a filmben a gyereksereg tapsolva ütemesen kántálni kezdett. „Kezdődjön! Kezdődjön!” –harsogta a tömeg. Jogos: így vár az ember egy Halász Judit-koncertet. A moziban meg leül és csendben számolja a perceket, amíg vetíteni nem kezdik a filmet. Még akkor is, ha tudja, hogy később ott lesz maga a főszereplő. Mert akkor sem ugyanaz a kettő: ha kezdődik a műsor, a koncerten kigyúlnak a fények, a moziban kihunynak. Bizony, mekkora különbség.

Az első dal a címadó Csiribiri. Mindenképpen pozitívum, hogy a készítők ügyesen elkaptak szívet melengető pillanatokat: a meghatottságtól könnybe lábadó szemű anyákat és gyerekeket, nagyszülőket – sőt férfit. Egymást pusziló testvéreket. Hosszasan lehetne sorolni. A film az első daltól kezdve bővelkedik ilyen jelentekben.

És a filmben Halász Judit az első daltól kezdve ráhangolódik a lurkókra, akik önfeledten éneklik vele a dalokat, tapsolnak, táncolnak a szüleikkel. A moziban pedig nem. Hiszen mindenki Jutka nénije valójában nincs itt.

De azért vannak kivételek. Mellettünk egy kislány a harmadik dal közben énekelni kezdett. „Nem énekelhetsz, majd csak a végén!” – csitította az anyja. A mondatban röviden és tömören benne van, miért nem működik a rendező által filmkoncertnek minősített mozi. Mert az énekesnő dalainak nem a moziban van a helyük.

Ezt az érzést az alkotóknak a film végéig nem sikerült bennünk megváltoztatniuk. Még akkor sem, amikor a Boldog születésnapot refrénjét meghallva egy csapat gyerek az énekesnővel együtt énekelni kezdett a teremben. Hiába volt a rajzfilmbetét, az egy-egy archív felvétel bevágása, a stúdiómunka részletei és a többi próbálkozás.

Időközben néhány, majd egyre több nebuló döntött úgy, hogy birtokba veszi az első sor előtti, filmvászonig tartó területet. A film végére az összlétszám jó egy tucat gyerekre duzzadt. Ide-oda futkostak, közben kiabáltak, sikoltoztak. Nem tudjuk, csupán minket zavart-e, hogy a film halkabb részeit alig értettük tőlük. De aztán meghallottuk, hogy Halász Judit énekli: „Aki nem tud együtt játszani, az mindig szomorú.” A koncerten képes volt játszani a gyerekekkel, a moziban, felvételről nem. A gyerekek hangoskodása pedig még mindig jobb, mint a szomorúságuk.

A filmet leginkább a felnőttek élvezték. Nem véletlenül, ők jóval többet kaphattak tőle. A fentebb említetteken kívül például nosztalgiázhattak. Mindezzel bőven ki lehet húzni egy és negyed órát.

Leginkább fiatal felnőttek, jobbára a harmincasok vettek részt a vetítésen. Nyugdíjas korúakat egy-két kivételtől eltekintve nem láttunk. Bár a Halász Judit-koncertekkel kapcsolatosan mindig kérdés, ki akar jobban menni, a szülő vagy a gyermek, úgy tűnik, a film a szülők fiatalabb generációját vonzza.

A Csiribiri vetítése után a program szerint közönségtalálkozó következett volna. Ám ahogy Halász Judit belépett a terembe, az addig szót fogadó, fegyelmezett gyerekek is felpattantak és köré gyűltek. Az énekesnő még megjegyezte, igaz, hogy filmet láttak és egy moziban vannak, de a dalokat hallva a gyerekek és felnőttek egyaránt bátran énekelhettek, tapsolhattak volna. Ez elmaradt, sebaj, hiszen ahogy váltott néhány szót a gyerekekkel, majd autogramot osztott, egyetlen szomorú gyerek sem volt a helyiségben. Együtt játszottak mindannyian Halász Judittal. Pedig nem is énekelt.