"Nincs nemzetépítő baloldaliság, se szélsőjobboldaliság" - Boross Péter Sárváron

Mikor kezdődik a rendezvény?

Az újságíró (főleg persze kulturális) programajánlót szerkeszt és csak a napot tudja, a helyszínt meg persze a meghívott vendég nevét. Előbb a Google-hoz fordul segítségért. Az általa beszerkesztett cikket dobja ki elsőként. Ami sajnos nem tartalmazza a kezdési időpontot. Oké, nézzük akkor az MDF vasi kirendeltségének honlapját, elvégre az egykori fényes napjaiknak egy évig volt miniszterelnöke Boross Péter. (Egyhamar ilyesmi nem esik meg velük, sőt, még az is erősen necces, hogy 2010. májusától lesz-e olyan magyar parlamenti párt, hogy MDF.) Semmi hír róla, hogy jön.

Oké, akkor az országos weblap csak említi, nemhiába volt egy évig az ország első embere. Felnőttek vagyunk, így a fejléc, alatta a konzervatív politika 13 pontja, majd 7 pontban a Közrend Csomag a szélsőségek és a bűnözés megfékezésére, még lejjebb meg Bokros Lajos 12 pontja a költségvetés tervezetéről, majd pontatlanul a felsőoktatásról.

Magyarán 18 órakor kezdődik a Nádasdy-vár dísztermében a Gróf István önkormányzati képviselő vezette, 9. éve „Évezrednyitó beszélgetések” néven futó sorozatának 63. állomása. Ahogy eddig is. A későn jövők meg jöjjenek korán Sárvárra és a köztéri plakátokról majd megtudják. Ha meg jóval idő előtt érkeznek, majd isznak egy fröccsöt a vár kocsmarészén meg elnézik a Díszterem felé tartó lépcsőfordulóban Báthory Erzsébet képét és megállapítják, hogy nem volt éppen egy Julie Delpy a filmkészítők fantáziáját újra és újra megmozgató „vérgrófnő”.

Megszakadt történelmi folytonosság

A Díszterem hamar megtelik, legalább olyan hamar, mint ahogy kiderül, hogy Boross Péter számára – konzervatív politikushoz híven – nem Bayer Zsolt belemenős humora az irányadó, de Pozsgay Imre mindent leleplezni vágyó kedvét sem érdemes számon kérni rajta.

Már csak azért sem, mert mint megvallja, 1989-ben már nyugállományban volt. Akkor Antall Józseffel a barátságuk már négy évtizedes múltra tekintett vissza. A legfontosabb céljuk akkoriban az volt, hogy minél hamarabb legyenek demokratikus választások. Ezért fogadták el az 1949-essel szinte egyező alkotmányt, amit ideiglenesnek szántak. Mindmáig nem változtatott rajta senki.

Boross azt sérelmezi leginkább, hogy nincs politikai és egyéb elitje Magyarországnak. Ami nem is csoda, teszi hozzá, hiszen 10 év diktatúrát, parancsuralmi rendszert egy nemzet át tud vészelni, 45 évet viszont már nem. Akkor a történelmi folytonosság menthetetlenül megszakad. Szerinte azóta is működik az aczélgyörgyi kultúra. Mindenkori hibánknak tartja továbbá, hogy nem törődünk Magyarország külföldi képével. Ez vezetett Trianonhoz is. Az MDF 1994-es választási bukását Boross azzal magyarázza, hogy nálunk elitdemokrácia helyett tömegdemokrácia van, illetve a túlnyomó többségében baloldali média befolyásával. Pedig tudható: nincs nemzetépítő baloldaliság, se szélsőjobboldaliság.

A neve említése nélkül, de nyilvánvalóan Orbán Viktorra utalva megjegyzi, hogy ahogy hajdanán Tisza Kálmán és Bethlen István, úgy a jövőre ismét hatalomra kerülő politikus is 40 éves kora fölött érett meg igazán a kormányzásra.

„Az unokákat meg kell várni”

De vissza a kilencvenes évek elejére. Prágai találkozó Clintonnal, 700 milliós devizatartalék, NATO-felvétel, „békepartnerség”, Európai Unió mint jövendő cél, ahova mindenképpen be kell lépnünk. Boross a balliberális ellenkampány negatívumai között említi akkorról a reakciót Antall József kijelentésére, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, melyből a „lélekben” szót rendre elhagyták, néhány évvel ezelőttről pedig a kettős állampolgárság ügyét, amikor 22 millió románnal riogattak.

Az egykori miniszterelnök abszurdumnak tartja, hogy a kormány két falu közötti másfél kilométeres útszakaszról szavaz, vagy hogy a jegyzők egzisztenciális kiszolgáltatottságban kénytelenek dolgozni, miként azt is, hogy meg lehet kérdőjelezni az ügyészség döntési jogosultságát. Működőképes hierarchiára lenne szükség a magyar társadalom minden szintjén, mondja Boross.

Bő egy órával a kezdés után a közönség kap szót. Egészen pontosan ketten. Egy hölgy megjegyzi a kettős állampolgárság kapcsán, hogy késésben vagyunk, mivel kihal az a nemzedék, akinek ez a kérdés fontos volna. Egy nyugdíjas úr a privatizáció hátulütőit sérelmezi. Boross válaszul a ’45 előtti idők gazdasági szereplőit hozza föl példának, akik nyelveket beszéltek és Milánóba és Stockholmba jártak ki tárgyalni. Szerinte legelőbb is a mentalitásunkon kell változtatnunk, ami nem lesz könnyű, mivel a 45 évnyi belénk ivódott beidegződések minduntalan felszínre törnek. „Az unokákat meg kell várni”, jelenti ki zárszóként.