
Az alábbi lista azt mutatja, önök miket tartottak fontosnak 2009-ben. Az alábbi cikkek valamiért nagyon népszerűen voltak az adott hónapban. Valamikor tudjuk, hogy miért, valamikor nem. És ez pont így van jól.
Január: Facebook magyarul - Az IWIW hozzá képest fapados
„Néhány napos teszthasználat alatt egyre több ismerősbe ütköztünk, és azt is megállapítottuk: veszélyesen addiktív” – írtuk ezt az év elején a Facebookról, ami akkor még csak afféle egzotikus érdekesség volt. Szűk 12 hónap múlva pedig azt látjuk, hogy megállíthatatlanul tarol Magyarországon is a világ legnagyobb közösségi oldala. Ráéreztünk, na. Nem is kicsit.
Tovább a cikkre
Február: A Jeju szexpark Koreában (képgalériával)
Mérséklődni látszik a szex iránti kereslet a neten. Vagy ha nem mérséklődik, akkor az olvasók azt már céltudatosabban keresik. De azért témába vágó, egy-egy érdekesebbnek látszó írásnak kevesen tudnak ellenállni. És nem is kell. Itt van például ez a dél-koreai múzeumszerűség.
Tovább a cikkre.

Március:
Nőnap esti séta Szombathelyen: öt helyszín, öt hangulat (fotóriport)
„A nőnap azzal a komoly fegyverténnyel dicsekedhet, hogy mint ünnep egyedüliként vészelte át a rendszerváltást. Magyarország lakossága pár éves átmeneti hezitáció után, de teljesen önkéntes alapon úgy döntött: megtartja. Igaz, kissé átalakult formában. Fotósunk a nőnapi Ocho Macho-koncert mellett még négy helyszínre látogatott el.”
Tovább a cikkre.
Április: Ballagás Szombathelyen (fotóriport a Nagy Lajos és a Kanizsai Dorottya Gimnáziumból)
„Ismét eltelt egy év – hogy ezzel a kellemes kis közhellyel éljünk. Mivel Szombathely egész csütörtökét a középiskolai ballagások dominálták, mi sem vonhattuk ki magunkat az esemény hatása alól. Fotósunk két helyen megörökítette a nagy napot. Szóval következzenek a Kanizsa és a Nagy Lajos ballagói.”
Tovább a cikkre.

Május: Érdekes közjáték a városházán - Nem finanszírozzák a bankok a szombathelyi működési hiányt
„Az ellenzék kivonult a saját sajtótájékoztatójáról, de a két alpolgármester megtartotta. Később egy kávézóban az ellenzék is nyilatkozott. A helyi sajtó türelmesen meghallgatta mindkét felet. Hitelt viszont egy bank sem akar adni a városnak.”
Tovább a cikkre.
Június: Európai parlamenti választások 2009: szemezgetés a Vas megyei eredményekből
„A több szempontból is meglepő országos eredményekhez képest is szélsőségesen szavaztak Vas megyében. Magyarországon itt a legerősebb a Fidesz és leggyengébb a Jobbik. Gyengélkednek a szocialisták és még betegebb az SZDSZ. Körmenden a Jobbik megverte az MSZP-t. Böngésztünk az adatok között.”
Tovább a cikkre.
Július: Bliccelők a szombathelyi parkolókban: egyre durvább
„A szombathelyi városgazdálkodás parkolási csoportjától megtudtuk: ők nem szabnak ki pótdíjat arra, aki nem vásárol parkolójegyet, ha félig füvön, félig a fizetőparkolókban áll meg a gépkocsijával. Ez ugyanis közlekedési szabálysértés, és a zöldterületek védelméről szóló önkormányzati rendelet megszegése, így már a közterület-felügyelet asztala. De ha a közterületfelügyelő sem jár arra, akkor bármeddig parkolhat ingyen – illetve a többi, becsületesen díjat fizető polgár kontójára - a bliccelő.”
Tovább a cikkre.
Augusztus: Savaria Karnevál-jegyzetek
Az Alon kezdettől fogva hatalmas energiákkal közvetített a Savaria Karneválról, de az idei év minőségileg is más volt. Lapunk egy internet-sátorral maga is a rendezvény részese volt. Mindez nem gátolt meg bennünket, hogy négy napon keresztül nyomjuk a szöveges, fotós és videós anyagokat. Mondanunk sem kell, hogy sokan követték az eseményeket
csütörtökön,
pénteken,
szombaton és
vasárnap.
Szeptember: A helyzet: a Fidesz és a szocialisták is rendkívüli közgyűlést akarnak Szombathelyen
Máig nem világos, hogy a szombathelyi Fidesz tényleg akart-e előrehozott választást, csak elbénázta, vagy éppen ellenkezőleg, nem akart, csak jól kommunikálta. A cikk a kissé operettszagú szombathelyi politikai őszt idézi fel.
Tovább a cikkre.
(Az események amúgy a következő hónapban, egy
botrányosan alacsony színvonalú közgyűlésben érték el a mélypontjukat.)
Október: A patrióta fogyasztó irányt mutat: kávéfőzőt vettem, magyart
Élénk visszhangot váltott ki ez a jegyzet, még december utolsó napjaiban is kaptunk ehhez kapcsolódó olvasói levelet, olyant, ami nem szid, hanem dicsér bennünket. Meg kell becsülni az ilyent, pontosan úgy, mint a magyar ipart, és annak remek termékeit, például a szarvasi kávéfőzőt.
Tovább a cikkre.
November: Ezzel etetnek minket - az ALON nagy szombathelyi kifli- és zsemletesztje
„Lehetetlen, hogy egy ekkora városban nem lehet élvezhető kiflit és zsemlét kapni – jelentettük ki lelkesen, mielőtt beszerzőkörútra indultunk, hogy aztán a pékek által kínált termékekkel kényeztessük magunkat. Tíz helyen jártunk, s a tapasztalatok birtokában általánosságban elmondhatjuk, a péksütemények 70 százaléka minden, csak nem gasztronómiai élmény.”
Tovább a cikkre.

December: Gyerekei tudta nélkül hamvasztották el a szombathelyi férfit
„Közvetlen hozzátartozói tudta nélkül, halála után néhány órával hamvasztottak el egy szombathelyi férfit. Az elhunyt gyermekei szeretnék eltemettetni az apjukat, ám az ügyeket más intézte, mégpedig igen gyorsan.” Igen, azért arra lehetett számítani, hogy erre sokan felkapják a fejüket. A történet nem szokásos. Szerencsére.
Tovább a cikkre.