Olaj került a Gyöngyös patakba Kőszegnél

2012.12.28. 08:56

Homokzsákokból gátat építettek, hogy az olaj útját elzárják.

Eddig ismeretlen körülmények között olaj került a Gyöngyös patakba Kőszegnél, harmadfokú kárelhárítási készültséget rendeltek el - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője pénteken az MTI-t.

    Balogh Nikoletta közölte: a jelzést csütörtök este kapták a szennyeződésről, a tűzoltókon kívül a helyszínre vonultak a megyei katasztrófavédelem iparbiztonsági szakemberei, a polgári védelem és a vízügyi igazgatóság munkatársai is.

    Homokzsákokból gátat építettek, hogy az olaj útját elzárják, és a vízügy szakemberei "olajfelfogó hurkát" helyeztek el.

    A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az érintett szakaszon harmadfokú kárelhárítási készültséget rendelt el, és hatósági vizsgálatot indított az eset körülményeinek tisztázására, a kiömlött olaj származási helyének megállapítására - fűzte hozzá.

    Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy a szennyezés egy gázolajkútból a csatornahálózaton keresztül kerülhetett a patakba, amikor a kút tulajdonosa karbantartást végzett.
.