Orbán Viktor évet értékelt

2015.02.27. 17:37

Fontos, "nehogy úgy járjunk, mint Tigris a Micimackóból, aki túlzásba vitte az ugrálást" -mondta többek között a miniszterelnök.

Orbán Viktor a mintegy 45 perces beszédét azzal kezdte - utalva olyan "okoskodó"  elemzőkre, akik a polgári Magyarországot politikai terméknek tartják -, hogy kiállt a polgári Magyarország eszménye mellett, kijelentve: "mi egy kereszténydemokrata alapokon álló néppárti közösség vagyunk, amelynek eszménye, vezércsillaga a polgári Magyarország". "Nem hiszem, hogy a következő száz évben változás lenne ebben" - mondta.

Orbán Viktor évet értékelt

Azt is nyomatékosította, hogy sem egyéni ambíció, sem egyéni vagy csoportérdek nem kerülhet a haza érdeke és szolgálata elé, ez "személyes becsületbeli ügy, a kereszténydemokrata politika fundamentuma".

Európa helyzetével kapcsolatban a miniszterelnök arról beszélt, hogy a kontinens ma olyan kérdésekkel szembesül, amelyekre lehetetlen "a liberális multikulturalizmus" keretében válaszolni.

A legfontosabb kérdések közé sorolta, hogy be lehet-e fogadni azokat az embereket, akik közül sokan nem hajlandók elfogadni az európai kultúrát, vagy eleve azzal a szándékkal jönnek, hogy lerombolják azt.

Megakadályozhatjuk-e, hogy visszatérjen a hidegháború szelleme és Oroszország ismét az ellenségünk legyen? "Nekünk, magyaroknak lehetséges-e kiállni Ukrajna függetlensége, a kárpátaljai magyarok biztonsága, Magyarország energiabiztonsága és gazdasági érdekei mellett egyszerre?" - tette fel kérdéseit a kormányfő.

Szerinte Magyarország választott vezetőinek ezekre a kérdésekre elkötelezett európai uniós és NATO-tagként kell válaszokat adni úgy, hogy az ország biztos hely maradjon egy bizonytalan világban.

Ehhez szuverén és kezdeményező külpolitika kell - tette világossá álláspontját. Kifejtette: 2010-ben, amikor Magyarország még a gazdasági túlélésért harcolt, csak alkalmazkodó és követő külpolitikát folytathatott - Martonyi János akkori külügyminiszter vezetésével -, 2014-re azonban megváltozott a helyzet, Magyarország gazdasági sikertörténet lett, és új külpolitikai doktrínát hirdetett: kezdeményező külpolitikába kezdett, "fiatal, tehetséges és ambiciózus embereket dobtunk a mélyvízbe".

Orbán Viktor úgy véli, ideje, hogy megtanuljunk a külföldre egyenrangúként tekinteni, és egyenrangúnak érezni magunkat vele. Jelezte ugyanakkor, hogy a mértéktartás a külügyekben is fontos, "nehogy úgy járjunk, mint Tigris a Micimackóból, aki túlzásba vitte az ugrálást".

Az ellenzék által emlegetett külpolitikai elszigetelődésre válaszul felsorolta: csak februárban egy államfő, három miniszterelnök és kilenc külügyminiszter járt Magyarországon.

A kormányfő szerint az ország 2010 óta abban a jövőben él, ahová sokan most indulnak vagy előbb-utóbbi igyekezni fognak.

Mint mondta, vannak dolgok, amelyeket érdemes megtartani "az előző korszakból", például a demokráciát, annak is lehetőleg "jelző nélküli formáját". Ugyanakkor el kellett engedni mindent, ami csődöt mondott. Utóbbiak közé sorolta a neoliberális gazdaságpolitikát, a megszorítások politikáját, a multikulturális társadalom "téveszméjét" - még mielőtt menekülttábort csinált volna Magyarországból - és a liberális társadalompolitikát, amely nem ismeri el a közjót, és elutasítja a keresztény kultúrát.

A kormány elengedte "a politikai korrektség dogmáját" is - folytatta Orbán Viktor, aki szerint a magyar ember természeténél fogva politikailag inkorrekt, "vagyis még nem veszítette el a józan eszét", "nem a duma érdekli, hanem a tények, eredményeket akar, nem elméleteket, munkát akar és olcsó rezsit".

A kabinet gazdaságpolitikájával kapcsolatban a miniszterelnök valódi gazdasági áttörésnek nevezte, hogy a magyar gazdaság évtizedek után tavaly először nem külföldről felvett hitelekből kezdett el növekedni. Úgy látja, többről van szó, mint jó kormányzásról, egy nép vált nagykorúvá pénzügyi értelemben. Az állam, a vállalkozások és a háztartások úgy viselkedtek, ahogy az felelős és felnőtt emberhez illik: alaposan mérlegeltek, ésszerű döntéseket hoztak, és azokat fegyelmezetten végre is hajtották - fogalmazott, úgy összegezve, hogy ez kölcsönös bizalomra épülő összefogásnak nevezhető.

"Ezért vagyunk ma kint a vízből, és ezért jöhetett meg az étvágyunk a további sikerekre" - fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte a gazdasági rendszer fenntartható, ami növeli annak az esélyét, hogy az ellenzékiek "még hosszú ideig árulhatják a petrezselymet a bálteremben".

A pozitív társadalmi folyamatok között megemlítette, hogy tavaly több gyermek született, mint az elmúlt öt évben bármikor, továbbá azt, hogy nő a házasságkötések, csökken a válások, valamint a terhességmegszakítások száma, és alacsonyabb a halálozások száma.

A kedvező gazdasági eredményekről szólva kiemelte a bérek értékének növekedését, a rekordokat döntő foglalkoztatást, a devizahitelek forintosítását, a bővülő gazdaságot, az áremelések megfékezését, a nyugdíjak értékének megvédését és a beruházások számának emelkedését.

A következő három év célját, küldetését Orbán Viktor úgy jelölte ki - azon túl, hogy a szocialisták ne térjenek vissza -, hogy az a mindennapi keményen dolgozó emberekről és családjukról szóljon. A magyar társadalom nem lehet többé olyan hely, ahol az egyes emeletek között nincs közlekedés, a keményen dolgozó magyarok százezreit is be kell engedni a polgári társadalomba - fogalmazott.

A cél, hogy mindenki, aki dolgozik, meg tudjon és egyre könnyebben tudjon megélni a munkájából - mondta a kormányfő. Ezért fog nőni a kétgyermekes családok adókedvezménye, otthonteremtési program és újabb életpályamodellek indulnak, emelkedik a háziorvosok juttatása, új óvodák épülnek, új szakmunkásképző rendszert alakítanak ki, valamint ingyenes lesz a közétkeztetés a gyermekeknek - sorolta, megjegyezve azt is, hogy ezért próbálnak tető alá hozni egy hosszabb távú béremelési programot a munkaadók és a munkavállalók között.

Megígérte továbbá a bankok elszámoltatásának végigvitelét és a rezsicsökkentés megvédését "a még oly körmönfont brüsszeli szándékoktól, mint amilyenek most éppen az energiaunió tervében vannak elrejtve".

A keményen dolgozó magyarokat gazdasági növekedés mellett, azzal együtt, a versenyképesség javításával párhuzamosan kell megsegíteni - tette hozzá Orbán Viktor.

Beszélt arról is, kormányzati feladatnak tekinti, hogy Magyarország felkészüljön a visszafordíthatatlannak tűnő klímaváltozásra, a technológiai áttörések új hullámára, ideértve a genetikai orvoslás új fejleményeire. Szerinte a kormányzatok képesek a leginkább befolyásolni a technológiai változás hatásait, ezért ösztönözniük kell a magánszektort a kreativitásra, az innovációra, és biztosítaniuk kell, hogy polgárok rendelkezzenek a versenyhez szükséges eszközökkel. Megjegyezte: ezt a munkát irányítja Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke.

A kormányfő beszéde végén értékelte a vasárnapi veszprémi időközi választást, kiemelve: régóta nem fordult velük elő az, mint most, hogy simán veszítettek.

Orbán Viktor azt mondta, akár nézhetnék a dolog előnyös oldalát is: ha egy független jelölt győzelmet arathat, az azt jelenti, a választási törvény jó és működik. "A demokráciával sem lehet komolyabb baj, ha ilyesmi előfordulhat, a sajtószabadságról nem is beszélve, mert anélkül hogyan győzhetett volna a független, szocialista jelölt" - fogalmazott.

A kétharmaduk is "elesett" - folytatta -, "a nyugati elvtársak" is megnyugodhatnak: "jó demokraták vagyunk". Ezt azzal magyarázta: arrafelé az a jó demokrata, aki veszít, vagy ha nyer, akkor is legyen gyenge. "Ez nem vicc, vagy hogy stílszerű legyek, kész vicc" - fogalmazott.

A Fidesz-elnök azt mondta, híveik nem jelentéktelen része nem állt ki mellettük, minden bizonnyal elégedetlen velük, ezért valószínűleg több egyeztetésre, megegyezésre és több konzultációra lesz szükség a jövőben.

Orbán Viktor szerint egy felfokozott választási év után nem szabad megnyugodni, már látszik, nem lesz egy nyugodt percük sem, folyamatos és kíméletlen támadások érik őket, állandó lesz a negatív kampány. Ezt nem szabad alábecsülni - mondta. Úgy folytatta, tanulni kell a saját tapasztalataikból: így járt pórul az Antall-kormány, és így jöttek vissza velük szemben a szocialisták.

A pártelnök szerint ha nem lesznek észnél, még azok fogják őket korrupcióval vádolni, akik szétlopták az országot. A végén azok fognak arrogánsnak nevezni bennünket, akik a képébe vágták az egész országnak, hogy kormányzás helyett hazudtak éjjel-nappal; a végén még a kommunista milliárdosok fognak urizálásról beszélni, és azok hullatnak krokodilkönnyeket a szegényekért, akik elvették a nyugdíjakat, a fizetéseket, és munkanélküli segélyezetté tették a magyar emberek százezreit - mondta.

A miniszterelnök szerint a végén azok fognak felelősségről papolni, akik az évszázad felelőtlenségét követték el a devizahitelezéssel.

Legyünk ismét észnél! Ne üljünk a babérjainkon! Tápászkodjunk fel a karosszékeinkből, mielőtt késő lenne! - kérte pártját és annak híveit Orbán Viktor, hozzátéve, hogy csak akkor lesz polgári Magyarország, ha mindenki dolgozik érte, akinek az fontos.

Orbán Viktor szerint polgári demokráciákban nincs végleges győzelem, csak a kommunisták gondolkoztak így. A demokráciában minden nap meg kell küzdeni a bizalomért és elismerésért - hangoztatta.

Úgy fogalmazott: a polgári demokráciáért csak együtt lehet harcolni és nem egymás ellen, mert egységben az erő, mert egy a tábor, egy a zászló. Jó reggelt, Magyarország! Jó reggelt, magyarok! - zárta beszédét a szokásostól eltérő fordulattal a pártelnök-miniszterelnök.

.