Hirdetés

Már autómegosztóval is mehetünk a reptérre
GreenGo.hu

Már autómegosztóval is mehetünk a reptérre

MTI

2019.06.20. 10:00

A GreenGo autómegosztó startup 2016-ban indult el.

Hirdetés

A Budapesten működő, kizárólag elektromos autókból álló flottával rendelkező GreenGo autómegosztó járműveivel is elérhető már a Liszt Ferenc Repülőtér is elérhető - közölte a társaság az MTI-vel.  

Az autómegosztó startup 2016-ban indult el, kezdetben 45 járműből állt a cég flottája, számuk mára eléri a 300-at, a társaság szolgáltatási területe pedig 76,2 négyzetkilométer. 

A cég a terjeszkedés érdekében együttműködési megállapodást kötött az Airport Hotel Budapesttel, így a GreenGo jelzésű autókkal érkezők már használhatják a repülőtér termináljaitól 5 percre található szálloda VIP parkolóját, innen pedig ingyenes transzferrel juthatnak át az érintettek a repülőtérre.​ A repülőtér és a hotel parkolója között, oda-vissza ingyenes transzferrel utazhatnak, azok, akik igénybe veszik a GreenGo szolgáltatásait.

A közlemény szerint a megállapodás részeként a társaság 6 új saját töltőpontot alakított ki a repülőtéri hotel parkolójában, a töltőpontokat egyelőre csak az autómegosztó flottájának járművei használhatják. A beruházás értéke 6-10 millió forint között mozog.   

A GreenGo szolgáltatását a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobil alkalmazás segítségével tudják igénybe venni, eddig már közel 40 ezren regisztráltak. 

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a GreenGo Car Europe Kft. nettó árbevétele a 2018-as lezárt üzleti évben 266,4 millió forint volt, ami 155,6 millió forinttal meghaladta a 2017-es adatot. A társaság tavaly adózás után 327,4 millió forint veszteséggel zárt, míg 2017-ben 158,5 millió forint volt a vesztesége.

.