November 5. és 7. között tartják a cselgáncs Eb-t

MTI

2021.10.11. 15:03

A budapesti Ludovika Aréna lesz a helyszín.

A budapesti Ludovika Aréna ad otthont november 5. és 7. között az U23-as cselgáncs Európa-bajnokságnak.

A judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint Tóth László, a magyar szövetség (MJSZ) elnöke közölte, aláírás előtt áll a viadal helyszínéről szóló szerződés, melynek alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem sportcsarnokában lesz a korosztályos Eb, ahol két éve a birkózók U23-as világbajnoksága is zajlott.

"A színfalak mögött a cseh szövetséggel komoly küzdelmet vívtunk az Eb rendezési jogáért. Nagyon sikeres csapat körvonalazódik a fiatalok között, mindenképpen szerettünk volna lehetőséget adni számukra, hogy az új olimpiai kvalifikációs sorozat rajtja előtt hazai pályán szerepelhessenek" - jelentette ki az MJSZ vezetője.

A kontinenstornára a koronavírus-járvány miatt buborékrendszerben kerül sor, vagyis a sportolókra, a csapattagokra és a közreműködőkre három-négy teszt vár, és a rendezvény ideje alatt nem hagyhatják el a buborékot. Az egyelőre nem dőlt el, hogy lehetnek-e nézők a viadalon, amelyre 280-320 dzsúdóst várnak a szervezők.

Az U23-as Európa-bajnokságok történetében Budapesten rendezik meg először az olimpiai programban is szereplő vegyes csapatversenyt. Erre a zárónapon kerül majd sor.

Az első U23-as Eb-t 2003-ban rendezték Jerevánban, 2017-ben pedig Győr volt a házigazda. A magyarok ebben a korosztályban eddig 66 érmet (25 arany, 10 ezüst, 31 bronz) gyűjtöttek.

.