Az egyház vasárnap tartja meg a Szegények Világnapját, amelyet Ferenc pápa vezetett be 2016-ban.
A szegénység, a munkanélküliség, a társadalmi egyenlőtlenség és az azokat övező közöny terjedésére hívta fel a figyelmet Ferenc pápa pénteken az umbriai Assisiben, ahol ötszáz rászorulóval találkozott a szegényeknek szentelt világnap alkalmából.
Ferenc pápa kijelentette, gyakran előfordul, hogy egyeseknek a szegények látványa "zavaró és nehezen elviselhető, gyakran hallani, hogy maguk a szegények felelősek helyzetükért".
Úgy vélte, ezzel szemben a "szegényeknek vissza kell adni a szólásjogot", mivel igényeiket túl régóta nem veszik figyelembe.
"Eljött az ideje, hogy felnyissuk szemünket az egyenlőtlenséggel szemben, amelyben oly sok család él, itt az idő, hogy feltűrjük az ingujjat, és munkahelyteremtéssel visszaszolgáltassuk méltóságukat, itt az idő, hogy felháborodjunk az éhező, rabszolgasorsra kényszerített, tengeren és hajótörés közepette hányattatott, mindenfajta erőszak áldozatává váló gyerekek látványával szemben, itt az ideje, hogy vége legyen a nők elleni erőszaknak (...), itt az idő, hogy megtörjön a közöny, és ismét felfedezzük a találkozás és párbeszéd szépségét" - mondta a pápa az assisi Angyalos Szűz Mária-bazilikánál mondott beszédében.
Ferenc pápa "az otthonok és szívek ajtajának megnyitását" sürgette azok előtt, akik ott kopogtatnak. "Ahol testvériség van, ott az őszinte befogadást is meg lehet élni, ahol viszont a másiktól való félelem uralkodik, a másik életének lenézése, ott visszataszítás születik" - hangoztatta a katolikus egyházfő.
Megjegyezte, hogy a szegényeknek nem csak élelemre és meleg italra, hanem elsősorban a lelki kirekesztés felszámolására van szükségük.
Ferenc pápa a szegényeket oltalmazó Tours-i Szent Márton ünnepének másnapján látogatott Assisibe, a szegénységi fogadalomban élő Szent Ferenc városába.
Az egyház vasárnap tartja meg a Szegények Világnapját, amelyet Ferenc pápa vezetett be 2016-ban.
A pápát ötszáz rászoruló várta, akik Európa több országából érkeztek. A szegény vándorokat jelképező köpenyt és vándorbotot adtak át neki. Nyolcan tanúságtételt tettek, közöttük egy Afganisztánból elmenekült egyetemista lány, egy szegények között önkéntesként dolgozó párizsi házaspár, egy spanyol férfi, aki börtönben töltött évek után megtért, továbbá egy lengyel férfi, akinek a kábítószer rabságából sikerült megszabadulnia.
A szegények Assisiben ünnepi ebédet kaptak, és fejenként egy-egy ruhacsomagot, környezetbarát árucikkekkel és újramosható szájmaszkkal.
Ferenc pápa köszöntötte a találkozón jelen levő Philippe Barbarin francia bíborost, Lyon érsekét, kijelentve, hogy Barbarin is megtapasztalta a szegénységet, a kizárást, a bizalmatlanságot. A pápa köszönetet mondott neki, amiért tanúságtételével hozzájárult az egyház építéséhez.
A bíborost első fokon elmarasztalták egyik papja pedofil ügyének állítólagos elhallgatása miatt, de a francia fellebbviteli bíróság felmentette. A felmentés ellenére Barbarin - aki mindig is ártatlannak vallotta magát - benyújtotta lemondását, amit a pápa nem fogadott el.