Erdély számos településén megemlékeznek a trianoni diktátum évfordulójáról

MTI

2023.06.04. 13:12

Helyszínek, programok.

Erdély számos településén megünnepelik vasárnap a nemzeti összetartozás napját. "Ilyenkor nem azt nézzük, ami elválaszt egymástól, ami különbség közöttünk, hanem azt, ami közös, ami összeköt" - mondta Csécs Márton unitárius esperes a torockói Duna-napon.

A turizmusáról híres dél-erdélyi magyar település lelkésze a 17. századi unitárius költő, Tordai János soraival köszöntötte a nemzeti egységet Torockón ünneplőket: "Jó az egyességben, a szép békességben együtt lenni. Jó, mert az egyesség mindenkor gyönyörűséget teremt".

Hangsúlyozta: az is egyezség és megegyezés eredménye, hogy a torockói Duna-nap létrejöhetett. És fontos, hogy "van eszme, van esemény, ami bár lehet, hogy csak ideig-óráig, de legalább ideig-óráig elmossa a határokat, a nézeteltéréseket, a sérelmeket, és fel tudunk oldódni abban, ami a miénk. Miénk, mindannyiunké" - mondta Csécs Márton.

Az esperes az összetartozás mellett az összetartás fontosságára is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy ez aktív cselekvés. Azokat is erre buzdította, akik távol maradtak, mert nem akarnak közösséget vállalni.

"Tartsunk össze: azok is, akik tesznek, és azok is, akik csak hibakereső fókuszra állították a lencséjüket. Azok is, akik ellenkeznek, azok is, akik támogatnak. Azok is, akik lelkesek, és azok is, akik elfáradtak. Azok is, akik sérelmet hordoznak, de azok is, akik megbocsátanak, azok is, akik országot kormányoznak és azok is, akik traktort. Tartsanak össze!" - üzente szombaton este Torockó főteréről. Arra kért mindenkit, "legyen aktívan összetartó", tegye oda a maga részét, tudását, szépségét, ha a helyzet úgy kívánja, kéri, követeli.

A nemzeti összetartozás napját Erdély számos településén megünnepelik vasárnap. Székelyudvarhelyen 17.30-kor kezdődik az emlékünnepség a Városháza téri Milleniumi emlékoszlopnál. 19 órától a Székesfehérvári Balett Színház Fantomfájdalom című táncdrámáját adja elő, ez a trianoni békediktátum századik évfordulójára készült.

Marosvásárhelyen délelőtt a Gecse utcai református templomban, 16.30 órától a Bolyai téri unitárius templom udvarán emlékeznek, és felavatják a Réti Zoltán alsócsernátoni mester által faragott haranglábat. Erre kerül az az 1697-ben öntött kis harang, mely a nemzeti összetartozás jegyében szólal meg.

Csíkszeredában a Székely Hadosztály emlékművénél idén is megtartják a hagyományos őrségállást, majd 18 órától ünnepélyes zászlófelvonás lesz a Csíkszéki Mátyás Huszáregylet közreműködésével.

Sepsiszentgyörgyön a kőszínpadnál tartanak megemlékezést 17.30 órától a Sepsiszéki Székely Tanács és a Sepsireform Egyesület szervezésében, ezen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is képviselteti magát.

.