Zsámbékon kerékpáros kiinduló- és végpont létesül kerékpártárolóval, szervizoszloppal és kerékpármosóval, valamint egy 20 férőhelyes parkoló is épül.
Új kerékpáros turisztikai fejlesztés indul a Zsámbéki-medencében, a projekt 250 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert - közölte a Pest Vármegye Önkormányzata pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósuló projekt célja, hogy a térségben kiépülő kerékpáros infrastruktúra és kapcsolódó szolgáltatások révén növekedjen a turisták száma és a helyi vállalkozások bevétele.
A beruházás részeként Zsámbékon kerékpáros kiinduló- és végpont létesül kerékpártárolóval, szervizoszloppal és kerékpármosóval, valamint egy 20 férőhelyes parkoló is épül.
A térségben hat fedett kerékpáros megállópont jön létre, ahol padok, asztalok, tájékoztató táblák és családi játékok várják majd a látogatókat - tették hozzá, azzal együtt, hogy Perbál térségében egy kerékpáros és gyalogos híd is megépül a Békás-patakon.
A közlemény alapján a fejlesztéshez hozzátartozik 15 kerékpár, egy kerékpárszállító jármű, valamint szerszámok, forgalomszámláló és útbaigazító táblák beszerzése is, emellett elkészül egy átfogó marketingterv, amely a kerékpáros turizmus élénkítését szolgálja.
A fejlesztések várhatóan 2027. augusztus 31-ig valósulnak meg - áll a közleményben.