Ötperces rendkívüli közgyűlés Szombathelyen: már napirendre sem került az idei költségvetés

2010.03.11. 18:33

Még el se kezdődött, már véget is ért a 2010-es költségvetés miatt összehívott rendkívüli közgyűlés Szombathelyen. Március 18-án folytatják, amit el se kezdtek. Megkérdeztük Marton Zsoltot és Nemény Andrást, de nem lettünk sokkal okosabbak. Holnap Ipkovich György polgármester sajtótájékoztatót tart a kialakult helyzetről.

Ahhoz képest, hogy tavaly az új többség elfogadta a városvezetés által beterjesztett költségvetést, azaz konszenzusos döntés született, az idén másodszorra sem sikerült még a tárgyalásig sem eljutni. A februári közgyűlésen a jobboldali frakciószövetség levetette a napirendről, ezért került sor a márciusi rendkívüli közgyűlésre.
 
A mai képviselőtestületi ülésen viszont Marton Zsolt a Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében kijelentette, hogy a jobboldal tartózkodni fog a napirend megszavazásánál. Ezt azzal indokolta, hogy bár a mai egyeztetésen „történtek elmozdulások az előző költségvetés tervezetéhez képest, de mivel bizottságok nem tárgyalták, nem tartják alkalmasnak az előterjesztést a közgyűlési tárgyalásra.
 
Dr. Ipkovich György (MSZP) polgármester március 18-ra hívta újra össze a közgyűlést, és megjegyezte, hogy reméli, hogy akkor sikerül döntést hozni, mert március 19-ig a költségvetést le kell adni, hogy megkapjuk az állami normatívákat.
 
Marton Zsolt az Alon.hu-nak elmondta, hogy a ma délelőtti egyeztetésre állt elő egy új költségvetés tervezettel a városvezetés, amely szerint az ágazatoknak megszorításokat kellene elviselniük. Az oktatás például 250 millió forinttal kapna kevesebbet, de kevesebből gazdálkodhatna a szociális szféra, és a kultúrára is kevesebb pénz jutna. A frakciónak az az álláspontja, hogy ezt nem lehet az ágazati intézményvezetőkkel és a bizottságokkal történt egyeztetés nélkül tárgyalni.
 
Dr. Nemény Andrást, a költségvetési bizottság szocialista elnökét arról kérdeztük, hogy miért ma reggel állt elő a városvezetés az új költségvetéssel (a város honlapján még nem az a változat olvasható, amit ma beterjesztettek). Azt a választ kaptuk, hogy a mait megelőző két egyeztetésen elindult a gondolkodás egy közös irányba annak alapján, hogy milyen mértékű elvonást viselnek el az ágazatok, a működőképesség megőrzése mellett. Ezeket az elemeket építették bele az új tervezetbe. Tavaly úgy fogadták el konszenzussal a költségvetést, hogy a fő számokat elfogadták, és utána töltötték ki a részletekkel, az idén az ellenzék ezt másképp gondolja. Bízik benne, hogy a 18-ai közgyűlésen felelős döntés születik, „mert az ellenzék ezt ígérte.”
 
Holnap délelőtt Ipkovich György sajtótájékoztatót tart a kialakult, kétségkívül érdekes helyzetről.
 
A tudósító némiképp szkeptikus. Mindkét fél tudja, hogy mi lenne itt a felelős döntés - meg mi lett volna az elmúlt húsz évben -, de senki nem akarja a választási kampányban magára húzni a választók ellenszenvét. Mert ha a többségben lévő Fidesz mondja azt, hogy márpedig húzni kell gatyamadzagon, akkor a baloldalon áll fel egy-két képviselő, hogy ez milyen borzasztóan érinti az ágazatot (szinte már hallom is) és a szombathelyieket, és a Fidesz se tud másban gondolkodni, mint fűnyírásban, ha viszont a városvezetés tesz le megszorító csomagot, a jobboldal kezdi el mantrázni hogy már megint elvesznek az emberektől, mert ezek olyanok.
 
 
Kampány van, de majd elmúlik. (K. Gy.)
 
 (A felvezető fotója csak illusztráció.)

 

.