Pákh Imre műgyűjtő a celldömölki Munkácsy-kiállításon

2013.05.30. 20:50

Az április 26-án megnyílt tárlatot eddig már több mint kétezren keresték fel.

Pákh Imrével, a legnagyobb Munkácsy-magángyűjtemény tulajdonosával is találkozhatnak azok, akik péntek délután a celldömölki Kemenesaljai Művelődési Központban megtekintik a Munkácsy-kiállítást - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön Fehér László, Celldömölk polgármestere.

    Pákh Imre mintegy 50 képet számláló magángyűjteményéből Munkácsy Mihály húsz festményét láthatják az érdeklődők, az április 26-án megnyílt tárlatot eddig már több mint kétezren keresték fel - közölte a polgármester.

    Tájékoztatása szerint a Munkácsy Alapítvány és Celldömölk önkormányzata együttműködésében megvalósult kiállítás néhány korai realista életképvázlat mellett reprezentatív darabokat mutat be az 1880-as évek szalonképeiből, tájképeiből, valamint arcképeiből. A nagy Munkácsy-műveket - mint például a Krisztus-trilógia, a Siralomház, a Honfoglalás és az Ásító inas - egy külön teremben reprodukciókon mutatják be.

    Fehér László szólt arról is, hogy pénteken este Celldömölk önkormányzata a tervek szerint testvérvárosi szerződést ír alá Kárpátalja fővárosával, Munkáccsal, a kontraktust pedig szimbolikusan Munkács szülötte, Pákh Imre is ellátja majd kézjegyével.
.