Sütő Éva textilművész Műhelytitkok c. kiállításának megnyitója (Szombathelyi Képtár, 2014. május 27.)

2014.05.21. 11:05

A Szombathelyi Képtárban 2014. május 27-én kedden 17 órakor nyílik Sütő Éva textilművész Műhelytitkok c. kiállítása. 

A Szombathelyi Képtárban 2014. május 27-én kedden 17 órakor nyílik Sütő Éva textilművész Műhelytitkok c. kiállítása.

A művésznő rendhagyó módon mutatja be a munkák megszületésének folyamatát, a téma körüljárását, a gondolattól a megvalósulásig. Ezek rajzos tervek, színtervek, történeti háttérkutatások, variációk. A szakrális munkákhoz készült gyűjtési anyagok, jelképek grafikus feldolgozásai.

Különösen sokat foglalkozott Szombathelyhez kötődő legendákkal, az antik várossal, a város híres szülöttjének, Szent Mártonnak történetével, valamint a barokk kori városról ma még fellelhető töredékes emlékképpel. Mindezekből születtek meg selyemre festett fali, illetve zászlótextiljei, a veduta jellegű három részes úti kárpit, selyemre festve és a francia gobelin technikával készült “Anno Sabaria” című munkája.

Érdekes módon mindig foglalkoztatta a múltunk, legendáink, így születtek meg a ”Legenda”, az “Őseink fejfedői”faltextil és a textiltárgyak. A minimális gondolatok textilben, bőrben elbeszélve egy sajátos műfaj:a minitextil tárgyai, melyek a talált tárgyak inspirációiból születtek /Túlélőbörönd, Honfoglalás, Zikkurátok, Textiles optika, stb/. A textil varázslatos anyag, élő és alakítható, a vele való kísérletezés végtelen gondolatsort indíthat el.

Így jöttek létre a Szalagmánia sorozat darabjai, batikolt nemezszalagokkal való játék, a 2000. évi Napfogyatkozás zászlaja, a Víz alatti zikkurátok, a Textiles optika. A bőr mint anyag további igézetet jelent. A formálhatósága, a simulékonysága. Egy velencei utazás emlékei a “Venezia Vecchia sorozat maszkban elbeszélve. Valamint néhány bőrbugyor, mágikus varázskavicsokat rejtve. 

Általában munkáira jellemző a sorozatban való gondolkodás, csoportba rendezés egy témán belül, ez talán – véleménye szerint – „iparos múltjából” való beidegződésnek tudható be.
 

.