Puskás Tivadar szerezze vissza a balatonberényi gyermeküdülőt!

2012.01.31. 13:30

"A megyei kormányhivatal helyett egy budapesti cég kezébe került az üdülő". Czeglédy Csaba sajtóközleménye.

Czeglédy Csaba, a szombathelyi MSZP-SZTKE frakciójának vezetője kedden az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek.

Puskás Tivadar szerezze vissza a balatonberényi gyermeküdülőt!

Vas megye január 1-el elvesztette minden vagyonát, az ingatlanjait, intézményeit és vállalkozásait.

A megyeháza nélkül maradt megyei önkormányzat a tavalyi 11 milliárdos költségvetés helyett ettől az évtől csupán 220 millió forint felett rendelkezik. Ebből 180 millió forintot a megyei vezetők és a képviselők fizetése, valamint juttatásaik tesznek ki. A vagyon elvesztése fájó a megyében élőknek, hiszen az itt élők és szüleik maguk is sokat tettek egy-egy intézmény megalakításáért, az értékek megteremtéséért, és működtetéséért. Együtt gyarapítottuk a vagyont, és együtt is őriztük meg, egészen 2011. december 31-ig.

Hetek óta nem tudjuk, hol fogja tölteni a nyár egy részét az a több ezer fiatal, akik sok más most már idősebb Vas megyeihez, szombathelyihez hasonlóan a megye és a város támogatásával Balatonberényben szerettek volna nyaralni!

Közel negyven éve, 1976-ban a Vas megyében élők összefogásával jöhetett létre ez a gyermeküdülő, amelyben az évtizedek alatt tízezrek csodálhatták meg életükben először a Balatont.

A megyei kormányhivatal helyett egy budapesti cég kezébe került az üdülő, és több hét alatt sem tudott senki információt szerezni arról, miként nyaralhatnak az idei nyáron a Vas megyei fiatalok Balatonberényben. Még a megyei elnök, Kovács Ferenc is tanácstalan, és nem tudja, mit mondjon azoknak, akik szerveznék a fiatalok nyaralását. Nem tudjuk, hogy kapnak-e a szombathelyi, Vas megyei fiatalok elsőbbséget Balatonberényben! Ez elfogadhatatlan!

Frakciónk nevében arra kérem Puskás Tivadar polgármestert, ha már 2010-ben azzal kampányolt, hogy "előttünk a feladat, mögöttünk a kormány!", bizonyítson! Menjen el Budapestre, és szerezze vissza Szombathely, Vas megye számára a balatonberényi gyermeküdülőt! Ne késlekedjen, ha lehet, még ma induljon! Ne másra mutogasson, ne az alpolgármestereinek adjon feladatot, tűrje fel az ingujját, és álljon neki a vagyon visszaszerzésének!

Közös érdekünk, hogy ne Budapesten valakik, hanem mi magunk, itt Szombathelyen, Vas megyében mondhassuk meg, kik nyaralhatnak Balatonberényben, hiszen az üdülőt mi és a mi szüleink építettük!

dr. Czeglédy Csaba
frakcióvezető
MSZP-SZTKE

.