Robbanás Zalaegerszegen - Törvénymódosítást javasol a zalai kormánymegbízott

2011.03.24. 11:33

Törvénymódosítást javasol a Zala megyei kormánymegbízott: feljelentési kötelezettséget írna elő, ha valaki robbanóanyaggal, robbanószerrel kapcsolatos visszaélésről szerez tudomást.

Rigó Csaba erről azon a zalaegerszegi sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a március 7-én a város botfai részében történt robbanással kapcsolatban tartottak csütörtökön.

A detonációban - amely egy világháborús gránát házilagos szétvágása közben történt - egy 44 éves férfi meghalt, 19 éves fia súlyos égési sérüléseket szenvedett.

Mint mondta, megdöbbenve látta a helyszínen, hogy az áldozat lőszereket, lőfegyvereket, világháborús eszközöket gyűjtött, ami "nagyon veszélyes hobbi egy falu közepén". A tapasztaltak alapján fogalmazta meg Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettesnek, közigazgatási és igazságügyi miniszternek, hogy szükség lenne a jogalkotó fellépésére is a hasonló tragédiák elkerülése érdekében.

Rigó Csaba az általa kezdeményezett törvénymódosításról elmondta: a büntető törvénykönyv 263. paragrafusának ötödik szakaszát egészítené ki azzal a kitétellel, hogy aki hitelt érdemlő tudomást szerez a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaélésről vagy arról, hogy ilyen le nem leplezett bűncselekményt követtek el, vétséget követ el, ha nem tesz feljelentést. A feljelentési kötelezettség elmulasztása pedig két évig terjedő szabadságvesztéssel lenne büntethető a javaslat szerint.

Szukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója azt mondta: a tragédia után Zala, Somogy és Veszprém megyében kilenc helyszínen tartottak házkutatásokat. A rendőrök mintegy háromezer robbanóeszközt, fegyvert, lőszert és lövedéket foglaltak le, egy részüket még a helyszínen megsemmisítették.

A tűzszerészek előzetes szakértői véleménye szerint a robbanást egy 149 milliméteres, 47 kilogrammos tüzérségi rombológránát okozta, amikor gyorsvágóval megpróbálták szétdarabolni.

A romok eltakarítása közben további hasonló eszközöket találtak, a helyszíneléskor pedig csak ezen az ingatlanon mintegy ezer darab világháborús fegyvert, lőszert, robbanótestet és egyéb eszközöket foglaltak le. A tűzszerészek két fordulóban tudták elszállítani a háztól a hatalmas mennyiségű bűnjelet, csak az első fordulóban 2,2 tonna háborús eszköz volt a teherautón. Akadtak olyan eszközök, amelyekkel maguk a tűzszerészek sem találkoztak még, csupán könyvekből ismerték őket.

A nyomozás során Botfán összesen három ingatlannál, további, közelebbről meg nem nevezett zalai helyszíneken, valamint a múlt héten Zirc közelében, a napokban pedig a Somogy megyei Nagybajom térségében is folytatták a helyszínelést és a lefoglalásokat a rendőrök.

Wéber Antal, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója arról számolt be, hogy a tűzoltók "szerencsésen megúszták" a nagyobb katasztrófát. A robbanás utáni tűz oltásakor ugyanis nem tudták még, hogy mi minden van a közelükben, és erre még a családtagok sem figyelmeztették őket.

A tűzből több gázpalackot is kihoztak, egy disszutöltetű palackot a rendőrség lőtt ki, hogy megakadályozzák az újabb robbanást. Hozzátette: ha már az oltás közben kiderül, hogy robbanóanyagokkal vannak körülvéve, el is kellett volna hagyniuk a helyszínt a tűzszerészek megérkezéséig.

Tiborcz János, Zala megye rendőrfőkapitánya az MTI kérdésére elmondta: az ügy gyanúsítottja minden valószínűség szerint az a férfi, aki meghalt a robbanásban. Nem zárta ki azonban, hogy a robbanóanyaggal való visszaélés miatt folyó nyomozás során lesznek még gyanúsítások.

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere és Gecse Péter, a terület önkormányzati képviselője Rigó Csabával együtt megköszönte a feltárásban és a helyzet kezelésében közreműködők munkáját, továbbá a helyi lakosok türelmét. Mindannyian arra hívták fel a figyelmet, hogy a résztvevők szoros együttműködése, kiváló kapcsolata és felkészültsége nélkül nem tudták volna ilyen szervezettséggel elvégezni a munkájukat.

A közös sajtótájékoztatón bemutatták azt a videofilmet és azokat a fényképeket, amelyek a robbanás helyszínén készültek. Látható volt, hogy a családi ház egyik szobájában több száz fegyver, lövedék és más háborús eszköz volt elhelyezve, a melléképületben pedig két személyautó megsemmisült, amikor a detonáció bekövetkezett.

A rendőrök egy fémkeresőt és hat világháborús fegyvert is bemutattak, amelyeket a botfai családi háznál találtak. Asztalokra felrakva látható volt egy-egy PTRD 1941 páncéltörő puska, Bren MK1 könnyűgéppuska, Tokarev SZVT-40 félautomata puska, Kar98K Mauser ismétlőpuska, Mannlicher-FÉG 31M ismétlőpuska, valamint Maxim M1910 SPM nehézgéppuska.

.