Százezerrel több motor készül a szentgotthárdi Opel gyárban az idén

2012.01.18. 16:31

Tavaly megkezdték Szentgotthárdon gyártott motorok kiszállítását Kínába, és hamarosan Dél-Korea is belép a célországok sorába.

Várhatóan százezer darabbal növeli motorgyártását az idén az Opel szentgotthárdi gyára, a termelés bővülése annak köszönhető, hogy a General Motors tengerentúli gyáraiba is szállítanak nemcsak megmunkált motor-alkatrészeket, hanem teljes motorokat is - mondta el az MTI érdeklődésére szerdán Légrádi Edit, a szentgotthárdi Opel-gyár szóvivője.

Hozzátette: már tavaly megkezdték Szentgotthárdon gyártott motorok kiszállítását Kínába, és hamarosan Dél-Korea is belép a célországok sorába. A kész motorokon kívül folytatódik a megmunkált alkatrészek kiszállítása is.

A szentgotthárdi Opel gyárban foglalkoztatottak létszáma 2011-ben 180 fővel nőtt, az idén a tervek szerint pedig további 200-250 dolgozót vesznek fel, így 2012 végére a foglalkoztatottak száma eléri az ezer főt.

Légrádi Edit emlékeztetett: tavaly szeptemberben adták át az új Flex Motorgyár 30 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokát, átalakították a korábbi autógyár szintén 30 ezer négyzetméter alapterületű épületét is, így a kettőben összesen több mint 60 ezer négyzetméteren helyezik el azokat az új megmunkáló gépsorokat, - főtengely-, blokk gyártóegységeket, valamint szerelősorokat - amelyeken az új flexibilis motorgyártás megkezdődhet.

A tervezett 270 gép közül száz már megérkezett, beszerelésükön a beszállító cégek szakemberei dolgoznak, illetve folyamatosan érkeznek a további gépek is - tette hozzá.

Az Új Flex motorgyári beruházás keretében több kiegészítő létesítmény is készül. Ezek közül az egyik legfontosabb egy oktatóközpont, amely áprilisra készül el, valamint kialakítanak a gyártóterületen egy szimulált munkahelyekből álló szerelősort, amely a gyakorlati képzést hivatott segíteni.

Bővül a szentgotthárdi gyár infrastruktúrája is, a gépek működtetéséhez új hűtőközpont épül, ahonnan hűtővízzel látják el a gépeket. Itt a technológiai szerelések zajlanak. A logisztikai feladatok ellátásához a gyár iparvágányát is meg kellett hosszabbítani. Mintegy 600 méternyi vágány kiépítéséről van szó, melynek szabadtéri része már el is készült, jelenleg az utolsó 100 méternyi sín építése zajlik.

Az Opel 500 millió eurós beruházást hajt végre Szentgotthárdon, négy év alatt nyolcszáz új munkahelyet teremt. A Flex Motorgyárban a tervek szerint folyamatos felfutás után évi 500 ezres darab motort állítanak majd elő, az új üzemben áprilisban kezdődik meg a próbagyártás.
 

.