Czenki Zsuzsa múzeumigazgató-helyettest, Novák Edina kommunikációs szakembert, Fűzfa Balázs irodalomtörténészt és Dr. Lőrincz László ügyvédet kérdeztük.
Mert talán önök is kíváncsiak rá.
Czenki Zsuzsa, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum igazgatóhelyettese
Gyerekkoromban nagyon szerettem játszani kémcsövekbe töltött színes folyadékokkal. Tetszett a színek keveredése és nagyon élveztem, hogy saját pipettával töltögethetek egyik csőből a másikba. Később is érdekelt a kémia, amit nem túl sokáig tanítottak a középiskolában.
Később tanító, tanár szerettem volna lenni. Mindig örömmel töltött el, ha bárkinek elmagyarázhatok olyan dolgokat, amit nem ért és utána viszont tudja.
A pályaválasztás első szakaszában (8. osztályosként) a zenei pálya egyértelmű volt számomra. Később a Művészeti Szakközépiskolában a zene mellett egyre jobban érdekelt az irodalom, művészettörténet és a matematika. Szívesen tanítottam volna. Személyes érdeklődésemet erősen befolyásolták tanáraim, akiknek egész életemben hálával tartozom, mivel nemcsak lexikális tudást, hanem egyfajta szemléletmódot adtak át.
Novák Edina, kommunikációs szakember
Hat éves lehettem, amikor a szüleim elvittek a Ferihegyi reptérre, ahol tátott szájjal bámultam a fel- és leszálló repülőket, és azt az egész különös világot. Hazafelé az autóban közöltem a szüleimmel, hogy pilóta szeretnék lenni, és amikor azt mondták, hogy ez nem lehetséges, mert lány vagyok, keserves sírásba törtem ki, amit sokáig emlegettek a családban. Aztán anyukám megtalálta megoldást: legyek stewardess! Én megnyugodtam, mert remek iránynak tűnt a légi kísérők titokzatos világa, akik a repülőtéren elegáns egyenruhájukban, maguk mögött húzva könnyű gurulós bőröndjüket igazán impozáns látványt nyújtottak. Csak nagyon lassan kopott ki az álmaim közül ez a szakma, de ha így utólag visszagondolok, a változatosság, a menedzsment, a pszichológia, az utazás, az emberekkel való találkozás, a kultúrák közötti kommunikáció, az idegen nyelvek ismerete ott van a mai munkámban is. Annyi azért még idekívánkozik, hogy időközben kiderült: hiába lettem gyakorlott utazó, rettegek a repüléstől.
Fűzfa Balázs irodalomtörténész
"Tűzoltó..., katona! Vadakat terelő juhász!" Sorsom eleve eldöntetett, hiszen a keresztnevemet is József Attila Altatójának köszönhetem...
E korai mozdonyvezető-korszak után asztalos szerettem volna lenni (apai nagyapám kiváló asztalos volt, és én a fél gyerekkoromat az ő műhelyében töltöttem forgácsillatban), aztán hosszútávfutó és öttusázó, továbbá kerékpáros és asztalitenisz világ- és olimpiai bajnok. Nyolcadikban kémikus, majd 16 éves koromig sebészorvos, s közben persze rockzenész is akartam lenni, dobos vagy gitáros frontember. De ekkortájt valójában már -- minden szülői "tiltás" ellenére (melyről tudtam, hogy igazából belső örömet takar) -- újra rátaláltam Édesapám hivatására, és akkor már végképp tudtam, hogy semmi más, mint magyartanár, szerkesztő és tankönyvszerző szeretnék lenni. Hogy emberekkel és szövegekkel szeretnék foglalkozni mindvégig. Szerencsémre így lett, s ma már köszönöm a sorsnak, hogy egy békés világban élhetek, amely megengedheti magának azt a luxust, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.
Dr. Lőrincz László, ügyvéd
Általános iskolában, mint minden fiú, én is futballista szerettem volna lenni. Valaki az osztályban pedig azt kezdte terjeszteni, hogy a Szombathelyi Haladásba csak úgy lehet bekerülni (mivel vasutas egyesület volt), hogy mozdonyvezetőnek kell hozzá tanulni. Úgyhogy az iskola első pár évében meg voltam róla győződve, hogy mozdonyvezető és focista akarok lenni. Aztán eltelt egy kis idő, és az orvosi pálya felé kezdtem kacsintgatni. Csak aztán rájöttem, hogy nem bírom a vérnek még a látványát sem, így erről is letettem. Aztán 14 és 21 éves korom között eljátszottam a sportújságírás gondolatával, de végül mégis a jogi egyetemre jelentkeztem, ahol eldöntöttem, hogy ügyvéd leszek.