Először a karácsonyfát akartuk kérdezni, de az túl intim. A talpakból viszont tanulhat és okulhat az olvasó.
Józing Antal
Vannak családok, ahol a karácsonyfatalp komoly ügynek számít. Legalábbis december 24-én néhány óra erejéig. Gyermekkoromban ez úgy zajlott, hogy reggel nekiláttunk megkeresni a talpat, ami általában meg is lett az ötödik-hatodik helyszínen. (Egy komoly kiterjedésű családi házról beszélünk.) Ezután konstatáltuk, hogy megint átkozottul kicsi a fakereszten a lyuk. A fakeresztet apu csinálta, ami számára nem volt nagy ügy, mivel egy jó kezű, jó nevű asztalos volt. Csak a fakereszt lyukára nem maradt már ideje. Így valahogy gyorsan belefaragtuk, beleszuszakoltuk a fát a három centis lyukba, miközben apu meg megígérte, hogy jövő karácsonyra mindenképp összerak valami komoly keresztet, komoly lyukkal. Hogy persze a következő december 24-én minden pont ugyanúgy megismétlődjön.
Amikor aztán én családot alapítottam, úgy gondoltam, a karácsonyfatalp-ügy erős továbbgondolásra szorul. A családi boldogság célja lebegett a szemem előtt, amikor beszereztem az első saját talpat. Fémből volt, ami – lévén asztalos család – a lázadás enyhe érzetést adta. Amúgy borzasztó konstrukció volt, a három lábat valahogy csőbilincsekkel kellett a fa törzséhez fogatni. Hozzá képest a magyar jogrendszer a stabilitás non plusz ultrája volt. A következő lépés egy sötétzöld műanyag konstrukció volt, amely csirkeitatókra emlékeztetett, mert a stabilitás végett vizet kellett az aljába tölteni. Stabil ettől sem volt, így a fenyőket madzaggal kikötöttük az ablakhoz. Úgy másfél évtizedig.
A fotón látható talpat, amely a magyar ipar legszebb hagyományait követi (funkcionalitás, racionalitás, megbízhatóság) néhány évvel ezelőtt találtam a szombathelyi piacon. Magasan ver minden eddig ismert konstrukciót. A sors fintora, vagy inkább törvénye, hogy időközben a karácsonyfáink egyre vékonyabbak lettek. Talán már beleférnének apu fakeresztjébe is.
Kleinhappel Miklós
Idén nincs karácsonyfám, ezért a talpról készült fotót sem tudom mellékelni. Ez a december, ahogy az menet közben kiderült, nálam az elvarratlan szálak elvarrásának hónapja (persze valószínűleg nem fogok végezni 31-éig), ez az év pedig az útkeresés jegyében telt (ennek sem lesz még vége). Távirati stílusban: 2014-ben több olyan dolog is történt az életemben, amelyek alapjaiban forgatták fel az addig viharfelhőktől nem mentes, de nagyrészt békésen csordogáló hétköznapjaimat. A világ már január 2-án kifordult itt-ott lazuló eresztékeiből, és megkezdődött a földcsuszamlás. Azóta a terep megtisztítása és új ösvények felkutatása történik, több-kevesebb sikerrel.
De összességében elég hatékonyan iktatom ki az életemből a szükségtelennek tűnő bonyodalmakat okozó dolgokat, vagy éppen kerülöm el őket, ha szembejönnek. Csak abban bízom, hogy közben nem túl sok rügyet vágok le az ágakról, mert erre azért hajlamos vagyok. Vissza a karácsonyfatalpra: korábban sem kellett a szomszédba mennem ahhoz, hogy azt csináljam, ami nekem tetszik. Aktuális példa: a szilveszterek 99 százalékában nem partihangulatban eveztem át az új évbe, mert majd én bulizok akkor, ha kedvem tartja. Úgyhogy ezúttal sem esett nehezemre, hogy olyan karácsonyt kerekítsek magamnak, amelyről úgy gondolom, hogy épít: mindenféle kényszertől, szimbólumoktól, látszat dolgoktól mentesen, a lá natúr. Egyelőre még nem a karácsonyfát, hanem saját magamat kell talpra állítanom úgy, hogy ne fújjon el az első szellő.
Várnai Zsolt
Évekig az számított nálunk a nagy attrakciónak, hogy vajon hova sikerült az előző évben a műanyag karácsonyfa talpat úgy eltenni, hogy órákig kelljen keresgélni. Kicsi volt rajta a lyuk, instabil volt az egész, néha csak a nappali fala tartotta függőlegesen a fánkat.
Pár éve aztán rászántam a pénzt, nyugdíjba küldtem a műanyagot és vettem egy fémvázas fa talpat. Stabil, jól felépített szerkezet, már-már míves kialakítású. Megfelelő méretű a lyuk rajta és vastag vas csavarral lehet rögzíteni a karácsonyfát benne.
Idénre kicsit meglazultak a talpakat rögzítő csavarok, ezeket megszorítottam, egyet ki is cseréltem, így már stabil a szerkezet. Majd délután kicsit faragunk, aztán mehet bele a fenyő.
Tamasits Dorottya
Nem túl rég, körülbelül 3-4 éve szereztük be ezt a zöld fatalpat. Egy áldás az egy békeidőkből visszamaradt, barokkos, három részből összeállítható elődjéhez képest. Ez utóbbinál minimum fél órás társas elfoglaltságra számíthatott az ember, ugyanis legalább két ember kellett az összeszereléséhez. Valaki egybetartotta a három részt, s ha elég ügyes volt, még összecsavarozni is maradt keze, valaki pedig fogta addig a fát. Az egész nehéz volt és csúnya, ráadásul a nyílása olyan keskeny, hogy órákig kellett faragni a fenyő lábát, mire belefért a tartóba.
Ez a mostani egy főnyeremény. Könnyen tisztítható műanyag, széles nyílással, minden nehézség nélkül tekerhető csavarokkal. A tetején lévő lyukba vizet lehet önteni, így nem csak tovább marad friss a fa, hanem kevésbé is ingatag az egész szerkezet.
Már benne is áll a fenyő bronzbarna gömbjeivel.
Kánya Dóra
Minden évben legalább egy óra azzal telik, hogy a fatalpat keressük szerte a házban és annak környékén. Valamiért nem tesszük ugyanoda, pedig nagy, nehéz és felnűnő. Mióta az eszemet tudom ez a fém karácsonyfatalpunk van. Megkopott rajta a fekete festék és a csavar állandóan kilazul, de bármilyen bagatellnek hangzik is, kötődöm hozzá.
Gyerekkoromban plafonig érő fák is helyet kaptak benne, most inkább az a cél, hogy létra nélkül is könnyen díszíthetőek legyenek. Ez történt tegnap is, amikor szembesültünk, hogy nemcsak a karácsonyfatalpot kell megkeresni, hanem a barkácsfelszerelést is a pontos beillesztéshez.
Nagyjából húsz perc alatt sikerült, a díszítése utána viszont jóval több időt vett igénybe, de megérte.
