Színházi tábor Kőszegen

2013.08.05. 18:39

A rendezvény keretében workshopokon, improvizációs foglalkozásokon, színházi előadáson vehetnek részt a 16 és 18 éves fiatalok.

Színházi tábort tart a FÜGE Produkció 16 és 18 éves fiatalok számára Kőszegen. A rendezvény keretében workshopokon, improvizációs foglalkozásokon, színházi előadáson vehetnek részt az érdeklődők.

    A hétfőn kezdődött ötnapos tábor programjaiban a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, Róbert Júlia dramaturg, a Titkos Társulat, a Koma társulat és a Bekvart színészzenekar vesz részt, továbbá a Kicsi nyuszi hopp hopp című előadást is láthatják a résztvevők - áll a FÜGE Produkció MTI-hez eljuttatott közleményében.

    A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) független produkciós színtársulatok, alkotóművészek és oktatási intézmények összefogásával, európai uniós támogatással szervezett színházpedagógiai programot, amelynek során öt vidéki középiskolának, négy általános iskolának és egy óvodának tartottak színháznevelési programokat két tanéven keresztül.

    A kétéves munkafolyamat zárásaként hirdették meg középiskolásoknak az idei színházi tábort, amelyre százan jelentkeztek - mondta Vég Szilvia, a FÜGE Produkció sajtóreferense hétfőn az MTI-nek. Hozzátette: az idén második alkalommal rendezik meg az eseményt, először 2011-ben szerveztek hasonló színházi tábort.

    A program egyik célja, hogy a diákok közelről is megismerkedjenek a független színházi társulatokkal és az általuk képviselt színházi nyelvvel, emellett céljuk, hogy magas művészi színvonalú színházi programmal szórakoztassák a diákokat.

    A kőszegi táborban olyan középiskolás diákok vesznek részt, akik egész tanévben tantermi színházi előadásokat néztek, szakkörökön vettek részt. A táborban esténként színházi előadás látható, délelőtt ehhez kapcsolódóan előkészítő foglalkozást tartanak a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanáraival, délután pedig foglalkozáson vehetnek részt a diákok az esti előadás alkotóival.

    A tábor helyszíne a Jurisich Miklós Gimnázium Kollégiuma, amelynek változatos terei alkalmasak a kreatív munkára. A tábort a Titkos Társulat improvizációs foglalkozása nyitja, Sebők Borbála, Kárpáti Péter, Nagy Zsolt, Stefanovics Angéla, Stork Natasa és Bánki Gergő közreműködésével.

    Róbert Júlia, a Szputnyik társulat dramaturgja workshopot tart, amelyen öt másik dramaturg segítségével kis csoportokban dolgoznak a diákokkal, akik megtudhatják, hogy miként áll össze egy történet, hogyan lehet elmesélni, mit nevezünk jelenetnek.

    A Koma társulat színészei műhelymunka keretében hoznak létre előadást a diákokkal, és a táborban látható lesz a Manna Produkció Kicsi nyuszi hopp, hopp című produkciója is.

    A kőszegi tábort a végzett kaposvári színészhallgatókból álló Bekvart (Bánfalvi Eszter Kvartett) fellépése zárja, akik koncertjük felvezetéseként kétórás zenei foglalkozást tartanak.
.