A szocialisták a bejelentett új szombathelyi stadionról: „majdnem politikai szélhámosság”

2013.09.02. 13:14

Azt mondják, 2-3 milliárdból már nagyon jó stadiont lehetne építeni, a maradék meg máshova kellene.

Ipkovich György, Nemény András, Czeglédy Csaba



Ahogy arról lapunk is hírt adott, múlt héten Hende Csaba honvédelmi miniszter és Puskás Tivadar polgármester közösen jelentette be, hogy a kormány 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére.

Ipkovich György, Nemény András, Czeglédy Csaba


A bejelentés számos kérdést felvetett, ezek közül fogalmazott meg néhányat egy hétfői sajtótájékoztatón a szombathelyi szocialisták három vezető politikusa. 

Nincs már rá idő

„Mi azt mondjuk, minden egyes fillért meg kell köszönni, amit ebben a városban valaki el kíván költeni, de a bejelentés módja, az indoklás mikéntje, a közgyűlés határozatképtelenségének előidézése arra a megállapításra késztet bennünket, hogy aki nyolc hónappal az országgyűlési választások előtt ilyen horderejű bejelentést tesz, az majdnem egyenlő a politikai szélhámossággal” – adta meg a sajtótájékoztató alaphangját Ipkovich György.

A képviselő szerint nyilvánvaló, hogy sem idő, sem energia a megvalósításra nem lesz a választásokig, inkább arról van szó, hogy ezzel az üggyel kívánják elterelni arról a figyelmet, hogy az elmúlt három évben nem történt tényleges fejlesztés Szombathelyen.

A korábbi ciklusok nagyberuházásai miatt pontosan tudjuk, hogy hogyan megy és meddig tart egy ilyen projekt – tette hozzá.

Ipkovich felhívta arra a figyelmet, hogy a korábbi 33 milliárdos városi költségvetés 12-13 milliárdosra zsugorodott, így nem világos, hogy ebből hogyan lehet kigazdálkodni az üzemeltetést.

Máshova is kellene pénz

Nemény András emlékeztetett: a szombathelyi adófizetők az ország legtöbbet fizető polgárai közé tartoznak, így a visszakapott pénz semmiképpen nem adomány.

Különösen nem annak fényében, hogy az elmúlt évek alatt nagyon kevés ilyen volt, a a város határába tervezett reptér Pápán valósul meg, és egyelőre semmi információ nincs a februárban bejelentett a 11-es huszár úti digitális kultúrközpontról sem.

A szocialista politikus szerint -ha már egyszer a kormánynak ez jut eszébe - a stadionnak is lehet örülni lehet, ugyanakkor jó lenne, ha a szombathelyieknek
beleszólhatnának abba, hogy a kilenc és fél milliárd mire menjen.

Sok helyre kellene még pénz – mondta a politikus, megemlítve az utakat, a gazdaságfejlesztést, az oktatást, a szociális és kulturális szférát.

A szocialisták korábban hárommilliárdra kalkulálták a stadion felújítását, a 9,6 milliárd Nemény szerint arról szól, hogy „valahonnan pénzt akarnak kivenni”.

Az Alon újságírója arra kérte Nemény András, hogy értelmezze ezt a „pénzkivétes” megjegyzést. A politikus emlékeztetett: a 86-os út esetében hírtelen duplájára emelkedett a Szombathely–Vát szakasz költsége. Ráadásul mindig ugyanahhoz az érdekcsoporthoz  tartozó cégek kerülnek helyzetbe, akik felülárazzák a költségeket. „Nem tudunk másra gondolni, amikor mi tudjuk, hogy egy ilyen beruházást meg lehet csinálni 2-3 milliárd forintból. Egy 10 ezer fős stadionról beszélünk” – indokolta a véleményét Nemény András.


Egy kapavágás sem lesz tavaszig?

„A magam részéről rendkívül örülök, hogy Hende Csaba nem Pápán valósít meg stadion-beruházást” – közölte ironikusan Czeglédy Csaba, célozva a kínai reptér ügyére.

A frakcióvezető szerint a honvédelmi miniszter nem mondott igazat, amikor a múlt hónapban a megyei napilapnak azt nyilatkozta, hogy a stadion terveit több éves előkészítés előzte meg, hiszen a múlt héten csak „egy látványtervnek is nehezen nevezhető” vizuális elképzelést prezentáltak.

A valódi tervezés csak most kezdődik, így erre vonatkozik a munkálatok őszi elindulása, és szerinte „áprilisig egy kapavágás sem történhet” a Rohonci úton – hangzott el.

Czeglédy hozzátette: a bejelentésnek az ellenzék által összehívott rendkívüli közgyűlésen kellett volna elhangzania, hiszen akkor fel lehetett volna tenni olyan kérdéseket, hogy mit szólnak az ott lakók a 9 ezres parkolókhoz, az építkezés alatt hol lesznek a bajnoki meccsek, és ugyanez a kérdés a teljes kihasználtsággal működő csarnok esetén.  Az is kérdéses, hogyan lehet megoldani a műemlékvédelem alatt álló lelátók ügyét.

A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormánydöntést egyelőre nem találták meg a kormányrendeletek és kormányhatározatok között.
 

.