A szocialisták a szombathelyi bioerőmű-sagáról

2013.04.05. 12:25

Czeglédy Csaba úgy tudja, hogy a norvégok egymilliós eurós kártérítést lebegtettek meg.

Ipkovich György és Czeglédy Csaba

Czeglédy Csaba úgy tudja, hogy a norvégok egymilliós eurós kártérítést lebegtettek meg, Ipkovich György szerint a bajok oka a Fideszre jellemző információ-visszatartás.

„Talán nem tévedünk, ha feltételezzük: a norvégnak komoly érvei lehettek, hogy a városvezetést meghátrálásra, mi több, egy nagyon kellemetlen politikai-kommunikációs helyzetbe tudta kényszeríteni” – írtuk ezt a múlt héten, annak kapcsán, hogy a szombathelyi közgyűlés  - alapos ellentmondásba keveredve a korábbi vezetői nyilatkozatokkal – engedékeny hangnemet ütött meg a déli városrészbe tervezett Grenor-erőmű kapcsán.

Ipkovich György és Czeglédy Csaba


Jelen pillanatban úgy áll tehát a helyzet, hogy a város – a lakossági tiltakozás nyomán – lefújta a herényi-kámoni beruházást, ugyanakkor kérdőjellel lehetségesnek tartja a szentkirályit, hogy majd várhatóan a májusi közgyűlés ismét tárgyaljon róla.

A szocialisták pénteken egy sajtótájékoztató keretében mondták el véleményüket az ügyről.

Czeglédy Csaba szerint hatalmas felelőtlenség a városvezetés részéről összemosni a két erőmű ügyét. Most úgy tűnik, hogy a Kámon-Herényben tervezett Szova-beruházás kapcsán kialakult lakossági ellenállás miatt annyira megijedtek a döntéshozók, hogy kitáncoltak a norvégok mögül is.

A norvégok viszont – városházából kiszivárgott információk szerint – meglebegtették, hogy a projekt elmaradása esetén akár egymillió euró (kb. 300 millió forint) kártérítést is kérhetnek a várostól. Ha így lenne – véli a politikus – akkor azt a rossz döntést hozóknak, Puskás Tivadarnak, Marton Zsoltnak, Lazáry Viktornak és a többieknek kellene saját zsebből kifizetnie. 

Ami a jogi helyzetet illeti: a közgyűlés korábban valóban zöld utat adott a szentkirályi erőműnek, ugyanakkor még zajlanak az ügy kapcsán a peres eljárások, és az sem túl jó jel, hogy a Vas megyei kormányhivatal megsemmisítette a szombathelyi jegyző szakhatósági állásfoglalását. Mindettől függetlenül a szocialisták úgy vélik: a lakosság ellenében nem szabad erőművet építeni.

A frakcióvezető cáfolta azokat a felröppent híreket, mely szerint az előző városvezetés előkészítő munkákat végzett volna Grenor-ügyben.  Ő - éppen ellenkezőleg - úgy tudja, hogy a mai városvezetők között van olyan, aki Szova-felügyelő bizottsági tagként „utazgatott” Norvégiában, és azt sem zárta ki, hogy „egyéb elkötelezettségek” is vannak az ügyben.

Czeglédy Csaba furcsállja, hogy Hende Csaba Fidesz-képviselő a „füle botját nem mozgatja” az ügyben, holott az előző ciklusban még azt is szorgalmazta egy, a városrészt érintő negatív döntés kapcsán, hogy Szentkirály szakadjon el Szombathelytől.

Szerinte a városvezetés a „csapdahelyzetbe került”, és most a következő lépésnek annak kellene lenni, hogy nyilvánosságra hozzák a múlt heti tárgyalásnak a jegyzőkönyvét.

Ipkovich György szerint a szombathelyi erőműprobléma egyik fő oka a „korlátozott nyilvánosság”. A szocialista képviselő szorgalmazza a közgyűlések televíziós közvetítésének a visszaállítását, illetve a beszámoltatási napirendi pontoknak a megfelelő időpontra való időzítését.

Ipkovich egyébként nincs meggyőződve arról sem, hogy a faaprítékos energiaelőálltás jó ötlet Szombathelyen. Nemcsak azért, mert környezetbarátsága megkérdőjelezendő, hanem azért is, mert konkurenciát jelenthet a Falco-gyár alapanyag-beszerzésének.

.