Szombathely titkai (2) – Rendhagyó városkalauz

2010.08.17. 18:31

Kétrészes sorozatunk második részében újabb érdekességekre derül fény.

Barokk belváros

Előzmény:


Minden város egy élő szervezet. Emlékekkel, az emlékekben kavargó arcokkal, nevekkel, vidám és szomorú történetekkel, ahol az utcák, házak és parkok annyi apró titkot rejtegetnek, hogy egy emberöltő is kevés lenne a felfejtésükhöz. Nem is akarjuk megfejteni mind. De egy picit azért felemeljük a fedőt, hátha tudunk mutatni olyan apróságokat, melyek hozzásegítenek ahhoz, hogy Önök még közelebb kerüljenek Szombathelyhez, ehhez a sima arcúnak tűnő, de a valóságban borzongatóan összetett teremtményhez.

A szótárírás legendája

Ha azt mondjuk, hogy nincs túlságosan szem előtt a Batthyányi tér 9. alatti könyvespolcokat ábrázoló emléktábla, akkor még finoman fogalmazunk. Így aztán szinte titok, amire a városnak nagyon büszkének kellene lennie. 1907-ben – Pekker László néven – itt született Országh László szótáríró legenda. Az angolul tanulóknak jellemzően máig azt javasolják, hogy mindegy, hogy milyen szótárt vesznek, de a szerzők között legyen ott Országh neve is. Legyen ott az emlékezetünkben is.

Országh László


 

A barokk belváros lerombolása

Szombathely egyike a második világháború alatt legtöbbet szenvedett magyar városoknak. A nagy csaták elkerülték ugyan, de a bombázások nem. A hónapokon keresztül tartó légitámadások során a mintegy négy és félezer lakóház háromnegyede sérült meg. A legsúlyosabb veszteség 1944. március 4-én keletkezett: ezen a napon az angol-amerikai légierő öt hullámban támadta a várost, 118 darab B-24-es bombázó 260 tonna robbanószert szórt Szombathelyre. Súlyos károkat szenvedett a barokk belváros, többek között ekkor pusztult el az egykori városháza, a színház, és ekkor omlott be a székesegyház főhajója (ezért hiányoznak máig a freskók a mennyezetről). 303 ember halt meg a húszperces támadás alatt. A bombázásra két tábla is emlékezik: az egyetem D-épületének a falán (Berzsenyi tér 2.) és az Assisi Szent Ferenc kollégium falán (Aréna utca 1.).

Barokk belváros

 


A püspök, aki mert nagyot álmodni

A szombathelyi székesegyház (tervező: Hefele Menyhért) építését 1791-ben kezdték el. Ekkor Szombathelynek mindössze 2300 lakosa volt, de az épületbe – amely egyike a legnagyobb magyar templomoknak - körülbelül 5000 ember fér. Az építkezés motorja, az ambiciózus Szily János püspök láthatóan bízott a jövőben. Jól kalkulált.

A szombathelyi székesegyház


A modern irodalom atyja kilép a falból

Máig megoszlanak a vélemények, hogy James Joyce 1922-ben kiadott kultikus regénye, az Ulysses a modern irodalom zseniális mérföldköve, vagy csak egy ügyes blöff. Amilyen rendhagyó a mű, olyan rendhagyó Veres Gábor Joyce-szobra a Fő tér 40-es háznál. Az író alakja egyszerre rejtőzködik és van velünk, feltűnő és alig észrevehető. Aki akar, mindenesetre kezet foghat az ír legendával, aki az Ulysses főszereplőjének, Leopold Bloomnak származási helyét Szombathelynek jelölte meg. A legenda szerint Joyce a térképre bökve találta ezt a világ számára kimondhatatlan nevű szülőhelyet.

James Joyce

James Joyce
 


 

Weöres Sándor padjai

„Őszi éjjel izzik a galagonya …” Talán nincs olyan magyar, aki ne ismerné ezt a verssort, és a többség talán azt is tudja, hogy Weöres Sándor nevéhez fűződik. Azt kevesebben tudják, hogy a költő Szombathelyen született (1913), és itt koptatta az iskolapadot is. Ma egy másik pad is kapcsolódik hozzá a városban. A képen látható, igencsak hangulatos Weöres Sándor-szobor (Veres Gábor alkotása) az MMIK előtti fák alatt búvik meg (Ady tér 5.). A költő emléktáblája egykori lakóhelyén, a Petőfi Sándor utca 33. szám alatt található.

Weöres Sándor

Weöres Sándor



Ingyen internet a belvárosban

Jelezve ugyan sehol sincs, de ha valaki a Fő téri Szentháromság-szobor közelében van – és van nála laptop, PDA, okostelefon vagy hasonló – egy nyilvános és ingyenes wifi-szolgáltatás (szhely-hotspot) segítségével pillanatok alatt rá tud csatlakozni internetre.

Előzmény:

Felhasznált irodalom:

  • Joseph Weisbender: A szentek élete
  • C. Harrach Erzsébet – Kiss Gyula: Vasi műemlékek
  • Németh Adél: Szombathely
  • Szombathelyi Séták kiadvány
  • Alon.hu korábbi írásai
.