Claudius Kupa a szombathelyi uszodában (2013. december 14-15.)

2013.12.11. 10:45

11. alkalommal kerül megrendezésre  e hétvégén, december 14-én és 15 –én a Szombathelyi Fedett Uszodában a Claudius Kupa. Az egyik legrangosabb hazai úszóversenyen, a 10 éven felüli gyermek-, és ifjúsági, valamint felnőtt kategóriában méri össze tudását számos magyar, osztrák és német szakosztály, több száz úszója.

Az előfutamokra szombaton és vasárnap is délelőtt 9 órától kerül sor, a döntők délután négy órakor lesznek. 

A versenyt a helyszínen, és élő közvetítés keretében az interneten is nyomon követheti bárki.

A résztvevők között lesz  Kiss Gergő, sztárvendégként pedig Jakabos Zsuzsanna Európa-bajnok úszók.

Első alkalommal indulnak immár olimpiai kerettagként a Szombathelyi Vízmű SC legsikeresebb versenyzői. A százhalombattai, 11. Rövidpályás Országos Úszóbajnokságon a hagyományosan magyar sikerszámban, a 400 méteres férfi vegyes úszásban három korosztályban is országos évjáratos csúcsot úsztak a vasiak. Barta Márton, Molnár Marcell és Imre Milán saját korcsoportjában egyaránt megjavította az eddigi legjobb eredményeket. Imre Milán e mellett a 200 méteres pillangóúszásban az eddigi legjobb korosztályos időt érte el.
.