Szombathelyen irodát avatott a Vas megyei Jobbik

2012.02.01. 17:03

Az eseményen megjelent Novák Előd országos alelnök is, aki szerint a párt már Nyugat-Magyarországon is a második legnagyobb erő.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

Az eseményen megjelent Novák Előd országos alelnök is, aki szerint a párt már Nyugat-Magyarországon is a második legnagyobb erő.

A sajtó mellett a párt szimpatizánsai is szép számmal megjelentek szerda délután a Jobbik szombathelyi irodaavatóján, így alaposan megtelt a Vörösmarty utca 15. szám alatt található, 38 négyzetméteres, három helyiséges ingatlan.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

A Himusz eléneklése és egy szavalat után Bana Tibor megyei pártelnök, országgyűlési képviselő a párt életében komoly előrelépésnek nevezte az új irodát, amely egyszerre szolgálja majd a Jobbik megyei és városi szervezetét, sőt azt használhatják a Vas megyében működő nemzeti szervezetek is (64 Vármegyei Ifjúsági Mozgalom, a körmendi Rábaparti Fórum Egyesület és a Vasvármegye Szövetség.)

Jobbik irodaavató Szombathelyen

Az irodában nemcsak állandó ügyelet lesz, de hetente háromszor (hétfő és péntek 10-12 óra, szerda 16-18 óra) fogadóráknak is helyet ad, és itt zajlanak majd a sajtótájékoztatók is.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

Balassa Péter városi elnök közölte: a szombathelyi Jobbik a jövőben is felelős és hiteles politikát fog folytatni. A lakosság szolgálatába állított iroda nyitás mérföldkő a szervezet életében, mint ahogy történelmi tett volt a szombathelyi képviselő testületbe való bekerülés is.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

Az eseményen megjelent Novák Előd, a Jobbik országos alelnöke is, aki szerint a párt szervezettsége fejlődik, már nemcsak keleten erős, de Nyugat-Magyarországon is a második politikai erővé vált.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

A politikus történelmi sikerként jellemezte, hogy a Jobbik – egyedüliként az elmúlt húsz évben - alulról építkezve érte nőtt meg és jutott be a parlamentbe.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

Novák Előd emlékeztetett arra, hogy a Facebook-on hatalmas támogatással rendelkezik a párt, ami örvendetes, de szeretnének az interneten kívülre, az utcai politizálás felé is nyitni, és ennek a törekvésnek a része a szombathelyi iroda, és az itt zajló fogadóórák.

 


Sorfalba rendeződve

Az eseményen újfent az jutott eszünkbe, hogy a jelenlegi politikai pártok közül a legintenzívebb és legprofibb központi kommunikációval valószínűleg a Jobbik rendelkezik.

Jobbik irodaavató Szombathelyen

„Megtiszteltetés, hogy védekező állásban Balassa Péter mellett lehetek ebben a klasszikus focisorban” - célzott például élénk derültség közepette Novák Előd a három politikus férfi sorfalszerű elhelyezkedésére és kéztartására (lásd a fotót). A humor mellett Novák Előd javára írható az is, hogy időben odaért az eseményre, ami egyáltalán természetes az országos vezetők között a Szombathely – Budapest távolság, az áldatlan útviszonyok és a politikusi mentalitások miatt. Igaz, utóbbi időben nem túlzottan elárasztják el Vas megyét a budapesti politikusok. (J. A.)

.