Szombathelyi Fidesz: A baloldal láthatóan nagy bajban van

2013.05.06. 17:52

A Fidesz Szombathelyi Szervezete hétfőn az alábbi sajtóközleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

A baloldal láthatóan nagy bajban van

Az elmúlt hetekben lehullott a lepel, hogy a baloldal és az alvilág paktumot kötött a 2010-es választás előtt. Kiderült, hogy készek voltak az ördöggel is cimborálni. Napról napra omlik össze a maradék hitelességük is. A baloldal kezd erkölcsileg vállalhatatlan lenni.  Világossá vált, hogy egy hiteltelen, aljas maffiabaloldal van Magyarországon.

Ezt ők is tudják, érzik, ezért aljas és alaptalan lejárató hadjáratot indítottak.

Mára már az is kiderült, hogy a dohánytrafik ügy is csak mocskos alaptalan vádaskodás, hiszen a nyertesek között van több száz egyértelműen az MSZP-hez köthető személy is.

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. kiírt és lebonyolított egy nyílt, törvényes pályázatot. Hónapok óta ismert, nyílt szempontok és feltételek szerint.  A döntés nem politikai, a nyertesek között mindenféle ember van, a nagy számok törvénye szerint nyilván jobboldaliak, és mint azóta fény derült rá van bőven több száz baloldali is. Olyan emberek, akik egyértelműen az MSZP-hez köthetőek.

Kétségtelenül sok a nem nyertes, csalódott pályázó. Az első pályázaton 5400 nyertest hirdettek, de közel 10 ezer pályázó nem nyert. Ez törvényszerű, hiszen a gyermekek és fiatalok védelmében éppen az a cél, hogy kevesebb helyen, nehezebben elérhető legyen a dohányáru. Ezért a korábbi 40 ezer helyett 5-6 ezer trafik lesz. 

A családi trafikok száma meg 10-szereződik, az eddigiekhez képest. Tízszer annyi családi vállalkozás jut így megélhetéshez, mint korábban, hiszen eddig java részt multiknál volt a dohány-kiskereskedelem. Naná, hogy ez se tetszik a baloldalnak, ahogy a rezsicsökkentés se, a bankadó se, semmi, ami egy kicsit is a nagytőke érdekeit sérti.

Fidesz Szombathelyi Szervezete

.