Szombathelyi közgyűlés: 2011. október (a pártok értékelései)

2011.10.27. 18:35

„A tegnapi közgyűlés 95 százaléka fából vaskarika vitákkal ment el” – értékelte a szerdát Marton Zsolt.

Közgyűlési sajtótájékoztatók

Az LMP nagyon nem ért egyet az obszervatórium évi 10 milliós kistafírungolásával. A szocialisták a megyei vagyon kérdését járták ismét körül.

Az LMP szerint hiba évi 10 millióval támogatni egy ELTE-intézményt
 
Horváth Zoltán, az LMP képviselője a városháza előtti téren fogadta csütörtök reggel a sajtó képviselőit.
 
A politikus emlékeztetett: a szombathelyi LMP csatlakozott ahhoz az ellenzéki kezdeményezéshez, amely szerda reggelre rendkívüli közgyűlést hívott össze, hogy a képviselők kezdjenek arról párbeszédet, mely állami kézbe kerülő intézményeket (MMIK, szimfonikus zenekar stb.) tudná esetleg átvenni a város.
 
Horváth Zoltán LMP
 
A jobboldal azonban – az előzetes egyeztetés dacára – „megpuccsolta”, azaz nem szavazta a rendkívüli közgyűlést, hogy aztán a 10 órakor kezdődő „rendes” közgyűlés mégis beszéljen ezekről a kérdésekről.
 
A hat ellenzéki önkormányzati képviselő egyébként ismét beadta a kérelmet egy rendkívüli közgyűlésre, így a téma 15 napon belül újra előjön.
 
Ami közgyűlési döntéseket illeti, a Horváth Zoltán szerint teljesen felesleges megemelni 2 fővel a mostani 9 fős kulturális bizottság taglétszámát, mivel az addig is hatékony munkát végzett, és a döntés némi plusz kiadással is jár.
 
Ugyancsak elhibázottnak tartja az Iseum vezetői pályázatát, hiszen egyelőre – a sajtóhíreken kívül - nem lehet tudni, hogyan alakul a szombathelyi kulturális intézményrendszer helyzete. Lehet, az új koncepció szerint az Iseum nem is marad önálló intézmény.
 
A képviselő emlékeztetett: az önkormányzat bezárt tavasszal egy középiskolát, illetve többeket összevont. Ugyanakkor a közgyűlés megszavazta, hogy öt éven keresztül évi 10 millió forinttal támogatja az ELTE-hez tartozó szombathelyi obszervatóriumot. Nagyjából ennyit spórolt a város a három iskola összevonásával.
 
Horváth sérelmezte azt is, hogy a Regionális Szociális Forrásközpont a zárt ülésen zöld utat kapott alapítványának kuratóriumában és felügyelő bizottságában (feb) nem kapott helyeket az ellenzék, felrúgva ezzel a korábbi gentleman agreement-et.
 
Az ALON azt kérdezte, hogy az LMP-nek milyen gazdasági elképzelései vannak arról, miből lehetne megpörgetni a gazdaságot, melyből finanszírozni lehetne a kulturális intézményeket, különös tekintettel arra, hogy éppen összedőlni látszik az európai gazdaság.
 
Horváth Zoltán válaszában elmondta: az LMP az Országgyűlésben lerakott egy zöld, alternatív költségvetést, amelyben megjelölték azokat a plusz forrásokat, melyekből bevételekre lehetne szert tenni. Helyi szinten pedig például fontos lenne, hogy szombathelyi intézményeket támogassunk évi 10 millió forinttal, és ne egy ELTE-intézményt.
 
Városvezetés: vagyonleltár készül majd
 
„A tegnapi közgyűlés 95 százaléka fából vaskarika vitákkal ment el, és a leglényegesebb dolgokról, melyekről a közgyűlés döntött, nagyon kevés szó esett” – kezdte az értékelést Marton Zsolt alpolgármester, mintegy igazolva lapunk döntését, hogy ezúttal nem közöltünk az eseményről részletes beszámolót.
 
A városvezető elmondta: azért nem szavazták meg a rendkívüli közgyűlést, mert az ellenzéki előterjesztés „rendkívül előkészítetlen” volt, olyan kérdésekben akart kicsikarni döntést, amelyekhez még az alapvető információk is hiányoznak. Ilyen például az a vagyonleltár, melyet Szombathelyen a közeljövőben készítik el, s ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy a város érdemben tudjon reagálni a január 1-től bekövetkezendő változásokra.
 
Marton Zsolt és Lazáry Viktor
 
Lazáry Viktor alpolgármester arról számolt be, hogy a szerdai közgyűlés döntött a Savaria mozi mintegy 80 millió forintos technikai fejlesztéséről, melynek köszönhetően valamikor a jövő év elején az intézmény átáll a digitális, illetve a 3D-technikára, felvéve a versenyt a kereskedelmi mozikkal. A költségek egy részét várhatóan pályázatokból tudja finanszírozni a város.
 
Ami a zárt ülést illeti, a városvezetők közölték: mind a Savaria Turizmus Nonprofit Kft., mind a Szombathelyi Parkfenntartási Kft. esetében a közgyűlés a jelenlegi ügyvezetők pályázatát találta a legjobbnak.
 
A Paragvári utcai beruházásról és az ezzel járó tanévváltozásról már tegnap beszámoltunk
 
A szocialisták szerint gyorsan kellene cselekedni
 
A szocialisták csütörtökön délután tartották sajtótájékoztatójukat, a közgyűlés témái közül kizárólagosan a megyei vagyon kérdését járták körül.
 
Ipkovich György országgyűlési képviselő ezzel kapcsolatban gyakorlatilag elismételte a korábbi sajtótájékoztatón elhangzottakat, hangsúlyozva, hogy az önkormányzati tulajdont sokkal hatékonyabban lehet működtetni, mint az államit.
 
Elmondta azt is: a hét elején a parlamentben interpellálta Matolcsy György miniszternek, aki „láthatóan nem volt tisztába a helyzettel”, s nem tudta megmondani, mi lesz azokkal a megyei vagyonelemekkel, amelyek összefonódtak a várossal.
 
Ipkovich György és Czeglédy Csaba
 
Éppen a képlékeny helyzet tisztázása miatt szerették volna a szocialisták, ha a szombathelyi közgyűlés rendkívüli közgyűlésen tisztázza a helyzetet, hozzásegítve a várost, hogy értékes vagyonelemek maradjanak a tulajdonában. Ezt nem szavazta meg szerdán a Fidesz. 
 
Czeglédy Csaba szerint a fideszes városvezetés „teljesen hülyének néz mindenkit”. Abból indulnak ki, hogy az embereknek a napi küzdelmeik során nincs idejük a döntések mögé nézni, így azt mondhatnak, amit akarnak.
 
Ugyanis a városvezetés délelőtti kijelentése, mely szerint az ellenzék döntést akart kierőszakolni, az nem igaz. A határozati javaslatok főként elvi állásfoglalásokat tartalmaznak, melyek azért lennének aktuálisak és főleg sürgősek, mert ezekben a hónapokban tudna a város lépéseket tenni a vagyonátvétel terén.
 
A megyei vagyon ugyanis január 1-gyel kerül állami tulajdonba, addig lehet tárgyalni róluk, utána késő lesz.
 
Nemcsak ingatlanok és ingóságok sorsáról van szó, de rendkívül tisztázatlan, hogy mi lesz az olyan „nem telekkönyvi” elemekkel, mint a Mesebolt Bábszínház, a Savaria Szimfonikus Zenekar, az Ungaresca, az Életünk vagy Vasi Szemle folyóiratok.
 
Ezzel együtt a politikus szerint fontos lenne, ha nem kerülne a magyar állam tulajdonába a Balatonberényi Gyermeküdülő vagy a megyei könyvtár.
 
Czeglédy szerint az, hogy a Fidesz nem szavazta meg a rendkívüli közgyűlés napirendjét, sérti a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz). A kisebbségnek ugyanis joga összehívni a rendkívüli közgyűlést, melynek napirendjét elvileg leszavazhatja a többség, csak éppen az alapelvet sérti.
 
A szocialista frakció vezetője hangsúlyozta: reméli, hogy a 15 napon belül összeülő újabb rendkívüli közgyűlésen a városvezetés felkészültebb lesz.
 
Ipkovich György ehhez hozzátette: erős a gyanú, hogy az állam a megyétől megkapott vagyon jó részét a meglevők működtetésére és az adósság rendezésére fogják használni, azaz értékesítik majd.
.