A szombathelyi szociális térképről: a szűkösség szétverheti a szolidaritást

 Horváth Olga: A korábbi kutatások (2003. és 2007.) előtt is tájékoztattuk a lakosságot a felmérés megkezdése előtt, az újdonság most az volt, hogy a polgármester, Puskás Tivadar ajánlólevelét is vitték magukkal a kérdezőbiztosok. A válaszolási hajlandóság nőtt, de nem mindenhol. Sok esetben el se jutottak addig, hogy ezt a levelet megmutassák, a kérdezőbiztosok már a kaputelefonnál elakadtak. Különösen a lakótelepekre volt jellemző ez a pesszimista, elzárkózó attitűd. Előfordult, hogy a kérdezőbiztos saját kontójára telefonon is próbált időpontot egyeztetni a kérdezendő személlyel, de ez után sem fogadták.

 

Némethy Szabolcs: Lehet, hogy a mi hibánk is, de nem ment át, hogy most lehet „hivatalosan panaszkodni.” Nehéz a kutatásoknak reklámot csinálni, egy másik munkánknál a pap hirdette ki a templomban, hogy mennek a kérdezőbiztosaink, mégsem engedtek be minket.

 

 

H.O.: A mostani munkának az is volt a célja, hogy az előző két felméréssel össze tudjuk hasonlítani a legújabb eredményét, arról is kapjunk képet, hogy hogyan alakul a város lakosságának helyzete, milyen változások vannak demográfia, gazdasági, iskolázottsági, lakhatási és egyéb, az emberek társadalmi helyzetét meghatározó szempontokból. Ezért olyan kérdéseket tettünk fel, amelyek a korábbi kérdőíveken is szerepeltek, kisebb korrekciókat alkalmaztunk csak az előzőekhez képest. Viszont – a teljes lakosságot reprezentáló (lakónépességi) mintán kívül – most külön megkérdeztük a szociális ellátórendszerben lévő embereket is – az ő kérdőívüket speciális kérdésekkel egészítettük ki, például hogy melyik ellátásról érzik azt, hogy leginkább segít megoldani a problémáikat.
 

N. Sz.. A szociális ellátásban részesülő emberek külön megkérdezésére azért volt szükség, mert őket nehezebben éri el a kutató, gyakran nem oda vannak bejelentve, ahol laknak, sokszor költöznek, ezért nem találjuk meg őket, vagy nem szerepelnek a népesség-nyilvántartásban, ezért a mintába, a megkérdezettek közé be sem kerülnek. Ez réteg a szociológia vakfoltja, de ha nem kerülnek be a mintába, nem teljes a kép, amit kapunk.

 

H. O.: Városrészenként is vannak adatok, de ezek – mivel a válaszadási hajlandóság is nagyon változó volt – városrészenként már nem minden esetben tekinthetőek reprezentatívnak. Ezért ugyan az egyes városrészeket érintő döntések előkészítésénél orientálóak lehetnek, de arra nem alkalmasak, hogy összehasonlítás alapjául szolgáljanak. 600 oldalnyi táblázat készült el, ezekből a szakemberek még újabb és újabb szempontok alapján nyerhetnek információkat.

 

N. Sz:  Tovább nőtt a szakadék a legjobban és a legrosszabbul élők között. A szociális ellátást rendszeresen igénybe vevők 10 százalékának van autója, a gépkocsik átlagéletkora 15 év. A másik csoport kétharmadának van gépkocsija, melyek átlagéletkora 10 év.

 

H. O.: Az utóbbi csoportban jelentősen több az alacsony iskolai végzettségű ember (A szociális szolgáltatást igénybevevők között a legfeljebb 8 általánost végzettek aránya háromszor akkora, mint a lakónépességi mintában szereplőké (utóbbiaknál 15,4 százalék.).
 

Nincs olyan tudásuk, ami a munkapiacon értékesíthető lenne… Ha kapnak is munkát, olyan keveset keresnek, hogy a létfenntartásra sem elég… Ha nincs kulturális tőke, nincs anyagi tőke, nincs normális lakás, és semmi másra nem jut, mint az élelmiszerre…

 

N. Sz.: Nem, különösen jellemző ez az egy fős (nyugdíjas) háztartásra, illetve a sokgyerekes családokra, ez a két csoport az, amelyik a szociális szolgáltatásokat igénybevevők zömét alkotja. Azt is látjuk, hogy sok az egy fős háztartás, és az egykeresős család. Ez a réteg a közmű-szolgálatóknál van eladósodva, a magasabb jövedelműek pedig a bankoknál.

 

 

N. Sz.: Romlott a középosztály helyzete. Ugyan magasabbak a jövedelmek, és minimálisan nőtt a magasabb jövedelemmel (100 ezer forint egy főre jutó felett) élők aránya is, a vagyon mégis csökken. Lassan eltűnnek a földek, a nyaralók. A középosztály még őrzi a kulturális identitását, de az életelvárásainak, a státuszával kapcsolatos elvárásoknak („dresszkód”, gépkocsi, kulturális szokások, szabadidős tevékenységek) már egyre nehezebben, vagy nem tud megfelelni. A jövedelem növekedését elvitte az infláció. A középosztály rendelkezik a legnagyobb érdekérvényesítő képességgel, ő formálja a közhangulatot, ha neki nagyon rosszul megy a sora, elkezd ellenséget keresni. Az anyagi szűkösség szétverheti a társadalmi szolidaritást.

 

 

N. Sz.: Épp az előbb említett 100 ezer forint egy főre jutó jövedelemmel rendelkezők körében 16-17 százalék azoknak az aránya, akik valamilyen szociális szolgáltatást igénybe vesznek. A rendszeresen szociális ellátást igénybe vevők között pedig 1,4 százalék a 140 ezer forint egy főre jutó jövedelemmel rendelkezők aránya. Ezek főleg idős, egy fős háztartások, nagy alapterületű lakással. Gyakorlatilag közpénzből finanszírozzuk a vagyonuk megőrzését, amit egyszer majd a gyerekek, unokák kapnak. A másik, hogy annak ellenére, hogy történtek a fekete gazdaság ellen intézkedések, a jövedelmek jelentős része még mindig innét származik, mert olyan alacsony jövedelmekről számolt be a kérdezettek egy része, amiből nem lehet megélni.

 

H. O.: Ez nem csak az állami bevételek elmaradása miatt rossz, hanem azért, mert feketemunkában részt vevők rendkívül kiszolgáltatottak a „munkáltatónak.” Egy másik adat, ami engem meglepett, hogy annak ellenére, hogy a pszichiátriai betegségek, demencia (időskori elbutulás), szenvedélybetegségek a lakosság 10 százalékát érintő problémák, a felmérésben részt vevőknek viszont csak a körülbelül 1 százaléka számolt be ilyen problémákról. Szégyellik, vagy nem ismerik fel, de a látencia, a betegségek nem időben történő kezelése később súlyos következményekkel járhat, például azzal, hogy a családtagjuk nem tud kilépni a munkaerőpiacra, vagy kénytelen azt elhagyni. Az ellátórendszer ugyanis nagyon kicsi kapacitással működik.

 

N. Sz.: Az is megfigyelhető, hogy egyre több idős ember költözik be a városba, és az adatokból arra következtethetünk, hogy közülük többen fognak a szociális ellátórendszerbe kerülni.

 

 

N. Sz.: Semmi…

H. O.: … Azért van valami jó is …

 

N. Sz.: Igen, az hogy legalább látjuk, mi a rossz…

H. O.: Jó az, hogy látható, mi az, amin változtatni kell. A szociális szolgáltatást igénybe vevőket kérdeztük arról is, hogy melyek azok az ellátási formák, amelyek leginkább segítenek nekik a problémáik megoldásában. Sokkal jobban meg vannak elégedve a természetbeni juttatásokkal (szolgáltatásokkal), mint a pénzbeliekkel. A legjobb megítélése például az idősek nappali intézményének vagy a házi segítségnyújtásnak volt. A nagy intézményi ellátórendszerek ideje lejárt, nem nagy apparátussal működő nagy szervezetekre, hanem az igényekhez alkalmazkodó szolgáltatásokra van szükség.