Szombathelyi szocialisták a trafikosztásról (+ Fidesz-válasz + helyreigazítás)

2013.04.29. 11:01

Czeglédy Csaba szerint államosított korrupció zajlott, Ipkovich György arra figyelmeztetett, hogy senki ne számoljon 20 éves koncesszióval. A Fidesz közleményben válaszolt.

Czeglédy Csaba szerint államosított korrupció zajlott, Ipkovich György arra figyelmeztetett, hogy senki ne számoljon 20 éves koncesszióval.

Hétfőn reggel Szombathely belvárosában sajtótájékoztatót tartott Ipkovich György és Nemény András országgyűlési képviselők, illetve Czeglédy Csaba, a városi frakció vezetője.

A szocialista politikusok háta mögötti, jelenleg könyvet és ajándékokat áruló kis üzleten egyrészt az „itt nemsokára nemzeti dohánybolt nyílik” felirat, másrészt egy „Trafik maffia” kis plakát díszelgett.

A második valószínűleg nem hivatalos kiírás volt.

„Rendkívül siralmas eredmény született Vas megyében” – értékelte a trafikpályázat helyi vonatkozásait Ipkovich György. Szombathelyen a 40 dohánybolt koncesszióját mindössze két helyi kereskedő nyerte el, ami még mindig jobb, mint Kőszeg, ahol egy ilyen sincs, de hasonló a helyzet Bozsokon vagy Körmend térségében – tudtuk meg.

Nemény András, Ipkovich György és Czeglédy Csaba


A szocialisták azt gyanítják, hogy ez nem véletlen – mondta a képviselő, aki még a mai napon arra készül, hogy ez ügyben felszólal a parlamentben.

Ez már több mint gyanú: tények vannak – vette át a szót Nemény András, aki szerint előre látszott, hogy a pályázat botrányba fog fulladni: a parlamenti törvénytervezet benyújtásakor például elfelejtették a dohánylobbi nevét kivenni a tervezetből, és az is botrányos, hogy utólag – a pályázatok után - módosítják a törvényt, hogy még nagyobb haszon legyen a kereskedelmen.

A hivatalos kommunikáció úgy szól, hogy megváltozott munkaképességűek, munkanélküliek helyzetbe hozása történik, ahhoz képest sok helyen fideszes politikusok, családtagjaik és környezetük nyerték a pályázatokat – hangzott el.

Ha kormányra kerülünk, ezt a koncessziót megszüntetjük és új pályázatot írunk ki – közölte Nemény, aki szerint törvénytelen az is, hogy a végeredményt nem lehet jogilag megtámadni.

A szocialista képviselő gyanúja szerint a dohánykereskedelemből befolyó pénzek egy része visszafolyik és majd kampánycélokat szolgál. A rendszer ugyanaz kicsiben, mint az nagyban megy a Nyerges-Simicska párosnál – gyanítja a képviselő.

Czeglédy Csaba szerint a történet „iskolapéldája az államosított korrupciónak”, mikor is az állam rövid időn államosított valamit, majd újra privatizálja azt.

Szombathelyi sajtótájékoztató a dohány koncesszióról


Szombathelyen például öt üzlet működtetését nyerte el 20 évre a biztonsági őrzés iparágban dolgozó Baranyai Tibor, aki egyértelműen a fideszes holdudvarhoz köthető, de – sajtóhírek alapján - ide tartozik a Baki család, illetve Rogán Antal kollegájának a testvére is – mondta a politikus.

Egyértelmű információk vannak arról, hogy  kézi vezérléssel történtek a döntések, a Fidesz helyi szervezete „újszerű pártbizottságként” véleményezte a pályázatokat, a végleges döntést Hende Csaba mint választókerületi elnök mondta ki – közölte Czeglédy Csaba, hozzátéve: hogy pontosan mi történt, annak feltárása a hatóságok feladata lesz.

A frakcióvezető szerint a minimum gesztus az lenne, ha a Fidesz felszólítaná Baranyait, hogy adja vissza a koncessziót.

Végezetül Ipkovich közölte: senki ne számoljon 20 éves koncesszióra, mert az első adandó alkalommal felülvizsgálják a „szégyenletes” eredményeket.

Korábban:

Ők árulhatnak majd cigarettát Szombathelyen


A szombathelyi Fidesz sajtóközleményben reagált az elhangzottakra.

Hende Csaba, a Fidesz szombathelyi választókerületi elnöke a leghatározottabban visszautasítja Czeglédy Csaba, az MSZP Vas megyei politikusának hazug és alaptalan vádjait. Felháborító, hogy egy olyan ember vádaskodik alaptalanul, mint Czeglédy, akit adócsalás miatt korábban jogerősen szabadságvesztésre ítéltek és most az MSZP városi frakcióvezetője.

A Fidesz szombathelyi szervezete ezúton is szeretné világossá tenni és hangsúlyozni, hogy a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről 2012. évi CXXXIV. törvény, közismertebb nevén a trafiktörvény 5. §.-a világosan rögzíti, az állam nevében a dohánytermék-kiskereskedelem átengedéséről szóló pályázat kiírására, elbírálására, továbbá a koncessziós szerződés megkötésére a nemzeti fejlesztési miniszter – illetve az általa a törvény felhatalmazása alapján létrehozott 100%-os állami tulajdonban lévő zártkörűen működő nonprofit részvénytársaság – jogosult. Rosszindulatúak és alaptalanok tehát azok a vádak, amelyeket a Magyar Szocialista Párt három Vas megyei politikusa fogalmazott meg sajtótájékoztatóján. Különösen felháborítóak a Fidesz szombathelyi választókerületi elnökével szemben Czeglédy Csaba, a Magyar Szocialista Párt Vas megyei politikusa által megfogalmazott állítások. Hende Csaba ezért a leghatározottabban visszautasítja a minden alapot nélkülöző közléseket, amelyeket nem csak bizonyítékokkal nem támasztotta alá az MSZP szombathelyi frakciójának vezetője, de ugyancsak felháborító, és a megfogalmazott állítások hitelességét önmagában is megkérdőjelezi a tény, hogy az azokat megfogalmazó politikus, éppen az a Czeglédy Csaba, akit korábban adócsalás miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. Mindez talán nem mellékes a közlések komolyan vehetőségét illetően. Hende Csaba vizsgálja a szocialista politikusokkal szembeni jogi lépések megtételének lehetőségeit.

Fidesz Szombathelyi Szervezete

 

 

Helyreigazítás:
 
A 2013. április 29-én közölt, „Szombathelyi szocialisták a trafikosztásról” c. cikkükben írottakhoz (idézettekhez) kapcsolódva helyet adunk Hende Csaba azon közlésének, hogy a trafiktörvénnyel összefüggő helyi pályázatokra vonatkozó semmiféle döntést nem hozott, döntéshozatalban nem vett részt, döntésre nem hatott.

A pályázatok elbírálására kizárólag a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény szabályai alapján került sor.
.