2015.06.08
Medinában, 62 éves korában halt meg Mohamed próféta, az iszlám vallás megalapítója 632.06.08-án. Vallási és politikai tevékenysége révén az Arab-félsziget törzseit egyesítte. Mohamednek negyven évesen voltak először látomásai, amelyek szerint az arabokat kellet vezetnie, hogy megismerjék az egyetlen mindenható istenüket, Allahot. Először Medinában sikerült híveket toboroznia, akik az iszlámot terjesztették Arábiában. Végül 630-ban sikerült meghódítania Mekkát is, amely - Jeruzsálem helyett - az új vallás központjává és zarándokhellyé vált.
2015.06.06
Sok időbe telt az amerikaiaknak, hogy a 2001-ben lerombolt World Trade Center helyén elkészüljön az új, One World Trade Center nevű felhőkarcoló. De most már áll, olyannyira, hogy a múlt hétvégén megnyílt a nagyközönségnek is a 100-102. emeleteken található kilátó. A videó az építkezés 11 évét foglalja össze két percben. A klip az EarthCam cég alkotása, elkészítéséhez több százezer fotót használtak fel. A több mint fél kilométer (541) magas New York-i toronyra haragszanak a chicagóiak. Ez utóbbi városban van ugyanis a Willis Torony, amely az USA legmagasabb épülete lenne, ha az új World Trade Centerre nem tették volna rá a több mint száz méteres antennaszerűséget. De hát rátették.
2015.06.04
Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4.) magyar közgazdász, politikus. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-ig a Magyarország miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig pedig a Magyar Szocialista Párt elnöke volt. Később a 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció párt elnöke lett. Ma ünnepli az 54. születésnapját. Fotó: bbj.hu
2015.06.03
A kiállítás június 11-én nyit.
2015.05.30
2015.06.07
2015.06.04
Szerdán este 9 óra után a sok párának és pornak köszönhetően nagyon szép vöröses színben kelt fel a Hold - számolt be a jelenségről a Kisalföld.hu egyik olvasójuk fotója alapján. A Vadosfáról fotózott képen a Győr-Moson-Sopron megyei páli templom látható, mögötte a csodás tüneménnyel. Fotó: Kisalföld.hu.
2015.06.03
szelfi
2015.06.01
Egy vagány idős hölgy teljesen magába feledkezve ropja beatboxra Brüsszel utcáin.
2015.05.27
Fotó: Varga György (MTI) A szerdai viharos szél - úgy tűnik - kedvezett ennek a kitesurfösnek a Balatonon.