2013.04.17
Első fokon, nem jogerősen életfogytiglani börtönre ítélte szerdán a Győri Törvényszék azt a helyi presszóst, aki tavaly áprilisban egy vita után sörétes vadászpuskával lelőtt két férfit.
2013.04.15
Száznál is több érdeklődő jelentkezett egy hónap alatt a Rába-Volvo együttműködés keretében meghirdetett beszállítói programra – közölte a győri székhelyű járműgyártó hétfőn az MTI-vel.
2013.04.12
Néhány héten belül másodszor indított eljárást hamis pénz forgalomba hozatala miatt a győri rendőrség.
2013.04.11
Ősszel elkezdik építeni, s egy évvel később már át is adhatják az ötezer ember befogadására alkalmas győri arénát - idézi Borkai Zsolt polgármestert, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét csütörtöki számában a Kisalföld.
2013.04.04
Újabb árhullám érkezik a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszára, ezért több helyen készültségi szintet emeltek. A folyó Vágnál az éjjel tetőzött, de csütörtökön szintje ismét átlépheti a másodfokú készültség határát.
2013.04.17
A fiú a gépkocsit a benne hagyott slusszkulccsal indította be, majd vitte el egy udvarból.
2013.04.15
A 60 éves férfi eddig tisztázatlan körülmények között egy vendéglő falának hajtott járművével.
2013.04.11
A jelenlegi kormányzat nem presztízsberuházásokra költi a pénzt, hanem megfontoltan fejleszt - mondta Hende Csaba egy konferencián Bükfürdőn.
2013.04.10
Teherautó személyautóval ütközött Győr határában.
2013.04.03
Lassú apadást jelez előre a Rába Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVÍZIG).