2013.02.24
2013.02.22
Háromnegyed milliárd forintból akarja fejleszteni belvárosát Győr, a tervek már elkészültek, az uniós forrásra márciusban beadják a pályázatot - jelentette be a város fideszes polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
2013.02.18
A szalmabála házak építészetében mára olyan sok nemzetközi tapasztalat és jó példa gyűlt össze, hogy nyugodtan állíthatjuk: a szalmabála épület a jövő épülete.
2013.02.13
2013.02.12
Jogerősen felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta kedden a Győri Ítélőtábla azt a férfit, aki 2009-ben elvállalta, hogy tízmillió forintért megöli Esztergom akkori polgármesterét, a fideszes Meggyes Tamást.
2013.02.22
Elfogadta Győr költségvetését a város közgyűlése pénteken. Az idén 35,5 milliárd forintból, a tavalyinál 5 milliárddal kevesebből gazdálkodhat a kisalföldi megyeszékhely, az oktatás és a közigazgatás átszervezése, illetőleg az ezekből eredő feladatátadások miatt.
2013.02.19
Tavaly március óta több mint ezer gázpalackot lopott el Győr-Moson-Sopron megyében egy tizenkét tagú társaság, amely csaknem húszmillió forintos kárt okozott ezzel - jelentette be a győri városi rendőrkapitány kedden sajtótájékoztatón.
2013.02.18
Szén-monoxid-mérgezés miatt vittek két embert a győri kórházba.
2013.02.13
A január elején letartóztatott, többmilliárd forintos adócsalással gyanúsított győri fémkereskedők közül tizenegynek az előzetes letartóztatását három hónappal meghosszabbította a Győri Járásbíróság, négyet pedig - helyt adva az ügyészi indítványnak - lakhelyelhagyási tilalom elrendelése mellett szabadlábra helyezett.
2013.02.11
Júniusban már működhet a meghosszabbított kifutópályával és elektronikus leszállástámogató rendszerrel felszerelt péri repülőtér - jelentették be egy hétfői sajtótájékoztatón. Az Audi teszi bele a nagy pénzt.